Szabó Anna
Az egész gyakran egy aprósággal kezdődik: „Tartsd egy kicsit szemmel a testvéredet, mindjárt jövök." Az anyuka visszatér, és azt látja, minden rendben van. A baba ugyan felébredt, de nem sír; nagyobb testvére megrázta a csörgőt és utánozta anya hangját. Ilyenkor a nagyobbik gyermek rettenetesen büszke magára. Ez végül ahhoz a forgatókönyvhöz vezet, hogy anya és a gyerekek a parkban vannak, és anya ezt mondja: „Vigyázz a testvéredre, amíg én elszaladok a boltba." Ez először még oké, de nem mindig lesz ez ennyire zökkenőmentes.

Ha a testvérek közötti korkülönbség kevesebb, mint 12 év, akkor ezzel az utóbbi, azaz a nagyobbik, fizikailag nem tud megbirkózni. Vigyáz a testvérére néhány percig, míg anya vacsorát főz – ez oké. Ám, hogy akár 5 percnél is több időt töltsenek egyedül, az már nem. Bizony, már 5 perc is túl hosszú idő. Most biztosan sokan tiltakoznak, akik ezt olvassák: a testvérem és én sokszor voltunk egyedül, és mégsem történt semmi baj. Talán így van. De rengeteg esetben bizony a gyermekek kórházban kötöttek ki, mert leforrázták magukat, kiestek az ablakon, megszúrták magukat az ollóval, majdnem megfulladtak egy játéktól, és így tovább.

Egy hétéves nem képes megtiltani a veszélyes dolgokat egy ötévesnek például. Néha talán akaratán kívül, de pont elősegíti a történéseket. Nem rosszindulatból, dehogy, de a kíváncsiság az idősebb gyermekben is benne van, hogy épp mit csinál a kisebb. Minden szülő tisztában van azzal, hogy a gyermekek képesek olyan dolgokat csinálni, amitől égnek áll az ember haja, így egy hétéves gyermek nem számít felügyeletnek egy ötéves fölött. Reálisan kell megítélni a gyermekek képességeit.

Ebben az esetben már lehet kiforrott „bébiszitter". Ám meg kell a gyermekkel állapodni, és megemlíteni, hogy ezért akár „jutalom" jár. Az egy dolog, hogy az idősebb testvér szívesen játszik a fiatalabbal, ameddig, és ahogy akar. Ám teljesen mást jelent az, amikor a testvérük biztonságáért felelősek, különösen, ha nem érteti meg velük a szülő ezt, hanem lelkiismeret nélkül ráerőlteti. Egy tinédzser általában az iskolával és a barátai körével törődik, emiatt, ha bébiszitternek akarja az anyuka befogni, bizony kompenzálni kell valamivel a „kiesett idejét".
Persze, mint a házimunkát, a testvérre való felelősségteljes felügyeletet is rá lehet bízni egy tinédzserre, de meg kell állapodni bizonyos dolgokban: hány órát naponta, és a hét mely napjairól van szó. Ez talán egy picit egészségesebb megközelítése a dolgoknak, semmint fizetni nekik, mint egy bébiszitternek. Az alaphelyzet ugyanis itt az, hogy a család egy egység, egyedülálló unió, ahol mindenki törődik a másikkal. A legfontosabb azonban az, hogy ne felejtsük el, az idősebb gyermek nem tehet róla, hogy a szülő több gyermeket vállalt, emiatt nem lehet elvenni az idejét és elvárni tőle, hogy erőn felül vigyázzon a testvéreire. Mindez kizárólag a szülők felelőssége.

Gyakran látni olyan esetet, amikor a szülők arról mesélnek, hogy az idősebb testvér bajba hozta a fiatalabb, mert „nem teljesítette a kötelességét", pedig a fiatalabb csak hét éves". Nos, a szülők dolga lenne valójában a gyermekekre figyelni, és nem a nagyobb testvéré. Gyakran ezek az idősebb gyermekek, főként lányok, gondoskodóvá és felelősségteljessé válnak, akik azon küzdenek, hogy saját gyermekként vigyázzanak a fiatalabb testvéreikre. Mivel azonban gyermekként túl nagy teher hárul rájuk, úgy vélik, hogy nem képesek ezzel megbirkózni, épp a saját gyermekeikkel. Ha tehát egy nap unokát szeretnél, akkor értsd meg, hogy most bizony neked kell a saját gyermekeidre vigyáznod, szülőként.
OLVASS TOVÁBB!
A tudatos szülők erre is gondolnak a babaszoba kialakításakor
A babaszoba kialakításakor könnyű elveszni a színek, bútorok és dekorációk között, pedig a valóban jól működő tér ennél többrÅ...
GYERMEK4 tévhit a beszédfejlődési zavarokról
A beszédfejlődési zavarokkal kapcsolatban sokféle tévhit él még a köztudatban, amelyek hátráltatják a korai felismerést és a megfele...
GYERMEKA Topgal figyelmeztet - A magyar gyerekek 30%-a túl nehéz iskolatáskát visel
A magyar gyerekek majdnem harmada túl nehéz iskolatáskát visel. Ez nem csak kényelmetlenség – a gerincet értékű károsodás évekig ta...
Nagy Sportágválasztó, Nagy Hangszerválasztó szeptember 18-19-én, a kőbányai Merkapt Sportközpontban
Több mint 100 sportág, 25 hangszer és egy élményekkel teli hétvége - Ingyenes családi program vár Budapesten....
GYERMEKSosem volt még ennyire fontos a szabadtéri játék – így tartsuk aktívan a családot hétvégén!
A hétköznapi hajtásban könnyű elfelejteni, mennyire fontos a természet közelsége....
GYERMEKAlfa generáció: elkényeztetett vagy magabiztos?
A TikTokon az Alfa generációt, a mai 14 éven aluliakat elkényeztetettnek és illetlennek mutatják be. De mi a valós helyzet a legfiatalabb...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK