Híresen tökéletes


Pár évtizede jó párszor elhangzott, a tengeren túl a sztár csak egy árucikk, bezzeg nálunk Európában… Büszkék lehetünk magunkra, utolértük Amerikát. Gondolom, nem vitatkozik velem senki azzal kapcsolatban – ha mégis, megteheti a hozzászólásokban –, hogy napjainkban elég a sztársághoz, ha „szereplő” vagy. Egy eladható termék, aki, ha megjelenik a képernyőn és máris csillagként ragyog. A pletykalapok hasábjain. Persze, mondom ezt nem kevés iróniával. Hiszen ha a legújabb celebmacát láthatod a képernyőn, őt éppúgy a sztárság státuszával tüntetik ki, mint azt a színészt, aki kénytelen ilyen körökben forgolódni, mert különben nem nézik meg a filmjét; a darabot pedig, amiben játszik, pláne nem.

De mivel nem vagyok álszent, legalábbis próbálok nem az lenni, azt is be kell, valljam, én is izgatottan figyelem a hírességek életét. Már csak a mulatság kedvéért is. Hisz hihetetlen dolgokra képesek, hogy szerepelhessenek, vagy pont az újságírók, hogy szerepeltethessenek. Mindegy is merre áll a mérleg, mi jót szórakozunk így is úgy is. Hisz az egész a szórakoztatásról szól, vagy nem? 

Azért annyit, had jegyezzek meg, hiába a könnyű téma szorgalmas kisdiákként utánanéztem az áhított sztárság komoly fogalmának. „A sztár, eredeti jelentése alapján csillag, fényesen ragyogó csillag. Általában olyan személyt neveznek így, aki maradandó alkotásai vagy népszerűsége révén örökké a filmművészet, a zeneművészet, vagy általánosságban az előadó- és alkotóművészet ’egén ragyog’.”

Ám mi csakazértse vesszük annyira komolyan magunkat, és megosztjuk veletek a legfrissebb híreket, érdekességeket a csillagporos nagyvilágból…

 

Vetró Rita, főszerkesztő
és a Női Portál – A Nők birodalmának csapata



 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL