Antigravitációs jóga: a súlytalan boldogság (x)

A fitness, a jóga ászanák, a légtornászat és az akrobatika ötvözeteként kialakult irányzat a mai napon még Európában csak néhány nagyvárosban fellelhető, s eddig hazánkban is kevéssé ismert fogalom volt. Előnye a többi jógairányzattal szemben, hogy hammock segítségével az élettanilag nagyon kedvező fordított testhelyzeteket gerinckímélő módon végzi (hisz normális esetben egy fejenállásnál nagy súly nehezedik a nyaki csigolyákra), így a kötött izomzatú, nem hajlékony embereken kívül azoknak is elérhetővé válnak ezek, akik egészen egyszerűen nem tudnak fejen állni, de legalábbis nem percekig. Kényelmesen “ellógva” sokáig kitarthatók az ászanák, és azok a nyújtások is kivitelezhetőekké válnak, amiket eddig csak a haladók tudtak szabályosan kivitelezni.

Jógatanárok kipróbálták az új trendet, itt egyikük élményeiről, gondolatairól olvashattok egy beszámolót.

Az Antigravitációs jóga egy viszonylag új, de futótűzként terjedő irányzat. Most, hogy végre kipróbálhattam, állíthatom, abszolút indokolt a népszerűsége. Az óra még el sem kezdődött , de már mindenki a selyemfüggönybe csavarodva ült, óriás méhkaptár formáját sejtetve, vagy gigantikus lepkebábként feküdt benne. Én sem várattam sokat magamra, fogtam, belebújtam az első selyemkaptárba, ami a kezem ügyébe került. Hihetetlen élmény volt, ugyanis bárhogy is helyezkedtem, az tökéletesen kényelmes volt minden egyes porcikámnak!

Aztán az óra elkezdődött. A 10 fős teremben a narancs és a piros színek domináltak, füstölő égett, és gyertyák világítottak. Ez megalapozta a hangulatot.

Kata a kezdők kedvéért felvezette, mi is az az Antigraitációs jóga. Egy olyan egészségvédő és közérzet javító mozgásprogram, ami egyesíti a jógát a légtornász gyakorlatokkal, de táncos elemek is fel-feltűnhetnek benne. Mivel szinte minden gyakorlat a levegőben történik, így a mozdulatok nemcsak, hogy sokkal izgalmasabbak, de kevésbé is terhelik az izmokat, ízületeket, így könnyebben kitarthatóak és jelentősen javítják az egyensúlyérzéket. Olyan területeket tudnak hatékonyan megmozgatni, amelyeket másfajta mozgással nem igazán lehet.

A mozgásprogramot Christopher Harrison manhattani légakrobatikai koreográfus dolgozta ki, nyolc évet szánt a fejlesztésére, mielőtt a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tette. Így született meg 2007-re az a technika, aminek az Antigravitációs® Jóga elnevezést adta. Itthon Gönczi Katáé az első antigravitációs stúdió a Kresz Géza utcában, tárt karokkal várja az érdeklődőket.

A bemelegítést finomabb nyújtások, majd a fordított testhelyzetek követték. Szoktam fejen állni, de ez! Ez teljesen más! Belelazulós függeszkedés. Hammockban lógni nem hasonlítható össze semmivel! Öt percen keresztül lógtunk a lábunknál fogva különböző gyakorlatokat végezve.A fordított helyzeteket törvényszerűen egy kis megpihenés követte: relaxálás báb pozícióban. A feleszmélés már magzati pozícióban ért a vörös falú anyaméh védelmében. Kilégzésre összehúzódtunk, belégzésre kinyíltunk, mint a mimóza virága a napfényre. Nem voltak kimondva ezek a hasonlatok, így nem tudom, mennyire archaikus képzettársítások ezek, de úgy sejtem a a többiek is hasonló szavakkal írnák le az élményeket.

Az óra levezetése előtt egészen komoly nyújtások is helyet kaptak, úgy mint például a galambpóz (Eka Pada Rajakapotasana), vagy a hal, azaz Matsyasana, hogy a láb-a-nyak-mögött pozíciókat ne is említsem. Persze a tanárokon kívül a csapat nagy része inkább ezek rávezető gyakorlatait végezte. A repülés gondolatával is eljátszottunk. Hason fekve, tárt karokkal hintáztunk a selyemfüggönyben föl-le. Én szinte már el is hittem, hogy szárnyam nőtt a lapockám helyére, és valóban repülök. Szárnyas hal a nyílt víz felett. Az Antigravitációs jóga az ‘ananda’ maga. Nem véletlenül fogalmaz Elizabeth Moon úgy, hogy boldogság az, amikor megszűnik a gravitáció.
Három típusú antigravitációs órát kínál a jóga stúdió, melyekről bővebb információkat a honlapon olvashattok. Restorative Yoga: csípőnyitó, gerincnyújtó, regeneráló.

Flying Fitness: saját súllyal erősítő gyakorlatok, nyújtások.

Aerial Yoga: haladó szintű nyújtások, trükkök, átfordulások, látványos gyakorlatok.

{KEPGALERIA} 

Szeretnéd kipróbálni?
Keress minket a következő elérhetőségek valamelyikén!

AntigravityYoga Stúdió

1132 Bp., Kresz Géza u. 42.

+ 36 70 588-2574

www.antigravityyoga.hu

www.facebook.com/antigravityyoga.hungary

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL