Szabó Anna
Ahogy a legtöbb berendezési tárgyuk, úgy ez a mindennapos, unásig használt bútordarab is az idő egy kis szeletkéjét közvetíti felénk. Ha alaposabban megnézzük, mesélnek folyamatosan a kor emberéről. Íme a mi kedvenceink, amiket mi rendszeresen látunk kávéházakban, szórakozóhelyeken, de még akár némely otthonban is!
Le Corbusier volt az első, aki a fotel tervezésekor az alapvázat külsővé és láthatóvá tette. Az LC2 fotel tervezésekor már bátran alkothatott, hiszen ekkorra már ismert és befutott tervező volt.
A finoman ívelt sziluett a pillangó kibontott szárnyait idézi. Ezt a széket Sori Yanagi tervezete 1954-ben, először alkalmazva a keleti formákat modern technikával, amikor a szék ívének kialakításakor rétegelt lemezt használt.

Bizonyára ismerős neked is ez a pár darab – ha máshonnan nem, mozifilmekből biztosan. Értéket és kényelmet képviselnek, még fél évszázaddal megjelenésük után is. Charles és Ray Eames olyan magas minőségű ülőalkalmatosság tervezésére kapott megrendelést, mely egyaránt használható kül- és beltéren egyaránt. Bár terveik tetszést arattak, hamar bebizonyosodott, hogy ezek a székek sokkal inkább irodákba valók, mint eredeti rendeltetési helyükre. Végül a házaspár ezzel a munkájával írta be magát igazán a dizájn-történelembe.
Verner a dán bútortervezés egyik legnagyszerűbb alakja volt, neki köszönhetjük az 5. Panton vagy S székre hallgató műalkotást. Nagysága abban is mérhető, hogy elsőként használt fröccsöntött műanyagot 1960-ban bútorkészítéshez. Ezt a darabot a mai napig gyártják, és előszeretettel rendeznek be vele a bohém élet színteréül szolgáló szórakozóhelyeket. Titka talán abban rejlik, hogy magába sűríti a korszak amerikai-olasz életérzést, mely még a legborongósabb napokon is magával ragad.
Philippe Starck igazi lázadó, aki újraalkotja a világot. Darabjainak rendre vicces neveket ad, és világszerte utánozzák. Bármerre jár, ha valami megtetszik neki, azt rövid időn belül újraalkotja a saját nevén.
Az Eileen Gray által, 1940-ben tervezett fotel igazán ellenállhatatlan darab. Nincs olyan nappali, melynek ne lenne központi eleme ez a csupa ívekből álló, pazar bútordarab. Stílusával és eredetiségével a valódi, időtálló művészet egyik kiváló példája.
Igazi modern klaszsikus 1956-ból. Ez a szék eredetileg étkező asztal mellé készült. Jól tükrözi Eero Saarinen tervezési filozófiáját, melyben a tiszta vonalak frissességgel ötvöződnek a praktikusságot szem előtt tartva.
Tervezője egyaránt volt szobrászművész, ékszertervező és dizájner. Talán e sokoldalúságának köszönhetjük ezt az elegáns formájú és pazar megjelenésű 1952-es széket Harry Bertoia-tól. Hiába a jellegzetes forma, és a keresztezett króm huzalok sokasága ez a szék igenis kényelmes darab.
OLVASS TOVÁBB!
Hatékony irodaköltöztetés - Mire érdemes figyelni?
Az irodaköltöztetés mindig nagy kihívást jelent. Amikor egy cég úgy dönt, hogy új helyre költözik, hamar érzékelheti a folyamat öss...
FÉSZEKHogyan alakult át a modern otthon védelmi rendszere?
Ahogyan otthonunkba érünk, alapvető szükségletünk, hogy biztonságban érezzük magunkat. Manapság egyre fontosabb, hogy megvédjük laká...
FÉSZEK6 dolog, amit nőként is érdemes tudni az otthoni szerelésről
Az elektromos szerelés hagyományosan talán férfias terepnek számít, azonban kétségtelen, hogy egyre több nő oldja meg egyedül a lakás...
Hogyan alakítsd át a fürdőszobát biztonságos térré?
Eszedbe jutott-e már valaha, hogy a fürdőszoba akár veszélyes is lehet?...
FÉSZEKTartós padlóburkolat titka: az aljzatkiegyenlítés
Gondoltál már arra, hogy miért fontos a padlóburkolat alatti réteg megfelelő előkészítése? Ha nem tökéletes az aljzat, könnyen előf...
FÉSZEKMiért érdemes akkumulátoros szegélynyírót választanod a kertápoláshoz?
A kertápolás örömről és kihívásokról szól egyaránt....
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK