REJTÉLY-MISZTIKA

Bábel tornya

Szerző:
Szabó Anna
Az egyik legismertebb könyv a Biblia. Ám nem eldöntött, hogy a leírt események valósak-e, vagy eltúlzott történeteket olvashatunk benne. Bizonyos régészeti leletek, arra engednek következtetni, hogy történeteinek egy része nagyon is valóságos volt. Bár hihetetlen, így van ez a Bábel tornyával is, melyet maga Isten zúzott szét.

 

Bábel tornyát a Biblia szerint a Tigris és Eufrátesz közötti területen kezdték el építeni, Nimród király parancsára. Az uralkodó kapcsolatot akart teremteni az égben lakó istenekkel, leghőbb vágya volt, hogy társalogjon ezekkel a természetfeletti lényekkel. A történetnek sokáig nem voltak régészeti alapjai, egészen addig, amíg az 1800-as évek vége felé a mostani Irak területén rá nem bukkantak egy addig mitikusnak hitt birodalom, Sinear romjaira, amelyre több ősi írás is hivatkozik. Ez a birodalom – a korabeli visszaemlékezések szerint – egykoron hatalmas vállalkozásba kezdett: Egy égig érő tornyot építettek, amely révén kapcsolatba kerülhettek az istenekkel. A kézzelfogható fizikai bizonyítékok adottak: A bábeli torony romjai itt valóban megtalálhatóak, egy lépcsőzetes, égetett téglából épült piramisszerű épület alapjait a régészek már régóta tanulmányozzák. Érdekes tény, hogy a világhódító Nagy Sándor szintén beszámolt arról, hogy a Közel-Keleten maga is látta a biblikus épület romjait, és meg volt győződve arról, hogy az tényleg a bábeli torony volt. De mint tudjuk, nem csak Nagy Sándor volt az, aki szembesülhetett a bizonyítékokkal.


Régészeti bizonyítékok


A zavarba ejtő lelet több pontban is egybevág a biblikus eseményekkel, és így arra enged következtetni, hogy a Bábel tornyának eddig csak mítosznak hitt története valós eseményeken alapul. Az építőanyag mivolta pontosan ugyanaz, amit a Szentírásban is részleteznek – homokból készített, égetett téglák, amelyekben az eljárás folyamán kvarckristályok keletkeznek. Egyes tudósok szerint ez lehet az a momentum, amely az istenekkel való kommunikáció valós szándékát megerősíti. Charles Dyer elképzelése szerint a kvarckristályokat nagy számban tartalmazó téglákból épült torony egy óriási vevőkészülékhez hasonlítható, amely rádiókommunikációt tesz lehetővé. Fontos megemlíteni azt a tényt, miszerint az ókori papok és királyok mellvértjei, illetve fejszalagjai szintén tartalmaztak kvarckristályokat! A torony, mint hatalmas vevőkészülék, és a papokon, királyokon megtalálható kommunikációs berendezések?

d. Pieter Bruegel festménye
Forrás: wikipedia.org



Az elképzelésnek meglepően sok támogatója van, és műszakilag sem nevezhető fantazmagóriának. Ennek fényében feltételezhető, hogy Bábel tornyának építtetői kapcsolatot kívántak létesíteni bizonyos istenekkel, amelyet azonban vagy azok, vagy egy másik faj nem nézett jó szemmel, és fegyvereikkel lerombolták a gigantikus adó-vevő berendezést. – Ezt a nézetet osztja egy tudományos szakértő, aki mérnöki szempontból vizsgálta meg az ókori leírásokat, illetve a mai maradványokat. (Ezek méreteiket tekintve egyébként különös módon megint csak passzolnak egymáshoz…) Roger Oakland komoly elemző munkával bebizonyította, hogy a bábeli torony akár egy hatalmas rádióteleszkópnak is készülhetett, amelynek segítségével még csillagászati távolságokból is lehetett volna üzeneteket fogadni, illetve megfelelő segédberendezésekkel több fényévnyi messzeségekben adásokat sugározni. A kérdés az, hogy vajon honnan jött az a tudás, melynek köszönhetően egy nép évezredekkel ezelőtt képes volt arra, hogy a mai atomkor technikáját megközelítő módszerekkel próbálja felvenni a kapcsolatot az isteneknek hitt, idegen lényekkel, illetve azok civilizációjával? Talán más idegen fajok segítettek nekik ebbéli törekvéseikben?

A régészeti ásatások alátámasztják a fent elhangzottakat. Megtalálták egy soha nem létezettnek vélt birodalom, Sineár romjait, illetve adott Bagdadtól mintegy 75 kilométernyire fekvő toronymaradvány, amelyet a feltételezések szerint 5000 évvel ezelőtt építettek, méghozzá égetett homoktéglákból, melyek nagymértékben tartalmaztak kvarckristályokat. A torony és az azt övező település, Etemenankhi létezése tehát történelmi tény. A vita azonban a legkülönbözőbb tudományágakban folyik tovább arról, hogy a bábeli történet egyéb részletei mennyire fedhetik a valóságot, mennyire elképzelhető például az, hogy miután az istenek lerombolták azt, szétzavarták az addig egységes emberiséget, és különböző nyelvekre, fajokra osztották azt.

Nyelvészet és genetika – a közös gyökér


Nos, egyesek szerint ez nagyon is elképzelhető, és ehhez még bizonyítékokat is szolgáltatnak! Mint azt tudjuk, jelenleg mintegy 5000 különböző nyelv létezik a Földön. A legnagyobb nyelvcsalád az indoeurópai, amelybe nagyjából 100 nyelv tartozik. Dr. John Oliver nyelvész professzor és más nyelvész tudósok évekig tartó kutatásai kimutatták, hogy visszafelé haladva az időben, ezek a nyelvek egyre hasonlóbbá válnak egymáshoz. Krisztus előtt 3000-rel pedig – tehát 5000 évvel ezelőtt, amikor a torony épült – egyszeriben nyoma vész mindenféle különbözőségnek… Ez azt jelenti tehát, hogy évezredekkel ezelőtt talán tényleg egyetlen nyelvet beszélt az emberiség. No de mi van a különböző emberi fajokkal, rasszokkal? Dr. Richard Bliss biológus vallja, hogy akár egyetlen nemzedék alatt is létre lehet hozni olyan genetikai mutációkat, melyek nyomán akár több, különböző új faj, alfaj is létrejöhet. Dr. Steven Collins antropológus arra hívja fel a figyelmet, hogy a modern antropológia is alátámasztja azt a Bibliában leírt tényt, hogy az emberiség a Vízözön után egyetlen helyről, a Tigris és az Eufrátesz folyó közötti vidéken összpontosult, és 5000 évvel ezelőtt kezdődött el egy szétválás, minek nyomán az addig egységes emberiség külső jegyeit és genetikai jellegzetességeit tekintve elkezdett széttagozódni, szétválni.

A Bábel tornyáról szóló, legendának hitt történet tehát talán nagyon is valós alapokon nyugszik. A tárgyi leletek adottak, ahogyan a nyelvészeti és antropológiai kutatások is azt igazolják, hogy 5000 évvel ezelőtt valóban létrejött egy töréspont, melynek nyomán az emberiség szétszéledt, és különböző alfajok, illetve nyelvek jöttek létre a folyamat során. Kell ennél több bizonyíték?


A paleoasztronautika hívei szerint Bábel tornya a Földre látogató idegen lényekkel folytatandó kommunikáció egyik eszköze lehetett volna. Az idegen lények számos régészeti leleten tetten érhetőek különböző ábrázolások formájában. Nagy szemű, különös ruházatot viselő alakok, humanoid, de biztosan nem emberi formák tekintenek vissza ránk rajzokról, szobrokról. Mindez csupán a képzeletünk csalóka játéka lenne? A bizonyítékokon végig tekintve legalábbis gyanítható, hogy távolról sem erről van szó. Bábel tornya maga volt a létező valóság!

 

Szeretnél még több ilyen és ehhez hasonló rejtélyes esetről olvasni? Akkor mindneképpen vedd meg a HIHETETLEN MAGAZIN aktuális számát!

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL