Ez a nap más, mint a többi!

Tavaly ilyenkor…

Én már napokkal korábban amolyan nosztalgikus izgalmi állapotba kerültem. Szinte óránként emlékeztettem magam az elmúlt év hasonló szakaszában történt eseményekre: „Tavaly ilyenkor feküdtem be a kórházba. Tavaly ilyenkor POSE-t kaptam…” emlegettem a mostanra megszelídült emlékeket. Vele azonban csak a születésnapján akartam éreztetni, hogy ez a nap más. Kezdtem azzal, hogy bár a családunkban a férjem a nem hivatalos operatőr és fotóriporter, távollétében mégis kézbe vettem a videó kamerát, és szalagra rögzítettem Panna felébredését. Eközben persze harsányan daloltam az említett slágert. Leánykám úgy viselkedett, mint máskor: nyújtózott, forgolódott jobbra-balra, egy sündisznóhoz méltó szuszogással dörzsölgette álmos arcocskáját, aztán előbb csak az egyik, majd a másik szemének pilláit is rám emelte, én pedig láttam a meglepetést a tekintetében: „Anya! Megbuggyantál?!” No, hát ez nem jött be, de nem adtam fel. Tovább folytattam az események dokumentálását.

Ma minden más

Elhatároztam, hogy első születésnapja alkalmából különösen kedves leszek hozzá. Nem mintha máskor bántanám, de aznap úgy döntöttem, semmiért nem fogok rászólni, és egész nap együtt játszom majd vele. Egy darabig remekül tartottam is magam az elhatározáshoz. Panna is értékelte a különleges bánásmódot. Lelkesen adogatta egyesével a kezembe az építőjátékának összes elemét, hogy aztán – szintén egyesével – visszakérje valamennyit. Hahotázva húzogatta ki a telefonzsinórt, miközben én a távoli nagymamájával beszéltem éppen. Igazi ajándéknak tekintette, hogy ezúttal nem kergetem el a készülék mellől, sőt vele nevetek. A reggeli kávézásom során még a három az egyben kávéstasakot is kikunyerálta tőlem, s látva, hogy az üres papírt a szemétbe teszem, segítőkészen behelyezte ő is – a telit. Meg kell hagyni, szokatlanul stressz mentesnek ígérkezett a nap. Úgy dél körül azonban, amikor Panna már félájultan kóválygott a lakásban, de elaludni még mindig nem szándékozott, kezdtem megbánni, hogy ilyen könnyelmű fogadalmat tettem.

Az újdonság varázsa és a káosz

Számító módon építve arra, hogy kislányom tulajdonképpen úgysem tudja, miért vagyok ma olyan furcsa, kezdtem némi szigorítást bevezetni a szülinapi nagy szabadságba. Például beerőszakoltam az ágyba, mindenféle égig hallatszó tiltakozása ellenére. Az ágyig ugyan eljutottunk, de alvás nem lett a dologból még egy óra múlva sem. Hát jó, gondoltam, akkor sétáljunk egyet a friss levegőn! Panna azonban szintén tehetett aznapra ígéretet magának, mely ilyesfélén hangozhatott: „Ma nem veszek fel cipőt, sapkát és kabátot!” Erre engedett következtetni az a korábban sosem tapasztalt hiszti, amellyel dobálta magát, amint meglátta az ominózus ruhadarabokat. Most mi legyen? Szülinapja van, ez igaz. Viszont tél van, ez sajnos szintén igaz. Kénytelen voltam egy újabb megszorítást végezni a szülinapi ajándékcsomagon, és ecsetelve az őszi időjárás kellemetlenségeit, sajnálkozva felöltöztettem a gyereket.

Hazafelé jövet beugrottunk egy játékboltba. Szerencsére az ünnepelt akkorra félkómás állapotban révedezett, így megmenekültünk attól, hogy felvásároljuk, vagy ennek hiányában leromboljuk az egész üzletet. Sőt, azt is sikerült titokban tartani, hogy egy igazán szemrevaló, gurulós-építős-színes-húzható-rágható és még megannyi csodálatos képességgel rendelkező csigát újítottunk be a vásárlás során.

Boldog szülinapot!

Panna a délutánt átaludta (persze, aki délelőtt legény… no, de örültem, hogy végre nyugi van!), és mire felébredt, a másik szobában várt rá a meglepetés. A csodacsiga, a torta tűzijátékkal, lufik, apa, aki időközben hazaért, és Mama, akit bulizni hívtunk. Villantak a vakuk, pörgött a szalag a videokamerában, és a család együtt zengte a „Boldog szülinapot!” című szuper-sikerszámot. A mi kicsi születésnaposunk kiábrándultan körbenézett, majd sírva fakadt, méghozzá olyan stabilan, hogy aznap már abba sem hagyta. Szerettük volna, hogy jó egyéves módjára belemásszon a tortájába, hogy tapsikoljon az elhaló gyertyalángnak, hogy önfeledten játsszon a legújabb szerzeményével.

Ez azonban, kérem szépen, nem így működik. Szülinappal, vagy anélkül, mi kell egy egyévesnek? Rendszer, szertartás, hagyomány, megszokott dolgok, a nap minden percében. Este már nagyon sajnáltam, hogy a nagy lelkesedésemmel valójában tönkretettem a gyerek ünnepét. Másnap azonban visszatért minden a régi kerékvágásba. Panna aludt másfél órát délelőtt és délután is, nem húzta ki a telefonzsinórt, okosan hagyta öltöztetni magát séta előtt, estefelé pedig valóban önfeledten játszott a csigával. Hiába, a tűzijátékok ideje még odébb van, és egy éves korban még ez a nap sem más, mint a többi!