Szabó Anna
500 g burgonya
5 dl tej
vaj
Szerecsendió
1 kis fej káposzta
2 mogyoróhagyma
125 g termesztett csiperkegomba
Étolajé
2 tojás
1 csokor turbolya
2 szelet főtt sonka
50 g reszelt sajt
1 kis doboz tejszín
1 csokor turbolya
só, bors
Főzzük meg a burgonyát, és készítsünk belőle könnyű pürét a tejjel, kevés vajjal, sóval, borssal és reszelt szerecsendióval. A káposztát tisztítsuk meg, eltávolítva a legfelső leveleket. Bontsuk le a többi levelet is, és néhány percre mártsuk lobogó, sós vízbe. Csepegtessük le, majd konyharuhára terítve tegyük félre. Tisztítsuk meg és vágjuk apróra a mogyoróhagymát, majd a gombát is. Lassú tűzön fonnyasszuk meg kevés olaj és vaj keverékén. Verjük fel a tojást, ízesítsük sóval borssal és szerecsendióval. Adjuk hozzá turbolyaleveleket, az apróra vágott sonkát, valamint a reszelt sajt kétharmadát. Keverjük hozzá a gombás-hagymás keveréket is, majd az egészet dolgozzuk össze a burgonyapürével. Vajazzunk ki egy mély, tűzálló tálat, béleljük ki az alját és az oldalát káposztalevelekkel (ha szükséges, akár több rétegben) úty, hogy jócskán túllógjanak az edény szélén. Töltsük bele a burgonyás masszát, majd hajtsuk vissza a leveleket. Szórjuk meg a tetejét amaradék reszelt sajttal, és tördeljünk rá néhány mogyorónyi vajdarabkát. A felfújtat vízzel teli tepsibe állítva tegyük 200 ºC-os sütőbe, és süssük 25 percig. Külön csészében tálaljunk hozzá meleg, sóval, borssal, apróra vágott metélőhagymával ízesített tejszínt.
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK