Szabó Anna
Hozzávalók:
4dl zöldségalaplé
Fél kiskanál őrölt kurkuma
20dkg hosszú szemű rizs
2 piros húsú zöldpaprika, csíkokra szeletelve
1 érett paradicsom, kis kockákra vágva
4 evőkanál frissen facsart zöldcitromlé
Só, feketebor
1 csilipaprika
1 evőkanál frissen aprított koriander
3-4 kicsontozott, bőr nélküli csirkemell
2 evőkanál napraforgóolaj
A díszítéshez: petrezselyem, koriander

Elkészítése:
1. Öntsd a zöldséglevet egy lábosba, és a kurkumát szórd bele. Forrald fel a levest, tedd bele a rizst, keverd meg, fedd le az edényt, és forrald fel ismét a levet. Mérsékeld a lángot, és lefedve nagyjából 20 percig párold (a fedőt ne emelgesd, mert távozik a gőz, és nem párolódik meg), míg a folyadékot teljesen magába szívja. Az így elkészült rizst tedd salátástálba.
2. Egy serpenyőben kevés kukoricaolajat forrósíts fel, a paprikát és a paradicsomot futtasd meg benne, majd tedd ezt is tálba.
3. Ízesítsd a zöld citrom levével, sóval és borssal. A maradék kukoricaolajat öntsd a fűszeres citromlébe, majd verd fel. A csilipaprikát hasítsd fel hosszában, szedd ki belőle az ereit és a csumáját, aprítsd kis kockákra, majd keverd az előbb elkészített öntetbe. Locsold meg ezzel a keverékkel a rizst és a zöldségeket, forgasd össze és tedd félre.
4. Távolíts el a csirkemellről minden zsíros részt, mosd meg, a nedvességet itasd le róla, sózd, borsozd.
5. Egy serpenyőben forrósíts fel napraforgóolajat, és süsd meg a csirkemell mindkét oldalát nagyjából 5 perc alatt süsd meg, majd húzd le a serpenyőt a tűzről. Tedd félre hűlni, majd amikor már kéz meleg, vágj belőle ferde szeleteket.
6. Kanalazd tányérokra a rizssalátát, fektesd a tetejére a csirkemellszeleteket, majd korianderrel és petrezselyemmel díszítve tálald.
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK