Túl sok nő a munkahelyen: túl sok a jóból?

Pasiszemmel ki ne akarna kakas lenni a tyúkólban? Magyarán: bekerülni hímként egy olyan munkahelyre, ahol szinte csak női kollégák veszik körül. Ha erre önként jelentkezőket keresnénk a férfiak körében, nagyobb lenne a tolakodás a felvételi irodánál, mint az italakciót hirdető kocsma pultjánál. Mert első hallásra ennél szebbet elképzelni sem lehet. Első hallásra – és ez itt a lényeg. Mert nem kell hozzá sok idő, és a kezdetben magát a szerencse fiának tekintő fickó később azért ostorozza magát, hogy miért nem ment mondjuk bányásznak vagy tűzoltónak: ott ugyanis a csákányon és a tömlőn kívül csak a saját fajtársai vennék körül. Amíg ugyanis a pasik igen rövid időn belül haverok lesznek a melóhelyen, addig a Hölgyek esküdt ellenségekké válnak. A jelenség szemléltetésére bedobtunk egy fiktív karaktert – nevezzük Türelmes Tibinek –a női munkaerő tengerébe, és az ő naplójának egy-egy bejegyzésével mutatjuk most be, hogy mitől változhat a paradicsominak hitt állapot azzá a bizonyos rémálommá.

Július 7.

Kedves naplóm! Fantasztikus dolog történt ma velem, alig akarom elhinni! Visszahívtak arról a helyről, ahol múltkor voltam állásinterjún, ugyanis engem választottak ki! Amellett, hogy kedvezőek a feltételek, nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy csupa nővel leszek egy teremben! Mindig is tudtam, hogy marketingesnek kell mennem. Már amikor körbevezettek, akkor megállapítottam, hogy mennyi mosolygós tündérke dolgozik itt; olyan volt, mintha egy szépségkirálynő választás selejtezőjén jártam volna. Okés, tudom, hogy házinyúlra nem lehet lőni, és eszembe sem jut semmi ilyesmi, de azért mégis sokkal kellemesebb ennyi báj között tölteni a dolgos hétköznapokat, mint borostás férfiak ábrázatát bámulni. Alig várom, hogy kezdhessek!

Augusztus 29.

Kezdem kicsit furcsán érezni magam a cégnél. Mostanában az Ica nevű kolléganőmmel szoktam ebédelni, és azt vettem észre, hogy a többi csaj gyanúsan méreget minket. Múltkor pont visszafordultam az ajtóból, és láttam, hogy ketten sugdolóznak és vihorásznak – a nyakamat tenném rá, hogy kibeszéltek minket. Pedig én aztán az égvilágon semmit nem akarok Icától. Szép is, meg aranyos is, de ennyi. Tartom magam a fogadalmamhoz! Ja, és az első alkalommal Ő jött oda hozzám, hogy kajálunk-e együtt. Most nemet kellett volna mondanom? Amúgy, ha már a kajánál tartunk: hihetetlenek a nők bent, képesek látástól Mikulásig dolgozni. Amíg én minden gond nélkül kijárok ebédelni (nem mindig Icával), addig ők egész nap az asztaluk mellett gubbasztanak, és verik a billentyűzetet. Nem esznek, nem isznak, mondván: nincs nekik arra idejük. És a legszebb, hogy fele annyit keresnek, mint én.

Október 12.

Basszus, tényleg nem értem a nőket! Most mi rossz van abban, ha az ember az irodából kilépve egy darabon együtt megy haza a kolléganőjével? Pláne, hogy nem is mindig Icával indulok haza. Tuti, hogy erről is pletykálnak a többiek bent. Amúgy meg azért is kezdek inkább egyedül lelépni, mert baromi fárasztó ugyanazt a történetet több verzióban is meghallgatni. De ez még mind semmi! Meggyőződésem volt, hogy a lányok bent világraszóló barátnők, ehhez képest – hála ezeknek a sétáknak -, kezdek rájönni, hogy képesek lennének megfojtani egymást egy kanál vízben. Hihetetlen, hogy mit le nem művelnek! Megy az áskálódás a másik ellen, szemrebbenés nélkül kibeszélik a háta mögött az épp jelen nem lévőt, mindenki félti a pozícióját és próbál furakodni; vagy csak szimplán irigy valamiért a másikra. Én meg jobb híján végighallgatom őket, és közben nagyokat hümmögök. Próbálok semleges maradni. Annak örülök, hogy Ica nem ilyen, csalódtam volna benne, ha ő is beáll a sorba.

November 25.

Ez egyre rosszabb. Azt tudtam, hogy a barátnők vagy a lakótársak képesek egyszerre menstruálni, de hogy ez a munkahelyen is előfordulhat? Mindezt egy szál férfiként elviselni alaposan próbára teszi a türelmem. A szépségekből arra a bizonyos hétre valóságos boszorkányok lesznek. Ingerültek, kedvetlenek, ha esetleg a segítségüket kérem (azért nem vagyok még olyan régóta itt), akkor látszik rajtuk, hogy nem szívesen állnak a rendelkezésemre; sőt, még egymást is keményen osztják ilyenkor. Kezdek rájönni, hogy nemcsak titokban acsarkodnak a másikra, de néha ez már nyilvánosan is felszínre tör. Komolyan, rossz hallgatni őket. Szerintem körülnézek az álláshirdető portálokon. Az egyetlen normális csaj közülük Ica. Még itt is alig merem bevallani, de szerintem kezd ez köztünk több lenni, mint puszta munkatársi kapcsolat. Pedig tényleg nem kéne házinyúlra lőni, de mit csináljak?

Január 7.

Kész, feladom! Mostanra végképp rájöttem, hogy a nők képtelenek az alkalmazkodásra! Állandóan van valami bajuk! Szellőztetni például képtelenség, mert fáznak, folyamatosan szidják a büfést, mert vacak kaját árul (szerintem az égvilágon semmi probléma nincs vele), és egyhuzamban panaszkodnak. Bármilyen változás történik, az nekik biztosan nem tetszik. Így aztán már a munka sem tetszik annyira. Pedig én alapvetően tényleg türelmesnek tartom magam, de egyszerűen nem bírom tovább! Egy hét múlva megyek egy állásinterjúra, remélem, összejön a meló. Icáról meg kiderült, hogy visszament a korábbi pasijához, szóval ez nagy pofára esés volt. Meg azt is mondta, hogy nem akar kollégával kezdeni. Nincs, ami itt tartson.

Február 2.

Kedves naplóm! Rohannom kell, ezért gyors leszek. Visszahívtak a helyről, megkaptam az állást, holnapután kezdek! Francba a marketinggel, bízom benne, hogy karosszéria-lakatosként is megállom a helyem, és ott legalább csupa férfi munkatársam lesz. Még annyit: Icával úgy néz ki, mégis mehet a dolog, mert már megint nincs együtt a fickójával, és hát már kollégák sem vagyunk. Na, még a végén megérte ott dolgozni!