Szabó Anna
300 g vörösbaba
4 darab paradicsom
1-1 piros és zöld húsú paprika
1 fej vöröshagyma
1 fej fokhagyma
1,2 kg oldallapocka
2 evőkanál földimogyo-olaj
5 dl húsleves (kockából is lehet)
2 evőkanál sűrített paradicsom
30 dkg porcukor
1 kávéskanál őrölt kömény
Őrölt chili paprika
Só, bors

Áztassunk be 300 g vörösbabot 24 órára hideg vízbe, majd csepegtessük le. Tegyük egy fazékba, öntsük le annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, forraljuk fel, főzzük 1 percig, majd csepegtessük le. Még egyszer ismételjük meg ezt a műveletet, azután tegyük félre a babot. Készítsük elő a zöldségeket: 4 paradicsomot mártsunk forró vízbe, húzzuk le a héjukat, és magozzuk ki őket.
Vágjuk négyfelé a paradicsomokat. Szeleteljünk fel 5 gerezd fokhagymát és 2 fej vöröshagymát. Mossunk meg 1 piros húsú és 1 zöld húsú paprikát, csumázzuk és magozzuk ki és vágjuk fel kis kockákra. Készítsünk ki 1,2 kg húst (az oldallapocka kiváló ehhez a recepthez), távolítsuk el belőle az inakat, majd vágjuk kis kockákra. Sózzuk, borsozzuk.
Forrósítsunk fel 2 evőkanál földimogyoró-olajat egy vaslábasban, és 10 perc alatt pirítsuk rajta aranysárgára a húst, majd szedjük át egy tálra. Ugyanebben az edényben folyamatos keverés mellett pirítsuk 10 percig a hagymát, a fokhagymát és a paprikát, majd adjuk hozzá a friss paradicsomokat, 2 evőkanál sűrített paradicsomot, a főtt húst, 5 dl marha- vagy borjúhúslevest és az előfőzött babot.
Sózzuk, borsozzuk, adjunk hozzá 1 kávéskanál őrölt köményt, 30 g porcukrot és 4 csipet őrölt csilipaprikát. Forraljuk fel, és lassú tűzön főzzük körülbelül 2 óra 30 percen keresztül. Kóstoljuk meg a mártást, és ízesítsük még, ha szükséges. Szedjük át egy nagy tálba, és a tetejét szórjuk meg finomra vagdalt friss korianderrel. Kínáljunk hozzá apróra vágott hagymát és tabasco szószt.
OLVASS TOVÁBB!
Az olasz kávéélmény és az eszpresszó szívverése
Az olasz kávékultúra egy olyan világot tár eléd, ahol az ízek, illatok és emlékek gazdag történetet szőnek....
GASZTROTényleg be lehet rúgni a teától?
Hallottad már, hogy a teától be lehet rúgni? A svájci teaszakértő elmagyarázza, miről van szó....
GASZTRO5 szemérmetlenül gusztusos és finom sajtétel - Nem fogsz bennük csalódni!
Kevés olyan ember van, aki nem szereti a sajtot, de ha elolvassa ezeket a különleges recepteket, meg van rá az esély, hogy mostantól az is ...
Farsangi vagy planétás fánk
Töltött fánkokat is készíthetsz: a megkelt tésztát nyújtsd kisujjnyi vastagra, és szaggass belőle 28 korongot. Halmozz 14 korong közep...
GASZTROKedvünkre való fánkok
Nemcsak farsangkor, hanem egész évben csábítanak minket a fánkcsodák. Hihetetlenül sokfélék, ráadásul könnyedén elkészíthetőek ...
GASZTROCsöröge - vagy forgácsfánk
Hazai süteményeink egyik méltatlanul ritkán emlegetett farsangi fánkja a Csöröge, könnyen, gyorsan és olcsón elkészíthető ropogós f...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK