Szabó Anna
Hozzávalók:4 csirkemellfilé, egyenként kb. 250g
A páchoz:
4 ek Mogyoróolaj
1 biolime leve és reszelt héja
1 ek halalaplé
2 tk csípős csili-fokhagyma szósz
1 tk őrölt koriandermag
1 tk őrölt római kömény
A salátához:
1 salátauborka
1 ek apróra vágott mentalevél
2 tk frissen facsart lime-lé
1 tk cukor
½ tk durva szemű só
A mártáshoz:
125g mogyorókrém
125ml kókusztej
2 ek frissen facsart lime-lé
2 tk csípős csili-fokhagyma szósz
1 tk halalaplé
16db fanyárs, legalább 30 percre beáztatva
1. Közepes méretű tálban összekeverjük a páclé hozzávalóit.
2. A csirkemelleket keresztben 1cm-es csíkokra vágjuk. A húst elrendezzük a páclében, és alaposan összekeverjük. Lefedjük, és 1-4 órára a hűtőbe tesszük.
3. Az uborkát hosszában negyedeljük, kikaparjuk a magjait, és a húsát keresztben nagyon vékonyan felszeleteljük. Az uborkaszeleteket egy tálban összekeverjük a saláta többi hozzávalójával. Szobahőmérsékleten legalább 30 percig állni hagyjuk.
4. Egy kis lábosban összekeverjük a mártás hozzávalóit és nagyon kis lángon, habverővel olykor megkeverve 3-5 percig melegítjük, amíg sima mártást nem kapunk. Ne forraljuk! Ha túl sűrű lenne, adjunk hozzá 1-2 evőkanál vizet. A lábost levesszük a tűzhelyről.
5. A csirkehúst kiszedjük a pácból (utóbbira már nem lesz szükség), és 2-3 csíkot hosszában nyársra húzunk.
6. Magas hőfokú, kétzónás grillezéshez készítjük elő a faszenes sütőt.
7. A grillrácsot alaposan megtisztítjuk. A csirkenyársakat két menetben direkt magas hő felett grillezzük, lefedve 6 percig. Ügyeljünk arra, hogy a fanyársak vége az indirekt zónában legyen, nehogy meggyulladjanak. Négy perc sütés után megfordítjuk a nyársakat, és lefedve további 2 percig grillezzük.
8. Akkor jó, ha a hús tömör tapintású és teljesen átsült. Grillezés közben a nyársakat szükség szerint átrendezzük a rácson, hogy egyenletesen átsüljenek. Közben a tűzhelyen kis lángon megmelegítjük a mártást. A csirkenyársakat melegen, a salátával és a mogyorómártással tálaljuk.
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK