Szabó Anna
Hozzávalók: 2 nagy fej vöröshagyma, apró kockákra vágva
2 gerezd fokhagyma, felaprítva
300 g vagdalt hús(konzerv)
400 g aprított paradicsom (konzerv)
500 g paradicsompüré (konzerv)
1 evőkanál friss, aprított kakukkfű
1 teáskanál zöldségleves por
250 g előfőzött lasagnelap
600 ml tej
2 evőkanál őrölt mustármag
1 evőkanál kukoricaliszt
30 g alacsony zsírtartalmú sajt
Só és frissen őrölt feketebors
1. Melegítsd elő a sütőt 180 ºC-ra (gázsütőn 4. fokozat).
2. Fűts fel egy nagy teflon serpenyőt, majd süsd puhára a vörös- és a fokhagymát. Add hozzá a vagdalt húst és főzd aranybarnára.
3. A megmaradó hozzávalókat mind öntsd hozzá, keverd jól el, majd húsz percig párold, hogy jól egyesüljenek az ízek. Ezalatt az idő alatt készítsd el a lasagnéd tetejét.
4. Melegítsd fel a tejet egy serpenyőben. Először hígítsd fel a kukoricalisztet kevéske hideg tejjel, majd add hozzá a serpenyő meleg tejéhez az őrölt mustármaggal együtt. Végül ízesítsd sóval és őrölt borssal.
5. Hőálló edénybe kanalazz vékony réteg mártást, majd egyengesd el és fedd le lasagne lapokkal. Rétegezd így a tésztalapokat és a vagdalt húsos mártást egészen addig, míg el nem fogynak a hozzávalók.
6. A tetejét ha befedted egy adag tésztalappal, akkor a tejes-kukoricalisztes keveréket kend el rajta egyenletesen, majd szórd meg reszelt sajttal.
7. Süsd meg a sütőben aranybarnára (kb. 35-40 percet vesz igénybe).
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK