Szabó Anna
{KEPGALERIA}
A szerelem, házasság terület nemcsak a párkapcsolatunkért felelős, hanem az önelfogadásért és az önbecsülésért is. Ahhoz, hogy partnerünket el tudjuk fogadni, ahhoz először önmagunkkal kell megbékélnünk. Szükséges az önvizsgálat, annak megállapítása, hogy hol vannak elakadásaink. Ha problémánk van önmagunk szeretetével, akkor csak olyan partnereket fogunk magunkhoz vonzani, akitől nem kapjuk meg a kellő figyelmet, törődést, szeretetet. Ha önmagadat nem szereted, akkor hogyan várhatod el, hogy mások szeressenek? Ha szembenézel az önelfogadással kapcsolatos problémákkal (önbizalomhiány, nőiesség megélése stb.), és képes vagy ezeken változtatni, akkor lehet, hogy meg fog változni a képed az Igaziról, de végre olyan partnert találhatsz, aki mellett garantált a harmonikus, boldog párkapcsolat. Sok sikert kívánok hozzá!
Először is meg kell találnod a lakásodban a szerelem, házasság nevű életterületet. Ez az otthonod délnyugati részén helyezkedik el. Sokan úgy fogalmaznak, hogy ez a szerelem sarok. Ez azonban nem teljesen fedi a valóságot, mivel minden lakásban másképp lehet felosztani az életterületeket. Ennek nagysága és formája függ attól, hogy mennyi ideje élünk az adott otthonban, és attól is, hogy mennyire szabályos vagy éppen szabálytalan a lakásunk alaprajza. Vannak olyan lakások ahol egy szobányi területet is elfoglal a szerelem, házasság életterület, míg máshol részlegesen vagy teljesen hiányozhat. Ez utóbbi igen nagy problémákat okoz a szerelemi kapcsolatok kialakításában. Szintén párkapcsolati problémákat jelent, ha a szerelem, házasság életterület vécére vagy a fürdőszobára esik. Ilyen esetben felejtsük el azokat a tanácsokat, melyek különböző szíves vagy delfines figurák kihelyezését hangsúlyozzák, mert ezekkel csak tovább mélyítenénk a problémákat. Ahhoz, hogy pontosan meghatározzuk, hogy hol helyezkedik el a szerelem, házasság életterület érdemes szakember segítségét igénybe venni.
OLVASS TOVÁBB!
Szobanövények hatása a mindennapi életünkre
Valószínűleg már te is észrevetted, hogy milyen különleges nyugalmat sugároz egy zöld növénnyel teli szoba....
FÉSZEKInkább zuhanykabin, mint hagyományos kád?
Egy fürdőszoba felújításánál, átalakításánál gyakran nem a nagy döntések okozzák a legtöbb fejtörést, hanem azok a kisebb rész...
FÉSZEKModern redőnyvezérlés - Gondoskodj a privát szférádról a saját otthonodban
Az olyan innovatív megoldásoknak köszönhetően, mint a legújabb Sinum rendszerünk, a redőnyök vezérlése rendkívül egyszerű....
Mikor lehet jó megoldás a fényzáró roló tetőablakra?
A nyári kánikulában mindenki igyekszik olyan körülményeket teremteni saját otthonában, melyekkel könnyebben átvészelhetők a forró na...
FÉSZEKVilágításvezérlés - A modern fénytechnológia ereje
A világítás szerepe az életünkben messze túlmutat a puszta funkcionalitáson....
FÉSZEK6 lakberendezési trend, amit idén érdemes kipróbálni
Lakásfelújítás során könnyű úgy követni a divatot, hogy aztán néhány év múlva újra költenünk kell majd ugyanarra a helyiségre. ...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
ÁLLATI CUKISÁGOK