FÉSZEK

A Feng Shui a kiegyensúlyozott kapcsolatért

Szerző:
Szabó Anna
Minden irány, valamint az otthonod középpontja is meghatározott befolyással bír a kapcsolatodra. Ez azt jelenti, hogy a lakótered különböző részein történő változtatásokkal tovább árnyalhatod a párkapcsolatodat.


Amikor két ember közel áll egymáshoz, szerető kapcsolatuk saját csire teszt szert, azaz új csi jön létre az energiájuk keveredéséből. Így minél több időt töltünk együtt a partnerünkkel, a csink annál jobban egymásba fonódik. Időnként az emberek egészen másképpen viselkednek és érzik magunkat a kapcsolatban, mint általában.

 

Bensőségesség és közelség

Amikor fizikai közelség alakul ki, például együtt is alszunk, az energiamezőnk egymásba olvad, ezáltal még több jön létre ebből a közös csiből. Elméletben – noha tudattalanul – magunkba szívjuk a másik gondolatait, érzéseit.

Az egyik megoldás arra, ha még közelebb szeretnétek érezni magatokat a kedvesetekhez, hogy egy személyes tárgyát huzamosabb ideig minél közelebb tartod magadhoz, a saját energiameződben. Ez olyan tárgy legyen, amelyet a kedvesed általában a saját energiamezőjében tart (például ruhadarab, karkötő, nyaklánc vagy óra), ezáltal a tárgy feltöltődik a csijével

Öltsd magadra a párod egyik ruhadarabját, amely már feltöltődött az ő csijével, ezt a saját energiameződ részévé teheted. Ez nagyon nyugtató lehet, ha hosszabb ideig kénytelenek vagytok egymástól távol lenni. Régi hagyomány, hogy a szerelmesek ilyenkor a másik hajtincsét őrzik maguknál. Ez felgyorsíthatja egymás megismerésének a folyamatát is, és segít, hogy minél bensőségesebbnek éljétek meg a kapcsolatotokat.

A fogkeféiteket, a fésűiteket tartsátok egymás közelében, és a ruháitokat se válasszátok teljesen külön a szekrényben, hogy az energiáitok keveredhessenek. Így könnyebben hozzáférhettek a kapcsolatotok csijéhez, amikor ezeket a tárgyakat használod, így megszilárdul bennük az összetartozás érzése, és az, hogy megosszátok egymással az életeteket.

Tegyetek közös élményeket ábrázoló fényképeket oda, ahol gyakran esik rá a pillantásuk. Ha megoldható helyezzétek ezeket az otthonotok délnyugati, nyugati vagy déli részébe, hogy minél több kapcsolati csit vegyenek fel.

 

3 lépésben a jobb kapcsolatért

1. Beszélgess el a pároddal, és határozzátok meg együtt, hogy a kapcsolatotok mely területén szeretnétek javítani. Ezek alapján állapítsátok meg közösen, melyik irányban kellene dolgoznotok.

2. Az adott irányt jelöljétek meg az alaprajzon a nyolc irányt rögzítő fólia segítségével, majd erősítsétek itt a csit. Az adott térben az energia fokozásához használjátok fel a fólia útmutatásait.

3. Gondoljátok át, nem szükséges-e elfordítani az ágyatokat úgy, hogy a fejetek abba az irányba nézzen, amelyik a céljaitok elérésének megfelel.

 

Az irányokhoz tartozó minőségek

• Kelet: lelkesedést és aktivitást hoz a kapcsolatba. Akkor erősítsétek, ha a kapcsolatotok „megrekedt”, stagnál vagy felütötte a fejét az unalom.

• Délkelet: a jobb kommunikációt segíti elő. E csi hatására könnyebb lesz leülnötök és megvitatnotok a problémáitokat.

• Dél: erősítésével több szenvedélyt és érzelmet vihettek egy kapcsolatba. Akkor fokozzátok, ha spontaneitást és izgalmat szeretnétek elérni.

• Délnyugat: több gondoskodó, gyengéd érzést hív elő. Ideális a stabil kapcsolat megteremtéséhez, különös tekintettel az egymás közötti kommunikáció minőségére és az összetartozásra.

• Nyugat: segít több romantikus, játékos csit teremteni. Ezáltal könnyebbé válik, hogy jól szórakozzatok egymással, és élvezzétek az együtt töltött idő minden percét.

• Északnyugat: az elköteleződés és a tervezés iránya. Dolgozzatok ezzel a csivel, ha erősebb, hosszútávra szóló alapot szeretnétek a kapcsolatotokban.

• Észak: a ragaszkodást és a szexuális vitalitást erősíti. Ezáltal könnyebben felfedezhetitek a kapcsolatotok mélyebb oldalát, ráadásul az északi csi a gyermekáldást is segíti.

• Északkelet: energiája javítja azt a képességedet, hogy egyenes, lényegre törő és döntésképes légy. Használd ezt a csit akkor is, ha szeretnéd „kiugrasztani a nyulat a bokorból”, és előremozdítani a kapcsolat alakulását.

• Közép: a kölcsönös vonzalmat és a kettőtök közötti köteléket erősíti. Aktiváljátok ezt a csit, hogy közelebb kerülhessetek egymáshoz.

 

 

Hozzátok ki a lehető legjobbat a kapcsolatotokból!

A már meglévő párkapcsolatot leginkább a délnyugati csi segítségével erősíthetitek. Ez a csi a nyárból őszbe hajló időszakot és a beérő szőlőt testesíti meg. Ez pedig képletesen azt jelenti, hogy már rendelkezünk valamivel, amit még jobbá szeretnénk tenni. A délnyugati csi hatására gondoskodóbbá válhattok, és érezhetitek, hogy egy családhoz tartoztok. Ezért ha fokozzátok a saját energiamezőtökben a délnyugati csit, mindketten több energiát fogtok a párkapcsolatba fektetni, és törekedtek a problémák megoldására.

Teendők:

1. Hozzatok be minél több délnyugati csit saját energiamezőtökbe azzal, hogy alvás közben délnyugat felé néz a fejtetőtök.

2. Használjátok több helyen is a sárga, a barna, a krémszín és a mattfekete színárnyalatait az otthonotokban. A sárga szín és a puha textilek fokozzák a föld csit, ezáltal erősítik a hosszú távú kapcsolat zálogát jelentő energiát.

3. A délnyugati föld csit a tűz csivel erősíthetitek, méghozzá úgy, hogy elhelyeztek egy gyertyapárt az otthonotok délnyugati felén. Ahhoz, hogy ezen a területen aktiválódjon a csi, mindennap meg kell gyújtanotok őket egy időre.

4. Találjatok ki néhány olyan közös tevékenységet, amelyek révén erősíthetitek a kapcsolatotokat, miközben üldögéltek és a délnyugati irányba néztek. Összpontosítsatok arra, amit ti magatok tehettek, ne pedig a partneredet próbáljátok változtatni. Az állandó kritikával csupán azt érjük el, hogy mindketten beássátok magatokat a védővonalak mögé. Hallgassátok meg egymást, és valóban figyeljetek arra, mit mond a másik, ne szakítsátok félbe a saját véleményetek kifejtésével.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL