Szabó Anna
Hozzávalók:1 bárányfilé dagadóval együtt (a bordákat borító zsíros és izmos hús)
250 g burgonya
500 g tök
Rozmaring
Vaj
Só és bors
Zsírtalanítsuk gondosan a filét és a dagadót, ez utóbbit a lehető legtökéletesebben.
Hámozzuk meg a burgonyát, mossuk meg, és vágjuk 2-3 mm széles szeletekre. Főzzük elő forró, sós vízben. Itassuk le róluk a vizet, és borítsuk be velük a dagadót. Szórjuk meg rozmaringgal, fűszerezzük sóval, borssal, majd tekerjük a filét a töltött dagadóba. Rögzítsük a tekercset anélkül, hogy túlságosan összeszorítanánk. Helyezzük a húst sütőtálra, köré pedig tegyünk apróra zúzott báránycsontokat. Süssük 225 ºC-ra előmelegített sütőben 10-12 percig. Sülés után pihentessük 10 percig.
A hús pihentetése alatt készítsük el a tökpürét. Engedjük fel a sütésből visszamaradt pörköltet és a szaftot húslevessel, vagy ha nincs más, akkor vízzel. Szűrjük át ezt a levet szitán, és a tűzről elvéve keverjük bele a vajat.
Szeleteljük fel a pecsenyét, és díszítsük a tetejét a tökpürével. Tálaljuk meleg tányérokon, amelyeket dekorálhatunk még néhány rozmaringlevéllel is.
|
Tipp: |
|
A tökhab készítését kezdjük azzal, hogy a tök egynegyedéről eltávolítjuk a kérget, és húsát nagy darabokra vágjuk. Tegyük egy mélyebb lábosba, sózzuk, borsozzuk, és adjunk hozzá néhány mogyorónyi vajat. Öntsünk rá egy kevés vizet, fedjük le az edényt, és melegítsük lassan, időnként ránézve. Amikor a tök megpuhult, pépesítsük a mixerben. |
OLVASS TOVÁBB!
A kolbász lelke: mindent a bélről
A kolbászkészítés egyik legnélkülözhetetlenebb eleme a megfelelő bél kiválasztása. Legyen szó házi vagy ipari gyártásról, ez az a...
GASZTRO3 isteni karácsonyi puding - Mind a 10 ujjadat megnyalod!
A karácsonyi puding hagyományos megédesítője, elválaszthatatlan kísérője az év legnagyobb ünnepének. A hagyomány azt tartja, hogy ah...
GASZTROÚj korszak kezdődik a magyarországi otthonokban - Megnyitott a SharkNinja első hazai üzlete a Westendben
Okos megoldások, amelyek szebbé, tisztábbá és élvezetesebbé teszik a mindennapokat – a Shark és Ninja innovációi mostantól személye...
Halloweeni muffinreceptek - Mindenmentes változatban is
A Halloweent egyre többen ünneplik már Magyarországon is. Jó alkalom egy kis szórakozásra, amikor a borúsabb időjárás esetleg lehangol...
GASZTRO4 Halloween-i recept, melynek még az elkészítése is hátborzongató - Imádni fogod!
Lassan nálunk is kezdenek népszerűek lenni a Halloween-bulik, amikor barátainkkal valami rémisztőnek öltözve szórakozunk, és próbálju...
GASZTROMexikói babos rostélyos
A sertés hús a magyar konyha egyik alapdarabja. Rugaszkodj el a hétvégi pörköltes, rántott húsos menütől, és próbálj ki egy új ízv...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK