Szabó Anna
Ha naptejet vásárolsz, fontos szempont, hogy ne keltsen zsíros érzetet, és ne tömítse el a pórusokat, de a leglényegesebb, hogy magas SPF (sun protection factor), azaz fényvédő faktorszáma legyen. „Az SPF szám azt jelzi, hogy az adott termékkel mennyi idővel tovább maradhatunk a napon leégés nélkül, melyért az UVB sugarak felelősek. Természetesen ez az érték egyénenként, bőrtípustól függően változhat, és nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy például a homokról, vízről visszaverődő napsugarak, az izzadás és a sport miatt módosulhat”- árulta el Dr. Csernus Krisztina, a Royal Clinics orvos-esztétikai központ bőrgyógyász- kozmetológus szakorvosa, aki azt is hozzátette, a gyermekek, idősek és érzékeny bőrűek számára legalább 30-as faktorszámú napkrém szükséges! „A biztonság kedvéért érdemes nagyobb faktorral ellátott terméket beszereznünk, hiszen olyan súlyos következményektől óvhatjuk meg magunkat, mint a bőrdaganatok kialakulása, ráncosodás, korai bőröregedés, foltok, értágulatok megjelenése. Fontos, hogy legalább fél órával indulás előtt kend be magad, és lehetőleg vízálló naptejet vegyél, hogy úszás közben is védve legyél a napsugaraktól!”

A szakértő azonban arra is figyelmeztet, hogy sok esetben nem is kell túl sok időt napon tölteni, hogy bőrelváltozások jelenjenek meg. „Legjellemzőbb a szeplők, pigmentfoltok felbukkanása egy korábbi leégés helyén, mely után tanácsos kerülni a napot, de legalábbis kellően felkészülten menni a strandra” –figyelmeztet Dr. Csernus Krisztina, a Royal Clinics szakembere. „A fokozatosság nagyon fontos. Nyár elején védtelenebb a bőr, fokozottabb fényvédelem szükséges. Nyár végére nő a természetes védelmünk a bőrben, a nagyobb számban lévő pigmentsejtek és a felhám vastagodása miatt, ilyenkor tehát tovább tudunk a napon leégés nélkül tartózkodni, azonban fényvédő krémeket ilyenkor is használnunk kell. Ma már számtalan napozás utáni termék is létezik, melyek nemcsak ápolnak, de fenntartják vagy fokozzák a barnaságot”- árulta el a bőrgyógyász szakértő, aki azt is hozzátette, hogy utazás előtt érdemes ellenőrizni a lejárati dátumot, illetve a krémeket hűvös, fénytől védett helyen tárolni!

1. A strand az a hely, ahová nem ciki smink nélkül menni. Sőt, a napozás előtt érdemes alaposan megtisztítani az arcbőrödet és a dekoltázsodat is, majd fényvédőt használni, hogy megfelelő biztonságban legyél!
Tipp: IMAGE Skincare Prevention+ fényvédő
2. Egy nyári kalap és a napszemüveg elengedhetetlen kellékei a nyárnak. Nem csupán stílusos kiegészítők, de érdemes többet áldozni egy megfelelő UV szűrővel ellátott szemüvegre, mely biztosan megvédi szemed a sugaraktól, a kalap pedig segít, hogy elkerülhesd a napszúrást.
3. A jelszó: VÍZ, VÍZ, VÍZ!!! Igyál minél több folyadékot – vizet, cukrozatlan teát -, mert a kánikulában észre sem vesszük, és máris utolér a dehidratáció. Mivel ilyenkor úgysem eszünk annyit, fogyassz inkább lédús salátákat, és sok-sok gyümölcsöt, és kerüld az alkoholtartalmú italokat, melyek csak még jobban kiszárítják a szervezetet.
Tipp: A Water Your Body egy zseniális okostelefon-alkalmazás, mely testsúly alapján kiszámolja az egyénre szabott vízfogyasztást, és figyelmeztet, ha netán elfelejtenél inni.
OLVASS TOVÁBB!
Miért változnak meg az ízületeink menopauza után?
A menopauza nem csupán a hormonháztartás változásáról szól....
KÖZÉRZETMell eltávolítás - Mint Angelina Jolie - Egyre több nő távolíttatja el megelőzésképpen a mellét
Egy főorvos beszél a megfelelő megelőzésről, a családi hajlamról és az emlő helyreállításának lehetőségeiről....
KÖZÉRZETIntim egészség nőknek - Mire figyeljünk a mindennapokban?
Az intim egészség a mindennapi közérzet része, mégis sokszor csak akkor kerül előtérbe, amikor már valamilyen kellemetlenség jelentkez...
Így függ össze a női hormonháztartás, a stressz és a mozgás
A női szervezet működése egy rendkívül összetett rendszer, amelyben szinte minden mindennel kapcsolatban áll....
KÖZÉRZETTeljes állás gyerek mellett: hogyan kerüljük el a szülői kiégést?
A bölcsőde vagy óvoda, a karrier és a mindennapi teendők között sok szülő eléri a teljesítőképessége határát. Vannak azonban olya...
KÖZÉRZETHa ez a panaszod állandóan visszatér, azonnal fordulj szakemberhez
Van az a fájdalom, amire azt mondjuk, hogy majd elmúlik, mert igazából pár nap pihenés, egy kis kímélet, esetleg egy fájdalomcsillapítÃ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK