SZEX, SZERELEM

6 jel, miszerint a párod érzelmileg megcsal - Tudd meg időben, ha kifele kacsingat!

Érzelmi megcsalás. Ezt talán az első fázisa és egyben előfutára a hűtlenségnek vagy a válásnak. Az egyetlen jó benne az, hogy itt még nem történt semmi. Legalábbis fizikai megcsalás. Hogy ez visszafordítható-e? Az csak rajtatok múlik, hiszen ahol szerelem van, ott mély érzések lappanganak. De mi most azzal foglalkozunk ebben a cikkben, hogy mi az a 6 jel, amiről felismerheted azt, hogy a párod érzelmileg megcsal.

4. Kényes lett a külsejére

Jó, bizonyára eddig sem volt igénytelen vagy botrányos az öltözete, de mostanában minden reggel kikészíti magát. Órákat tölt a fürdőben, csak harminc perc mire a haját belövi, túlságosan illatos és feltűnően ápolt, és alaposabban megválogatja, mit vesz fel. Ellenben ha együtt mentek valahova, ugyanúgy néz, mint korábban és kevéssé ad magára. Csak ha munkába megy vagy baráti találkozóra… valahova, ahol te nem vagy ott. Bizonyára ott van valaki, akinek a dicséretére vágyik…
Ha pedig vadul elkezdi letornázni magáról a sörhasát, ami idáig nem zavarta, és nem az orvos ajánlotta, de még csak tutira nem is neked akar tetszeni, akkor megint csak aggódhatsz…

Szólj hozzá Te is !
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL