REJTÉLY-MISZTIKA

Az egyiptomi mágusasszony

Szerző:
Szabó Anna
Nofretetet tizenéves korában még Tudasépa néven vette feleségül a már öreg III. Amenhotep fáraó. Az ő halálát követőn a hatalom fiára, az akkor 12 esztendős IV. Amenhotepre szállt, és Nofretete is az ő felesége lett, immár az ismertebb nevén (jelentése: „megérkezett a szépség”).

 

Az ifjú pár a nő nyomására elhagyta a thébai székhelyet, hogy megszabaduljanak az anyakirályné és a papság befolyásától, és 12 éven át uralkodtak együtt egyetlen istennek, Atonnak hódolva. Az ő tiszteletére építették az új fővárost, Ahetatont és a karnaki Aton-templomot, a fiatal fáraó pedig felvette az Ehnaton nevet.


Ehnaton azonban 24 éves korára már inkább a férfiakhoz vonzódott, és beleszeretett a 19 éves Szemenháréba. Nofretete bosszúból előbb a szeretőt, majd a fáraót is megmérgeztette. Ezután levélben arra kérte a hettiták királyát, hogy küldje el hozzá a fiát, ő pedig hozzámegy feleségül, amennyiben az új fáraó védelmezni fogja az Aton-vallást, Nofertete hatalmának zálogát. A lázadozó papság, amely gyűlölte a királyi özvegyet és Atont, azonban tudomást szerzett a tervről, és megölette a már útra kelt herceget. Nofretete ekkor egy érte rajongó 11 éves fiút ültetett a trónra, akit Tutanhamonnak hívtak. A nő azt hitte, a tapasztalatlan gyermek követi majd a parancsait, de csalódnia kellett. A papság és a nemesség nyomására a gyermekfáraó visszaállíttatta a több istenhitet és száműzte Nofretetet, aki bosszúból egy néger varázslók által levezényelt szertartás keretében megátkozta Tutanhamont. A királyi özvegy régóta a mágia megszállottja volt, már a mérgezései előtt is varázsszertartásokat eszközölt a még biztosabb siker érdekében. Így tehát ő a történelem első ismert mágusasszonya.

A hagyomány szerint az átok valóra vált, hiszen a fáraó fiatalon hunyt el. Shabak Shürin iraki professzor, az Aqra Egyetem hettitaszakértője, a ninivei ásatások során lelt hettita tekercsek legismertebb vizsgálója szerint az ominózus átok nem más, mint a fáraó testi és Nofretete lelki feltámadásának előhírnöke! Shürin a hettita feljegyzések között bukkant rá Nofretete átkának leírására. Az iraki tudós csaknem 10 éves munka árán fejtette meg a szöveg jelentését, amely a következőképp hangzik:

„Annyi ideig élj, míg elődöd uralkodott… Nyugalmadat ezer évek bárkáján óvja majd Orion három csillaga, de befalazott lelked nem hagyhatja el a testedet őrző sötétséget. Akit örök fogságban élő szellemed megérint, ízlelje az a halál szellemét, és lelke átkomtól béklyózva adjon lelkemnek új erőt és hatalmat. Eljő majd Aton isten uralmának ideje, amikor lelkem a lelkeddel és a holtak lelkével egyesülve megfiatalodó testedben feltámad ott, ahol Egyiptom királyainak és népeinek uralma összegyűlt Orion hármas csillagának ezeréves uralkodása és az azt követő 333 esztendő alatt. Akkor én visszaveszem testedben a királyságot, mely megóvja majd Egyiptom ősi földjét a halál és a háborúk isteneinek uralmától.”

Shürin azon a véleményen van, hogy az átok első része már nem sokkal Nofretete halála után megvalósult. Ehnaton fáraó uralkodása ugyanis 18 évig tartott, és Tutanhamon valóban 18 évesen távozott az élők sorából. Az Orion hármasa az Orion-öv három csillagára, azaz magára Oziriszre vonatkozhat. De Nofretete az egyistenhit híve volt, nem hitt az Ozirisz-legendában, ezért az utalás csakis a hármas számot jelentheti, míg az „ezer évek bárkája” ezer esztendőre utal. A mondta Tutanhamon sírjára és szarkofágjára is utalhat. A sírkamara mélyen a föld alatt van, a gránitszarkofágot pedig egy hármas koporsóban találták meg. A szarkofágon belül is három arany, illetve aranyozott fakoporsó volt. Ezek mélyén feküdt a mumifikálódott test, míg a halott fáraó lelke (legalábbis a legenda szerint) a sírkamra sötétjében bolyongott, és akiket megérintett, azok meghaltak. Ez lehetett a fáraó átka néven ismertté vált hatás, ami miatt a sír feltárói közül sokan hamar érthetetlen módon elhaláloztak. Ozirisz hármas száma visszaköszön még a lelkekre tett utalásokból is. Shürin professzor szerint 3000 esztendőről van szó, ennek elteltével tér vissza Aton uralma, vagyis nemsokára! Nofretete, Tutanhamon és a fáraó átka következtében meghaltak lelke egyesül, és a fáraó múmiája feltámad egy bizonyos helyen. Shürin úgy gondolja, ma egyetlen olyan hely van a világon, ahol ez esetleg bekövetkezhet: a Kairói Múzeum, ahol többek közt Tutanhamon kincsit is őrzik. Ki tudja? Talán neki lesz igaza…

zeretnél még több ilyen és ehhez hasonló rejtélyes esetről olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL