UTAZÁS

Évről évre sláger: Bulgária

Szerző:
Szabó Anna
Az utóbbi években jelentősen megnőtt a Fekete-tenger partjánál elterülő ország ázsiója. A legtöbb utazási iroda bátran veszi fel kínálatába üdülőhelyeit, amelyek semmivel sem maradnak el a horvát, görög, olasz, spanyol négyes tengerparti városkái mellett.

A 111.000 km2-en elterülő Bulgária az utóbbi néhány évben lopakodott vissza a turisták és kikapcsolódni vágyók térképének jobb alsó sarkába. A 7,6 millió főt számláló állam 2007. január 1-től az Európai Unió büszke tagjaként húzhatja ki magát, így a magyar állampolgárok érvényes útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal már tervezhetik is utazásukat. Az alábbi néhány bekezdés talán kellő meggyőzőerővel szolgál arra nézve, hogy a Balkán-félsziget fejlődőképes, és korántsem az a félelmetes hely, amelyről évtizedekig hallottunk.


Szinte mediterrán

Nyáridőben ritkán választjuk a csipkés norvég fjordokat, esetleg valamelyik erdő mélyén megbúvó német mesekastélyt; szemünk inkább a tengerpart, koktélok, napolaj, strandpapucs szavak hallatán csillan fel. Amennyiben nem kívánunk a tömeggel haladni, akkor érdemes komolyan fontolóra venni, hogy ezúttal Bulgáriát ne csupán tranzitállomásként használjuk egy esetleges görög vagy török úticél eléréséhez. Hiszen a Fekete-tenger szomszédságában egymást érik az üdülőhelyek, a térségben pedig kifejezetten a mediterrán klíma a hangsúlyos. A legforróbb hónapokban ennél több meggyőző érv nem is igazán szükséges, már csak azt kell kiválasztanunk, hol kívánunk eggyé válni a tenger és a homokos föveny elegyével.



Lábáztatáshoz

A Napospart már nevében is igen vonzó. A 8 km hosszúságú üdülőhely Bulgária legfelkapottabb nyaraló térségei közé tartozik, a Várna-Burgas autóút és az ezer színben játszó tenger által határolva. Nem véletlenül vívta ki az elismerést: a „nagy víz” kristálytiszta, fokozatosan és enyhén mélyül, valamint nem szolgál élőhelyül mindenféle mérges állatkának, így mezítláb is nyugodtan a habokba gázolhatunk. A sík parton egymást érik a különféle jellegű és minőségű szállodák, így attól is megkíméljük magunkat, hogy a rekkenő hőségben hosszú perceken keresztül caplassunk, mire feltűnnek az enyhülést nyújtó tenger hűs hullámai.


 Ma már nincs strandolás hűsítő italok nélkül – és itt ezt is megkapjuk, méghozzá remek ízválasztékban, kedvező áron. A vízi sportok szerelmesei is kedvükre hódolhatnak szenvedélyüknek a legváltozatosabb módokon (pl: strandröplabda, jet-ski, stb.).



Következő a sorban

Szorosan ott liheg a Napospart nyomában a Várnától 17km-re található Zlatni Piasaci, azaz Aranyhomok. A partszakasz nem véletlenül kapta ezt a nevet, hiszen amerre csak a szem ellát, végig aranysárga homokra érkeznek a tenger hullámai. A fürdőzés mellett változatos éjszakai programok, szórakozóhelyek, kávézók és éttermek várják a nyaralókat. Érdemes még felhívni a figyelmet a térség északi részén elhelyezkedő aquaparkra, az Aquapolis-ra. Kicsik és nagyok egyaránt remek időtöltésre számíthatnak itt, köszönhetően a változatos magasságú csúszdáknak. 



Nesze neked!

Amennyiben már kellően lebarnultunk és a bőrünk is kiázott a sós tengervíztől, abban az esetben látogassunk el Nessebarba (Neszebar). A partszakasz déli részén valóságos mediterrán ékszerdobozt fedezhetünk fel. 


Nessebar óvárosát 1983-ban a világörökség részévé nyilvánították, a kis félszigeten elterülő városrész már önmagában is megér egy zarándoklatot. Ezen kívül itt érezhetjük leginkább a szomszédos Törökország közelségét, az épületek nagy része magán viseli a bizánci építészet jegyeit. Erre a legjellemzőbb példák a félsziget bejáratánál az utazókat köszöntő szélmalom és a kapubástyák. Nessebar akár a templomok városaként is bevonulhatna a világtörténelembe, hiszen összeszámolni is nehéz lenne a rengeteg vallási épületet. A városka emellett gazdag a különböző műemlékházakban is.



További látnivalók, érdekességek

Várna és Burgasz, akár két őrbástya zárja le a partot annak északi és déli részén. Gyakorlatilag mindkét városról ugyanazt mondhatjuk el, két elkülönült kiadásban. 


Bulgária négy legnagyobb városa között kapnak helyet, és míg Várna a román, addig Burgasz a török határnál kínál változatos strandolási és szórakozási lehetőségeket. 


Eme tárház szinte kifogyhatatlan: gazdag kulturális programok, hatalmas kikötők, az elmaradhatatlan homokos tengerpart annak minden luxusával, pörgős éjszakai élet, egyedi éttermek, változatos ízek. Apropó ízek: a bolgár konyhát, csakúgy, mint az éghajlatot, mediterrán hatások jellemzik: hal, bárány, sok-sok zöldség; a kebapcse, a kjufte, a muszaka vagy a gyuvecs fűszeres ízei kellemes perceket fognak szerezni az ínyenceknek.



Elő a bőrönddel!

Az előbb említett mindkét város rendelkezik repülőtérrel, és hazánkból számos légitársaság indít már járatokat Bulgáriába. Aki autóval vág neki az útnak, az számoljon a jóval hosszabb menetidővel, a gyengébb minőségű utakkal, és főleg a szerb autópályákon található meglehetősen „érdekes” vezetői stílussal. Készüljünk arra, hogy útdíjat kell fizetni, amely 5 euro egy hétre. Az ország hivatalos nyelve a bolgár, de a nyaralóhelyeken könnyen megértethetjük magunkat angolul vagy németül; pénzneme pedig a bolgár leva, és 1 euro nagyjából 2 leva-nak felel meg.

Immár mindent tudunk, lehet kezdeni pakolni!

 


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL