Szabó Anna
Hozzávalók:
1 egész fej fokhagyma
1 fej brokkoli
2 evőkanál olívaolaj
1 nagy fej vöröshagyma, apróra vágva
1l sószegény csirkehúsalaplé
1 rózsaburgonya, meghámozva, feldarabolva
½ pohár sovány natúr joghurt

Elkészítése:
1. A sütőt melegítsd elő 200°C-ra. A fokhagyma tetejét vágd le, hogy a gerezd belseje feltáruljon. Dupla réteg vagy vastagabb fajta alufóliába bugyolálva süsd puhára (nagyjából egy órát vesz igénybe.
2. Közben a brokkoli fejecskéit tördeld le, és vagdald össze (nem kell apróra). A szárakat, miután a külső rétegüket lehántottad, szintén gondosan aprítsd fel.
3. Nagy lábosban, közepes lángon forrósítsd föl az olajat.
4. Fonnyaszd meg benne a vöröshagymát barnulásig. Ekkor önts hozzá 3 csésze alaplét, és tegyed bele a brokkolit meg a krumplit is. Forrald fel, aztán gyenge tűzön, fedő alatt főzd fél órán át, míg a brokkoliszár-darabok a krumplival együtt egészen megpuhulnak.
5. Nyomd ki a sült fokhagymagerezdeket a héjukból, és turmixgépben dolgozd el a forró brokkolis lével, majd töltsd vissza a lábosba.
6. Öntsd fel a maradék alaplével és 1 csésze vízzel. Lassú tűzön 10 percig melegítsd, hogy az ízek összeérjenek. Tálaláskor minden adag tetejére tegyél egykanálnyi joghurtot.
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK