Pokol és Menny között Karácsonykor

Meghittség, nyugalom, szeretet, béke. Ülünk az asztalnál Karácsony este és ezek az érzések járják át szívünket, ahogy csipegetjük a mennyei falatokat. Hisz a Nagy Ünnep annyira tökéletes, eltűnnek az év folyamán elszenvedett sérelmek, mindenki melegséggel telt szívvel gondol a másikra. Aha. Talán a mesében, a filmkockákon, a képeslapokon valóban így van.

A legtöbb vita mégiscsak decemberben üti fel a fejét. Elkezdődik a hónap elején és kicsúcsosodik gyertyagyújtáskor. A pasi duzzog, a nő zsörtölődik. Egyik nem zsémbesebb, mint a másik – kortól függetlenül, mindig találnak valamit, amin megsértődhetnek. Béke és szeretet ünnepe helyett, idegpróbáló stresszhelyzetté vált a Karácsony. Valóban nagy próba ez: hisz a vitákhoz nem elég egy ember. Mindig akad legalább egy, aki nem a megfelelő hangnemet üti meg, és valaki más, aki szóvá tesz, vagy nem úgy válaszol, ahogy illene.

Azért a teljesítménykényszerről se feledkezzünk meg. Én legalábbis úgy vagyok vele, hogy a mindennapos teendők mellett - ebbe beleértendőek a határidős munkák és a háztartás is - legyen az enyém a legtökéletesebb vacsora, a legfinomabb bejgli, a legszebb ajándék. Én gondoskodok mindenki ajándékáról, mindenki jó hangulatáról. Mit nekem a sor a boltban, velük moroghatok, hiszen csak idegenek. Az már más kérdés, mennyit viszek haza ebből a hangulatból a családomhoz... Annyira akarom a sok jót, hogy szinte fáj. Eddig minden évben elfogyott a katasztrofálisan sikeredett bejgli, az odakozmált székely káposzta… és akkor sem hullatott senki krokodilkönnyeket, amikor eldőlt a karácsonyfa. Sokszor már nem is emlékszem december 24-én, minek volt ez a nagy felhajtás, sőt, se gondolkodni, se emlékezni nincs erőm, annyira fáradt vagyok a sok tennivalótól. Legszívesebben bevonulnék egy eldugott kis kuckóba, hogy ne kelljen semmivel és senkivel foglalkoznom. De ugye nem tehetem meg, mert helyt kell állnom. Pedig napokkal később – ha már kipihentem magam – minden évben rájövök, hogy teljesen felesleges volt a nagy felhajtás.

Te, hogy vagy ezzel? Ha emlékeidben kutatsz, akkor eszedbe jutnak hasonló helyzetek? Amikor nem feltétlenül te voltál az, aki sérelmet szenvedett pár kimondott szótól, hanem te magad okoztad? Légy őszinte magadhoz, hisz ez a kulcsa mindennek. Főleg a kapcsolatok harmóniájának. Legyen ez a kötődés a szüleidhez, a testvéreidhez vagy a párodhoz… teljesen mindegy. Kezd el te a megértést és a türelmet gyakorolni, és légy őszinte. Ha te elvárod, hogy az ünnepi kirohanásaidat jól viseljék, akkor az a legkevesebb, ha te is ezt gyakorlod másokkal szemben.

Vetró Rita, főszerkesztő
és a Női Portál – A Nők birodalmának csapata