Szabó Anna
Hozzávalók:
(4 főre)
60dkg kicsontozott marhalábszár esetleg – lapocka
1 nagyobb vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
4 evőkanál olaj
1 csapott kiskanál pirospaprika
1 kiskanál só
1 mokkáskanál őrölt köménymag
1 kiskanál Piros Arany csípős paprikakrém vagy Erős Pista nyers, darált csípős paprika
1-1 paradicsom és paprika (helyettük 3-4 evőkanál eltett lecsó is lehet)

Elkészítése:
1. A húst megmossuk, majd – miután a nedvességet leitattuk róla – 2 centis kockákra vágjuk. A hagymát meg a fokhagymát megtisztítjuk, finomra aprítjuk, és a hússal együtt az olajban, egy lábasban megpirítjuk, vagyis addig sütjük, amíg a lábszár körös-körül ki nem fehéredik, a hagyma pedig aranysárga nem lesz.
2. Ekkor a pirospaprikával meghintjük, egy kevés vízzel (kb. 1,5dl) felöntjük, és kb. 1 kiskanál sóval ízesítjük, a köménymaggal és a cseresznyepaprikával fűszerezzük.
3. A paradicsom szárát kimetsszük, a paprikát kicsumázzuk, mindkettő húsát apróra vágjuk, és a húshoz keverjük. Ha lecsót használunk, akkor azt is föl kell aprítani. A lábast lefedjük, és a húst kis lángon kb. 1,5 óra alatt vajpuhára pároljuk; közben néha megkeverjük, és ha ezalatt zsírjára sülne, egy kevés vizet mindig aláöntünk. Köretnek tarhonya, galuska vagy sós burgonya illik hozzá.
OLVASS TOVÁBB!
3 isteni karácsonyi puding - Mind a 10 ujjadat megnyalod!
A karácsonyi puding hagyományos megédesítője, elválaszthatatlan kísérője az év legnagyobb ünnepének. A hagyomány azt tartja, hogy ah...
GASZTROÚj korszak kezdődik a magyarországi otthonokban - Megnyitott a SharkNinja első hazai üzlete a Westendben
Okos megoldások, amelyek szebbé, tisztábbá és élvezetesebbé teszik a mindennapokat – a Shark és Ninja innovációi mostantól személye...
GASZTROHalloweeni muffinreceptek - Mindenmentes változatban is
A Halloweent egyre többen ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangol...
4 Halloween-i recept, melynek még az elkészítése is hátborzongató - Imádni fogod!
Lassan nálunk is kezdenek népszerűek lenni a Halloween-bulik, amikor barátainkkal valami rémisztőnek öltözve szórakozunk, és próbálju...
GASZTROMexikói babos rostélyos
A sertés hús a magyar konyha egyik alapdarabja. Rugaszkodj el a hétvégi pörköltes, rántott húsos menütől, és próbálj ki egy új ízv...
GASZTROKrumplis mexikói ízvilágú csirke
Használd ki te is az újburgonya-szezont! Ennél laktatóbb csirkés ételt ráadásul biztos nem találsz......
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK