HIRDETÉS
Egy ruhaköltemény: két híresség!
Női Portál
2009-10-07
Összeállításunkban megismerheted azokat a hírességeket, akik egymás stílusát koppintották le. Sőt, azokat is bemutatjuk, akik egyszerűen a szerencsétlen véletlen vagy egy szétszórt stylistnak köszönhetően kapták fel magukra ugyanazt a göncöt –szinte egy időben!

 

Jennifer Lopez kontra Diane von Furstenberg

Jennifer a férjével ment vacsorázni körülbelül két héttel ezelőtt ebben a gyönyörű maxiruhában. De ugyanebben az időben a RENT záróbuliján Rosario Dawson jelent meg ugyanabban a ruhában.

 

 

Elle Macpherson kontra Victoria Beckham

A Manhattan utcáin menekülő Elle Macphersont ebben a csinos kis szürke ruhában kapták lencsevégre még augusztus közepén. Ám ugyanezt a kasmír ruhát egyszer már valaki bemutatta a nagyérdeműnek, méghozzá nem más, mint a divatikon Victoria Beckham – július 23-án egy jótékonysági rendezvényen.

 

 

Hilary Duff kontra Miley Cyrus

Telitalálat – mondhatnánk, hisz nemcsak a ruha, még a cipő is teljesen ugyanaz. Csak a frizura és a fülbevaló hibázik, és még talán ikreknek is nézhetnénk őket. A két csinos tinisztár – bár Hilary valóban kezd kinőni ebből a szerepből – az American Music Awards gálán jelent meg ugyanabban a szerelésben alig egy évvel ezelőtt.

 

 

Angelina Jolie kontra Blake Liveli

Angelina újra divatossá tette a bőrruha viselését. Ő ezt a Dior-kreációt a Becstelen Brigantik bemutatójára vette fel, míg a feltörekvő Gossip-leányzó Blake Liveli a fekete helyett a pink verziót választotta rá néhány hónapja egy ékszerbemutató alkalmával.

 

 

Rihanna kontra Heidi Klum

Rihanna leszokott a válltöméses felsőkről, helyette rákapott a csíkokra és a kötött kardigánokra. Ezúttal egy fekete-fehér csíkos, üzletiesebb viseletet választott, éppúgy mint Heidi Klum, aki egy filmbemutatóra érkezett ugyanabban a szerelésben.

 

 

Whitney Houston kontra Madonna

Karcsú alakjukat egy-egy leopárdmintás Dolce & Gabbana ruhával emelték ki, ráadásul ugyanazon az éjszakán a sajtó nem kis meglepetésére. Houston a visszatérését ünnepelte, míg Madonna Londonban ünnepelt a divatház kreátoraival.


 

Hogy tetszett?
Értékeld cikkünket!
1 2 3 4 5    

Játssz velünk, és nyerj!

Vetkőzős póker lovezsetonnal

Ha helyesen válaszolsz kérdéseinkre, megnyerheted az egyik csomag lovezsetont.
Ez a nyereményjátékunk 2010. 08. 18 - 2010. 09. 18-ig tart. Sorsolás: 2010. 09. 19.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Nyerd meg a pihenésedet!

Mindössze 2 kérdésre kell helyesen válaszolnod és részt veszel sorsolásunkon, ahol wellness pihenést sorsolunk ki a ceglédi Best Western Hotel Aquarell-be!
Ez a nyereményjátékunk 2010. 08. 26 - 2010. 09. 26-ig tart. Sorsolás: 2010. 09. 27.
Játszom » | Segítünk a válaszokban »

Minden héten új játékkal várunk!

JÁTSSZ! »

Segíts rajtunk!

Kérlek, segíts rajtam azzal, hogy szerető gazdim leszel, vagy juttass el hozzám egy kis adományt!

Kérlek, nézd meg a többi kutyust is!

tovább a többi árvához »

A színek ereje

Milyen színek vesznek körül? Milyen színű ételeket fogyasztasz? Ha egy szín túlságosan jelen van életedben, az nagy jelentőséggel bír. Mint ahogy az is, ha az egyik hiányzik belőle. Válaszd ki, melyik az, és tudd meg, mire van szükséged és mit üzen neked.

Még több kalkulátor »

Kladács Gábor
Autóvásárlási szakértő

KÉRDEZZ! »

összes szakértő »
Kladács Gábor
Együttműködő partnerünk

Infinety Online Média és Marketing Kft.

Hihetetlen Magazin