Szabó Anna
Legtöbbünk elgondolkodott már rajta, milyen jó lenne a kertet (már ha van) a ház egyik szárnyaként kezelni – egy külső „szobaként”, ahol lehet pihenni vagy étkezni. Az ilyen, nemrégiben újra felfedezett helyektől sokkal kevesebb kényelmet várunk el, minta beltéri helyiségektől. Pedig nem kell egy széknek kényelmetlennek lennie csak azért, mert az udvaron áll, és nem a nappaliban. A külső világítás és fűtés sem feltétlenül luxus – legalább nem kell sötétben üldögélni, vagy dideregni az esti hűvösben. Gondold végig, mit szeretsz csinálni a kertben, és a nap melyik szakában a legjobb ott lenni, majd eszerint rendezd be.
Amíg jó az idő semmi okod rá, hogy naplemente előtt bemenj az udvarról. A mesterséges fény a sötét udvart étkezővé változtatja, és új megvilágításba helyezi a kerti sövényt vagy a szobrokat. A kis feszültségű, földbe szúrható spotlámpákat és a hozzájuk tartozó transzformátort viszonylag könnyen besüllyeszthetjük a földbe. A nagyobb kertek kivilágítását, és a fő áramkörhöz kapcsolást bízzuk szakemberre. Egy, a házon belül elhelyezett főkapcsoló vezérelheti a legtöbb külső világítórendszert.
Ha a külső világítás kiépítésének gondolata megriaszt, bájos hatást érhetsz el egy sor futófénnyel vagy karácsonyfaégővel. A sziporkázó szálakkal körülkeríthetsz egy étkezésre és beszélgetésre alkalmas teret. A gyertyafény olcsó, azonnal használható, és a kertben ez a legkönnyebb megoldás. A mécseseket helyezd üvegekbe vagy lampionokba a kert különböző pontjain, vagy világíts meg velük egy ösvényt vagy lépcsőt. A citromfű illatú, földbe szúrható gyertyák elriasztják a rovarokat.
A napernyők árnyékot adnak, és megóvnak a napfénytől meleg napokon. Sok kerti asztal közepén lyuk is van, ahová be lehet őket szúrni. Válassz jó nagy ernyőt, hogy ne kelljen a nap mozgásától függően áthelyezgetni. Napellenzőt könnyen készíthetsz egy darab, a sarkain kilyukasztott vászonból. Kösd az oszlopokhoz, fákhoz vagy a ház falához. Itt is győződj meg róla, hogy jó-e a méret. A magas növények gyönyörűek, árnyékot vetnek, és elrejtenek a kíváncsi tekintetek elől. Futtass fel kúszónövényeket rácsokra vagy egy lugasra, vagy ültess magas növényeket, szarkalábat vagy mályvarózsát.

A kerti asztalt a ház közelébe tedd, hogy közel legyél a konyhához, ha esetleg valami bent maradt a kinti vacsorához. Ha baráti társaságot szórakoztatsz, ne bonyolítsd túl a dolgokat. Készíts egyszerű ételt, aminek nem árt, ha evés előtt áll egy kicsit. A kerek vagy ovális tálak kevesebb helyet foglalnak el az asztalon, és könnyen odaviheted őket. Szerezz be nagy tálcákat, hogy ne kelljen ki-be járkálni a konyhába. Mindig legyen kéznél pár sajtbúra, hogy a bogarak és legyek ne mászhassanak az ételbe. Aki szeret késő éjszakáig kint maradni, keressen megfelelő hőforrást, pl. egy hősugárzót.
Legyen szó városi lakásról, vidéki nyaralóról vagy külvárosi ikerházról, hagyd, hogy a kert elvigyen oda, ahová igazából vágysz. Kialakíthatsz egy vidéki udvart rusztikus padokkal, virágmintás párnákkal és hagyományos sövénykerítéssel, vagy akár egy megnyugtató kertet sima kavicsokkal és egyszerű fabútorokkal. Még a tengerparti nyaralást is megidézheted kagylókkal, füvekkel és könnyű napozószékekkel.
OLVASS TOVÁBB!
Hogyan alakítsd át a fürdőszobát biztonságos térré?
Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a fürdőszoba akár veszélyes is lehet?...
FÉSZEKTartós padlóburkolat titka: az aljzatkiegyenlítés
Gondoltál már arra, hogy miért fontos a padlóburkolat alatti réteg megfelelő előkészítése? Ha nem tökéletes az aljzat, könnyen előf...
FÉSZEKMiért érdemes akkumulátoros szegélynyírót választanod a kertápoláshoz?
A kertápolás örömről és kihívásokról szól egyaránt....
A modern környezetbarát megoldások - A WPC burkolatok előnyei
A természet közelsége, valamint az otthoni pihenőhelyek harmonikus kialakítása sokunk számára lényeges szempont....
FÉSZEKSegítség, a gyerekeim nem költöznek el
Amikor a gyerekek kiviszik az utolsó dobozt a házból, megszakad a szívünk. De egyszer eljön ennek is az ideje. De mi van akkor, ha egyálta...
FÉSZEKA biztonság és a magánszféra kerítései - Modern megoldások otthonában
Az otthon az a hely, ahol a saját világunkat megteremtjük, védve a külvilág zajától. Ez az érzés azonban nemcsak a négy fal között ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK