SZÓRAKOZÁS

A spiritualitás olvasmánya

Szerző:
Szabó Anna
Ha szeretnél valamiféle útmutatást kapni az önfejlődéshez és a spirituális fejlődéshez, akkor ezeket a könyveket feltétlenül el kell olvasnod. Meglátod, hatékony vezérfonalat kapsz a kezedbe!

 

 

Dr. M. Doreal
Az Atlantiszi Thoth Smaragdtáblái


Ezen ősi szöveg roppant jelentőségű forrása a tudásnak. A transzcendentális tudatosság el­térő szintjein íródott, nagyszerű lehetőség, pótolhatatlan segítség azok számára, akik az igaz, szeretettel, odaadással telített élet gyönyörű misztériumai után kutatnak. A Föld csak látszólag anyagi fogalom, mindenki olyan tér-idő keretek között él, amilyen a tudati megvalósítása. A Smaragd Táblák írója Thoth, Atlantisz egykori papkirálya, aki az első egyiptomi kolóniát alapította, az anyaország alámerülése után, éppen az atlantiszi ókor lelki műveltségének át­mentése érdekében.

Szvámi Ráma
Szabadulás a karma kötelékéből


A kötetben olvasható nyolc tanításban Szvámí Ráma az emberre háruló leglényegesebb felelős¬ségnek, önmaga megértésének távlatait mutatja meg. A karmát, vagyis a cselekvés és a létezés működését több szálból sodort kötél jelképezi, ami a szenvedés szorításában tartja és számos újjá¬születésbe kényszeríti az ént. A karma kötelének szálait a cselekedetek, a gondolatok, a vágyak és a személyiségnek az öntudatlan elme mélységeiben megbúvó, rejtett hajlamai alkotják. A karma ezen alkotóelemeinek a hatása abban áll, hogy az el¬csöndesülés keresése közepette az állandó hábor¬gás és a kifelé irányultság állapotában tartják az elmét. Ennek eredményeképpen az elmét rabul ej¬tik a tárgyak, az eszmék, a képzelgések és az örömök, amelyek egymással versengve igyekeznek magukra vonni a figyelmét.

Mindaddig, amíg az elme ebben a szétszórt és csapongó állapotban van, nem remélhető a karma kötelékeinek eloldása. A könyv lapjain Szvámídzsi a karma és a tudat működését elemzi, hogy érzékeltesse azt az önismerethez vezető utat, amelyet valamennyi tanítványnak meg kell tennie ahhoz, hogy kiszabadítsa magát a fogságból.

A karma kötelét mi magunk fonjuk. A mában tapasztaltak annak az eredményei, amit a múltunkban teremtettünk. Ugyanígy: ma alapozzuk meg a jövőnket. A jövendő kialakításához nyújtott segítség jelenti a fölszabadulást mindazok számára, akik törekednek a könyvben megfogalmazott Igazság és szabadság elérésére.

Szvámí Ráma
Az örömteli Élet Művészete


Egészségesen és boldogan is élhetünk, feltéve, ha megértjük, hogy a boldogságot mi magunk teremtjük meg. Szvámí Ráma kortárs keleti mester, lenyűgöző éleslátással és egyszerűséggel tanít arról, hogyan tehetünk szert nyugodt és békés tudatra, miként használhatjuk azt életünk örömteli kiteljesítésére. A boldogság művészete nem más, mint tudatunk tökéletesítésével mesteri módon átalakítani a körülöttünk levő diszharmóniát.

Alan Seale
Intuitív Élet


Az intuíció a Szellem hangja bennünk, megmagyarázhatatlan belső tudás, hogy megismerjük és megtapasztaljuk a végtelen számú lehetőséget, mely mindennapi tudatunk határain és kötöttségein túl létezik. Ehhez a belső bölcsességhez saját személyes spirituális és misztikus utazásunkon keresztül vezet az út. Amint beléptünk a 21. századba, egyre több és több ember ébred rá egyfajta önmagán belülről eredő elhívásra, hogy megnyíljon egy nagyobb világ határtalan lehetőségei előtt. Ez a könyv egyfajta útmutatóként szolgál az önfelfedezéshez, teremtőerőnk kibontakoztatásához s az intuitív fejlődéshez vezető utazáson. Úgy van felépítve, hogy hatékony vezérfonalat adjon a kezébe a novíciusnak, illetve azoknak is, akik már évek óta járják a spirituális ösvényt.

Dr. Doreen Virtue
Megváltoztatnám az életem, ha volna rá időm

Több időt szeretnél álmaid és vágyaid megvalósítására? Óráid nagy részét kötelezettség­eidnek szenteled, s kevés időd marad a lazításra, az önfejlesztésre vagy a családra? A kime­rültség ellenére is igyekszel kiszolgálni mindenki más igényeit? Több időre és pénzre van szükséged, hogy kielégítőbb hivatásra vagy életstílusra válts? Ha igen, ez a könyv neked íródott.

Thomas Moore
A lélek szexualitása – A szexualitás lelke


Thomas Moore, a szerzetesből lett világhírű író, e kissé kihívó, de rendkívül eredeti munkájában a szexualitást lelki élménynek tekintve vissza helyezi az emberi pszichében az őt megillető helyre. A könyv a spiritualitást és a szexualitást inkább egyesítve, mint szembeállítva olyan utat kínál, mellyel új megközelítésben mélyíthetjük tovább szerelmi életünket és szeretetünket az élet minden területén.

 

A könyveket megrendelheted a Mandala-Véda Könyvkiadó honlapján >>









 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL