EZOTÉRIA

Egészség

A test a lélek temploma, és te vagy a felelős azért, hogyan gondoskodsz róla. Lelked úgy döntött, hogy ebben a fizikai dimenzióban megtestesül azért, hogy bizonyos leckéket megtanulhasson. Ám, ha te nem gondoskodsz megfelelően a lelked által választott testről, akkor bizony szabotálod a saját terveidet. Egészséged ugyanis létfontosságú eleme a lelked fejlődésének, és ezt soha nem szabad magától értetődőnek venned! Éppen ezért legyél tudatos mind a táplálkozás, mind a testmozgás terén.


Megeshet, hogy túlságosan érzékeny lény vagy, aki könnyen átveszi mások rezgéseit, és ez letéríthet a saját utadról. Ezért mindig végezz védő- és tisztító szertartásokat, ha úgy érzed, hogy valaki túlságosan leszívta az energiádat, hiszen csak így térhetsz vissza biztonsággal a szívedbe.


Ez a kártyalap jelentheti azt a vágyat is, hogy fizikai, vagy érzelmi gyógyító munkával segíts másokon. Lehet, hogy orvos vagy, netán terapeuta, vagy tanácsadó, de az is lehet, hogy egyszerűen csak remek hallgatóság, aki mindig bölcs tanácsokkal látja el a hozzá fordulókat.


Megerősítés: "Tisztelettel viseltetek a testem iránt, mely otthont ad a lelkemnek, és táplál az utam során."
 

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL