Szabó Anna
Végvári Tamás utazása még 2012-ben indult Budakalászról. Eddig a Dunán, a Fekete-tengeren, Isztambulon át, a Márvány-, és az Égei-tenger partvidékén több mint 4.000 kilométert lapátolt Athénig, hogy elérje elképesztő célját: Európa körbekajakozását.
"A görög főváros elérése óriási dolog. Egyfelől ez az egyik legdélebbi pont, valóban mérföldkő, másrészt innen nyílik meg az út a nyugat és Gibraltár felé. Arról már nem is beszélek, hogy még a térképen végignézni is sok az eddig megtett négyezer kilométert, nemhogy leevezni. Számomra valahogy sosem az éppen kitűzött cél elérése a fontos, hanem az odáig vezető út. Az út a cél, csentem el a taoista bölcsességet. Szóval, amikor a mostani etap végére értem a fáradtság mellett az odáig átélt élmények zsongtak bennem leginkább. Sziklák, barlangok, viharok, hullámok, hajnali fények" - mondta Végvári Tamás.

A kajakkal Európát átszelő Tamás a megterhelő teljesítmény ellenére nem gondolkodik feladáson, sőt egyre nagyobb lendülettel evez a 25.000 kilométeres cél felé. Azt mondja, az átélt kalandok, a fantasztikus tájak, a természet ereje, és az emberek segítőkészsége adja neki a legnagyobb hajtóerőt a tengeren. Egyetlen dolgot sajnál csak, hogy hű társát hamarosan újra kell majd cserélnie.
"Hűséges kajakom remekül szolgált a magányos küzdelem, a kemény feltételek ellenére is, de most már igencsak javításra szorul. Megtört, megkopott, több helyen ereszt is. A vele történtek igaz tükrét adják az út viszontagságainak, az átélt élményeknek. Isztambulban összetörték a kikötőben, a török határnál tyúkok laktak benne télen, kamion mögé ragasztószalagozva húztuk át a görög határon, elkopott a fara a magányos vízre szállásoknál a hullámtörésben" - árulta el Tamás, aki most Magyarországon készül a következő etapra. Tervei szerint szeptember végén északnak fordulva folytatja útját a Korintosz, és aztán tovább Albánia felé.
OLVASS TOVÁBB!
Miért csábítóbb egy ajánlat, ha visszaszámláló is van mellette?
Egy cipő ára 19 990 forint, és még két napig érvényes a kedvezmény. Mellette elindul egy óra, amely 17 percet mutat. A termék ára köz...
SZÓRAKOZÁSHogyan változtatta meg a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat az elmúlt két évben
Az elmúlt két évben a mesterséges intelligencia fokozatosan bekerült a hétköznapi életünkbe....
SZÓRAKOZÁSHogyan hathat pozitívan a videojátékozás a mentális egészségre
A videojátékok ma már a mindennapi kikapcsolódás természetes részét jelentik Magyarországon is....
A virtuális sport a nőket is meghódítja - Mit érdemes tudni a V-sportról?
A sport világa folyamatosan változik. Ma már nemcsak a stadionokban, a televíziós közvetítésekben vagy a sportpályák mellett találkozh...
SZÓRAKOZÁSHa igazán romantikus szilveszterre vágysz…
A december végi időszak mindig magában hordoz egyfajta varázslatos hangulatot, amit érdemes kihasználni, ha szeretnétek a párotokkal fele...
SZÓRAKOZÁSCéges ajándéktárgyak - A sikeres márkaépítés kulcsa
A céges ajándéktárgyak helyzete jelentősen megváltozott az idők során. Ma már túl vagyunk azon az időszakon, amikor ezek csupán egysz...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK