Az önállósodáshoz vezető út

Születésünk után, mikor a világ kezd kibontakozni számunkra, észrevesszük, hogy az emberek, akik körülvesznek minket, mind mások. Tudatosan figyeljük a viselkedésüket, tanulunk tőlük és ellessük szokásaikat, megtanulunk alkalmazkodni. Látjuk a szüleinket, nagyszüleinket, testvéreinket - tőlük tanulunk beszélni, tudattalanul, ösztönösen ellessük a grimaszaikat, mozdulataikat is. Ragadnak ránk jó és talán rossz szokások egyaránt.

A véleményünket is úgy formáljuk a világról, ahogy otthon hallottuk, legalábbis eleinte. Mert van, amivel egyetértünk, de egy idő után a saját gondolataink és akaratunk szerint döntünk és cselekszünk. Ez is az önállósodás része, megkérdőjelezzük a nekünk tanított „örökigazságokat", és kialakítjuk a saját igazságunkat.

Tudatos és tudattalan szerepek

Aztán, ahogy egyre több közösségben megfordulunk, betöltünk különböző társadalmi és hierarchiai szerepeket. Ilyen a gyermek, a diák, az unoka, az alkalmazott, a szerelmes barátnő. Minden státuszunkhoz tartozik egy szerep. Van tudatos szerepjátszás, és van olyan, amit akaratunkon kívül, hozott minták alapján játszunk, és nem is vesszük észre. Ez hosszú távon nem feltétlenül jó nekünk, mert nem igazán vagyunk önmagunk. Azok vagyunk, amilyennek tanultuk, hogy lennünk kell. Előfordul, hogy annak érdekében, hogy ne közösítsenek ki az osztályból, egy követ fújunk a többiekkel, holott eredetileg más véleményen voltunk. De nem akarunk kilógni a sorból, nehogy rossz szemmel nézzenek ránk.

Akad olyan is, aki pont az ellenkőzőjét teszi. Mindig mindennel és mindenkivel szembeszáll. Ő úgy akarja felhívni magára a figyelmet, hogy ellenségeskedik. Mindegy, hogy valóban úgy gondolja-e, csak konfliktus legyen. Csak ő legyen a középpontban, lepje meg vagy háborítsa fel a körülötte levőket. Ez kisgyermekkorban még vicces, elkönyvelik problémás, vagy hiperaktív, figyelemzavaros gyereknek. Felnőttkorban azonban már idegesítővé válik, hiszen ők már nem csak erőszakos cselekedetekkel, de agyafúrt szavakkal is elérik ugyanezt. Hiteles észérvekkel tudnak kötözködni, bármiről legyen is szó.

Van olyan, aki kérdez. Folyton érdeklődik felőled, kíváncsi a véleményedre. Viszont a válaszodba beleköt, kiforgatja a szavaidat, megkérdőjelez, vagy éppen végig sem hallgat. Az ő célja az, hogy valahogy felülkerekedjen a beszélgetőpartnerén. Megszokta ugyanis, hogy mindenki igazat ad neki, és ki is harcolja ezeket az értelmetlen diadalokat. Ha az okát keressük, lehet, hogy kompenzálni próbál valamit. Elrejteni azt, hogy valamiben ő is gyenge, ezét megelőzésképp rátapint a másik ember gyengeségére. Nem veszi észre, hogy az így kiharcolt fölény nem vezet sikerre. Nem megbecsülni fogják, hanem tartani tőle, és egy idő után kerülik is a társaságát.

Akármilyen szerep is jellemző rád, mindegyiknek meg van az oka

Az ok az a viselkedésminta, amit követünk, amit ellestünk a szüleinktől, a barátainktól, és amit mi magunk is alakítunk folyamatosan. Próbálj meg figyelni ezekre a mintákra! Néha kicsit nézd magad, és az életedet kívülről, mint egy filmet. Aztán gondold végig, látsz-e valami furcsát, amit nem értesz, amit nem érzel a magadénak. Vajon honnan rakódott rád az a szokás, mit gondolsz közben? Ha úgy érzed, van olyan beidegződésed, rossz szokásod, amire nincs szükséged és nem épít téged, engedd el.

Még számtalan szerep létezik, sőt egy ember egyszerre többet is játszik mindennapjai során. Egyet a családban, egyet az iskolában, egyet a munkahelyen, egyet a hivatalban, egyet a párkapcsolatban, és még sorolhatnánk. Nem minden szerep rossz. Sőt, nagyrészük egyszerűen szükséges, társadalmi szabályok szerint alakult ki. De fontos felismernünk és tudatosan játszanunk a szerepeinket. Illetve elhinni, hogy van, amikor nincs szükségünk rá.