Szabó Anna
Hozzávalók:
30 dkg liszt
15 dkg hideg vaj
2 tojás
Só
1 kis vöröshagyma
1 sárgarépa (12 dkg)
25 dkg cseresznyeparadicsom
2 evőkanál olívaolaj
40 dkg vegyes darált hús
Cayenne-bors
15 dkg frissen reszelt cheddal sajt (vagy közepesen érett gouda)
1 tojássárgája
Vaj vagy margarin a muffinsütőformához
Liszt a sütőformához és a kidolgozáshoz
Elkészítése:
A lisztből, a darabokra vágott vajból, a tojásokból és fél teáskanál sóból gyorsan sima tésztát gyúrunk. Frissentartó fóliába (folpack) csomagoljuk és 30 percre hűtőbe tesszük. A muffinformát vékonyan kivajazzuk, kilisztezzük, és szintén hűtőbe tesszük.
A hagymát és a répát meghámozzuk, mindkettőt kis kockákra vágjuk. A paradicsomokat megmossuk és elfelezzük. Az olajat megmelegítjük, és a hagyma- meg a répakockákat közepes lángon megpároljuk. Hozzáadjuk a darált húst, és kevergetve 3-4 perc alatt morzsásra sütjük. Majd belekeverjük a paradicsomot és kb. 1 percig sütjük a hússal. Sóval és cayenne-borssal pikánsra ízesítjük.
A sütőt előmelegítjük. A tésztát lisztezett felületen kb. 2 mm vékonyra nyújtjuk, és kiszúrunk belőle 12 darab 5 cm átmérőjű és 12 darab 8 cm átmérőjű kört. A nagy körök közepéből kiszaggatunk egy kis lyukat. A kis tésztaköröket a muffinsütőforma mélyedéseibe tesszük.
A maradék tésztát újra kinyújtjuk, 4 cm széles csíkokat vágunk belőle, és kibéleljük velük a mélyedések szélét. Jól odanyomjuk az alsó laphoz, a kilógó tésztát pedig levágjuk.
A sajtot a húsmasszához adjuk, és az egészet egyenletesen elosztjuk a mélyedésekben. Rátesszük a nagy tésztaköröket, és körben jól rányomjuk. A tojássárgáját elkeverjük 1 teáskanál vízzel, és megkenjük vele a tésztát.
A muffinokat a sütőben 180 ºC-on (alul, légkeverésesnél 160 ºC) 20-25 percig sütjük. A sütőből kivéve a muffinokat 5 percig pihentetjük a sütőformában, majd kiszedjük a formából, és azonnal tálaljuk.
|
Tipp |
|
A pie-muffinhoz nagyon jól illik egy frissítő saláta. Ehhez 15dkg fiatal leveles salátát lazán összekeverünk 20 dkg vékony sárgarépacsíkkal vagy reszelékkel és 15 dkg felezett vagy négyfelé vágott cseresznyeparadicsommal, 2 evőkanál sherryt és 4 evőkanál balzsamecetet elkeverünk 6 evőkanál olívaolajjal, sóval, borssal, és rácsepegtetjük a salátára. Vagy 15 dkg vagy vad fűszernövényt összekeverünk 5 dkg vegyes csírával és 10 dkg apró szemű eperrel, 2 evőkanál narancslét és 4 evőkanál eperecetet elkeverünk 6 evőkanál mandula- vagy mogyoróolajjal, sózzuk, borsozzuk, és a salátára csepegetjük. |
Forrás:
Christina Kempe: A legkedveltebb muffinok. Holló és Társa, 2004.
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK