GASZTRO

Szilveszteri finomságok

Szerző:
Szabó Anna
Szilveszter éjszakáján Szent Szilveszter pápáról emlékeztek meg. Ez az éjszaka óévbúcsúztató, de egyben a hálaadás napja is. A nagy dínomdánom, evés-ivás nem ismer határokat. Másnap a józanodás veszi kezdetét, melyben nagy segítségre vannak a zsírosabb ételek.

Korhelyleves lencsével

Hozzávalók:
- 500 g füstölt csülök (elkészítés előtt egy éjszakát ajánlatos vízben áztatni, hogy a felesleges só és füstölt íz kellőképpen kiázzon belőle)
- 100 kolbász
- 150 g lencse
- olaj
- 50 g vöröshagyma
- 250 g savanyú káposzta (kóstoljuk meg a káposztát és, ha túlságosan savanyúnak találnánk, akkor váltott vízben jól mossuk át)
- 10 g fokhagyma
- 1 dl tejföl
- 50 g liszt
- mustár
- fűszerpaprika
- só
- őrölt bors
- 2 db babérlevél

A füstölt csülköt hideg vízben feltesszük főni, lassú tűzön. Kevés olajban megdinszteljük a finomra vágott hagymát. Megszórjuk fűszerpaprikával, és kevés vízzel felengedjük. Erre az alapra kerül majd a savanyú káposzta. Ha a csülök már félig megpuhult, az átválogatott, megmosott lencsét beletesszük, majd hozzárakjuk a zúzott, a babérleveleket, majd a zúzott fokhagymát, a kolbászt. Együtt készre főzzük. A közben megpuhult káposztát a lencséhez adjuk, majd tejfölös, mustáros habarással besűrítjük.

Habarás elkészítése: Tejfölt, lisztet, mustárt kevés hideg vízzel simára keverjük, majd a leves levéből is adunk hozzá, és egy gyors mozdulattal a forrásban lévő leveshez adjuk. Kiforraljuk, majd tálaljuk.
A csülköt és a kolbászt szedjük a ki a levesből, majd vágódeszkán szeleteljük fel és úgy tálaljuk a levessel együtt.

Ropogós malackaraj pezsgős káposztával

Hozzávalók:
- 1 kg bőrös malackaraj
- 200 g füstölt szalonna
- 3 dl sör
- 2 dl olaj
- só
- őrölt bors
- 500 g burgonya
- 200 g vöröshagyma
A káposztához:
- 500 g lila káposzta
- 30 g vöröshagyma
- 15 g cukor
- 2 dl olaj
- 1 dl pezsgő
- borecet
- só
- kömény

A karaj bőrös részét 2 x 2 cm-es kockákra vagdossuk be, majd néhány percre mártsuk forró vízbe. Egy tepsit béleljünk ki alufóliával. A karajt besózzuk (nem a bőrös felületénél). 160-170 fokos sütőben lassan süssük. A füstölt szalonnát bevagdaljuk, húsvillára szúrjuk, sörbe mártjuk, és ezzel kenegetjük a karajt. Így szép piros színt kap, és a karaj bőre jó ropogós lesz. A cikkekre vágott burgonyát, a cikkekre vágott vöröshagymát bő olajban megsütjük, sóval, borssal ízesítjük.

A pezsgős káposzta elkészítése:
A legyalult káposztát megsózzuk. Olajban cukrot karamellizálunk, majd rádobjuk a felszeletelt vöröshagymát, majd rátesszük a lesózott káposztát is. Meglocsoljuk pezsgővel és borecettel. Ropogós, puhára pároljuk.
A malacsülttel együtt tálaljuk.






Krumplis-sajtos pogácsa

Hozzávalók:
- 500 g liszt
- 250 g főtt burgonya
- 100 g vaj vagy margarin
- 100 g zsír
- 2 db tojássárgája
- 15 g élesztő
- 20 g só
- 2 dl tej
- 1 db tojás (a pogácsák lekenéséhez)
- 100 g sajt

Sós vízben megfőzzük a kockákra vágott burgonyát, leszűrjük, és még forrón áttörjük krumplitörővel, majd hagyjuk kihűlni. Az élesztőt langyos tejben felfuttatjuk. A lisztet, a vajat, a zsírt elmorzsoljuk, ezután az áttört burgonyával, a sóval és a tojássárgával együtt tésztát gyúrunk. Mindezt gyors mozdulatokkal végezzük. Lisztezett gyúródeszkára tesszük a tésztát, letakarva kelesztjük. Ha a térfogata másfélszeres lesz, kb. 3 cm vastagra nyújtsuk ki.

A tésztát 2-3 mm mélyen bevágva rácsos mintát készítünk. Tepsibe téve felvert tojással megkenjük, reszelt sajtot szórunk a tetejére, majd pogácsaszaggatóval (ha nincs pogácsaszaggatónk, akkor egy kisebb pohár is megteszi) szaggassuk ki a pogácsákat. Ismét hagyjuk megkelni, majd 180 fokos sütőben pirosra sütjük a pogácsákat.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL