Szabó Anna
Hozzávalók:3 evőkanál alacsony zsírtartalmú natúr joghurt
1 evőkanál paprika
1 ½ teáskanál őrölt kömény
1 ½ teáskanál őrölt koriander
½ teáskanál őrölt pirospaprika
1 gerezd préselt fokhagyma
4 ½ teáskanál friss reszelt gyömbér
Só
4 közepes nagyságú filézett csirkemell
2 érett mangó (kemény)
1 evőkanál barnacukor
1 evőkanál borecet
1 kis fej vöröshagyma
Köretnek ízlés szerint rizs
Kis edényben keverd össze a joghurtot a paprikával, a köménnyel, a korianderrel, a pirospaprikával, a fokhagymával, 4 teáskanál gyömbérrel, valamint ½ teáskanál sóval, míg egynemű nem lesz. Ezt a joghurtos keveréket öntsd bele egy pácoló zacskóba, majd a csirkemelleket dobd bele és rázd össze jól. Tedd a hűtőbe legalább egy órára, de akkor a legfinomabb, ha legalább 4 óra hosszát hagyod pihenni, ugyanis ennyi idő kell legalább, hogy átvegye a fűszerek ízét.
Míg pácolódik a csirkéd, gondoskodj róla, hogy előkészítsd a grilled közepesen melegre. A mangókat vágd félbe és pucold meg, majd nagyobb darabokra szeleteld fel. Kb. 8 percig grillezd a rácson, majd tedd félre, és ha kihűlt vágd fel nagyobb kockákra.
Egy tálban keverd el a mangókockákat jó alaposan a cukorral, a ecettel, a hagymával, ¼ teáskanál sóval, a gyömbérrel.
Távolítsd el a csirkét a pácléből és csöpögtesd le. Tedd a rostélyra a szeleteket, és szép lassan 20-25 perc alatt süsd meg mindkét oldalát, de csak egyszer fordítsd meg.
Tálaláskor a csirkeszeletekre merj rá a mangós keverékből, mellé pedig rizst.
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK