ANGYALISKOLA

Ötcsillagos angyal-kuponok

Szerző:
Szabó Anna
Az angyalok nem vetik meg a mókát, így egy olyan bolondos játék, mint a mi kis ötcsillagos angyalkuponjaink, biztosan elnyerik a tetszésüket, mert az ötlet szívből jön, nagylelkű és vidám.

 

Nem is tölthetnénk ennél viccesebb dologgal az időnket. Az ilyen kedves és nagylelkű, kissé talán butusnak és bizarrnak tűnő dolgok az angyalokat is jókedvre deríti. Az angyalok vonzódnak a gyerekhez és a gyerekes dolgokhoz, és nem számít, hány évesek vagyunk. Ha képesek vagyunk úgy csinálni, mintha gyerekek lennénk, akkor ez az ötlet prímán be fog válni. Ki ne fogadna el szívesen egy ötcsillagos kupont?

A játék lényege

Tulajdonképpen ezek a kuponok kicsit olyanok, mint amikor kiskorunkban a fogtündér ajándékot hagyott a párnánk alatt, minden egyes kihullott fogunkért cserébe. Nos, a kuponrendszer lényege, hogy készítünk egy pici utalványt, egy apró, színes papírra, aztán odaadjuk valakinek, akinek szerintünk szüksége van rá. De mindenképp valami bolondos dolgot írjunk, rá, ami megnevetteti azt, akinek adjuk. Hogy még viccesebb legyen a dolog, a kilétünket tartsuk titokban. Képzeljük el, milyen képet vág majd a megajándékozott, amikor kibogarássza a kupon szövegét, anélkül, hogy tudná, kitől kapta! Csak tegyük gyorsan borítékba a kuponokat, és adjuk fel postán.

Apró, mint egy bélyeg

Szépen ki is díszíthetjük a kupont. Például tollakkal, flitterekkel, de rajzolhatunk rá angyalkákat is, vagy újságból kivághatunk képeket, és felragaszthatjuk. Ha tényleg komolyan akarjuk játszani a játékot, akkor kuponunk egészen apró legyen, mint egy bélyeg. Az angyalok szerint a kis dolgok a nagyszerűek, bármennyire is nehéz nekünk alkalmazkodni ehhez a léptékhez. Így, amikor eldöntjük, hogy odaadjuk valakinek a kupont, az angyalok automatikusan vonzódni fognak az illetőhöz. Lehet, hogy nem adtunk nagy ajándékot, de van benne egy ötcsillagos szupervarázs. Próbáld ki!

Ötcsillagos ötletek Neked

Összeírtunk egy-két ötletet, hogy beinduljon a fantáziád, mert az a legjobb, ha saját kupon akciókat találsz ki, ettől lesz személyes az ajándék.

Ínyenc-kupon
Ez a kupon feljogosítja tulajdonosát az ínyencmágia használatára. Tartsd magadnál, amikor főzöl, és a végeredmény olyan lesz, hogy Jamie Oliver is megirigyli. Most már bárkit levehetsz a lábáról a főzőtudományoddal.

Glamúr-lamúr
Ez a kupon garantálja, hogy a következő partin ragyogni fogsz.

Ihletbomba
Ez a kupon garantálja, hogy a terméketlenség hosszú időszaka után újra alkotni fogsz. Ez a kupon új inspirációkra jogosít fel téged.

Mesés áresés
Ez a kupon garantálja, hogy az általad kiválasztott ruhadarab a következő vásárláskor épp annyira lesz leárazva, hogy elájulj!

Munka-varázslat
Ez a kupon a legfantasztikusabb állásba katapultál téged.

Csillogó otthon
Ez a kupon ígéri, hogy a következő adag házimunkában angyalok fognak a segítségedre sietni.

Bla-bla-bla-dabra
Ennek a kuponnak az a célja, hogy bizonyos helyzetekben, például egy értekezleten, vagy vizsgán, megtaláld a megfelelő szavakat. Ezt a kupont az angyalok küldik Neked, és egyórányi folyamatos, értelmes és jól megszerkesztett kommunikációra jogosítanak fel. Tartsd magadnál!

 


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL