UTAZÁS

A stresszmentes vakációs csomag

Szerző:
Szabó Anna
Az egyik legnagyobb feszültségforrás elutazás előtt a pakolás - volt és lesz is, amíg csak utazásra vetemedik az ember lánya. Írásunk segíthet az izgalmakat lecsökkenteni egyszerű, de annál nagyszerűbb tippekkel.



A „p” betű egy igazán csúnya szóra utal a mi házunkban. Főként akkor hangzik el nagyon gyakran – persze a karácsonyi készülődést leszámítva –, amikor nyaralni indulunk, és gondoskodnom kell arról, hogy a család apraja nagyja mindent megtaláljon majd a nagy közös vakáció alatt. Persze, halogatom a dolgot, majd megfeszülök az idegességtől, így aztán a végsőkig tervezgetem a „mit-hogyant”, míg el nem jutok az utolsó pillanatig, mikor már muszáj elkezdenem becsomagolni… Idén másként lesz a „p” betűvel: korábbi tartalmát megpróbálom átfordítani a „perfekt pakolásra”. Tarts velem, szerintem neked is segítenek majd a következő tanácsok!

 

Az évek során a férjem megtanulta, hogy annak a látványa, amikor előhúzom a bőröndöt, az neki felkiáltójel a felszívódásra. Kezdődik ugyanis az én megpróbáltatásom, ami ránézve sem jelentene túl sok jót – ha maradna a közelemben. Ami néhány órát venne igénybe, az nálam lehet fél- vagy akár egy teljes nap is. Sokféle ruhát próbálok fel, mert látni szeretném, melyik áll a legjobban, miben érzem magam igazán tip-topnak. Persze nyár van, kell a lazaság, de mi van, ha elmegyünk egy elegáns helyre vacsorázni, és ha hajókáznánk egyet, de nem mindegy azonban az sem, hogy úszok egyet a tengerben vagy csak lubickolok vagy épp süttetem a hasam a parton… Szóval, nagy dilemmák ezek kérem szépen. És ami vele jár az sem túl szép látvány: a szobában mintha bomba robbant volna! A végére egyszerűen elfáradok, kimerülök és az egészhez nincs semmi kedvem. Utálok csomagolni!

 

A pasim? Ő ilyenkor mindig megpróbálja levenni a vállamról a terhet, és átvállalja a saját csomagját. Például így: három hétre egy katonai zsákba bepakol magának például két farmert, két sortot, három pólót, egy inget, pár gatyát, oh, igen, és persze az elmaradhatatlan fürdőruhát sem hagyja ki. A lábbeli, amiben utazik, egy papucs. És kész ennyi? Ez is csak még egy bizonyíték arra, hogy a két nem, mintha két bolygóról is érkezett volna, mások az elvárások a Mars és a Vénusz nevű bolygókon.

 

Készíts vakációs listát!

Kezdd azzal, hogy megalkotsz egy olyan mesterlistát, mely bármelyik vakációdnál működőképes. Függetlenül attól, hogy kempingezel, túrázol, sízel, vagy adott esetben strandolós szabira készülsz, minden esetre használható alapot nyújtson. Mentsd el az otthoni számítógépeden a listát, hogy a legközelebbi alkalomnál is kéznél legyen, viszont minden pakolás megkezdése előtt nyomtasd ki.

Akárhova is mész, a mesterlistádat valószínűleg ki kell egészítened a következő allistákkal:

• Személyes holmik (smink, orvosi receptek, hajápolók)
Vedd sorba csak a lényeget. Ha bármi eszedbe jut, amit elfelejthetsz, írd fel a végére – később úgyis besorolhatod még. Jusson eszedbe a zipzáras táska csodája, mely garantáltan nem nyílik ki a repülőn sem.

• Ruhák
Ellenőrizd le, hogy a célállomáson, milyen idő van/lesz. Ezt már online megteheted, nagyon pontos előrejelzést adnak az ilyen időjós honlapok. Ettől függetlenül készülj fel a legjobb és a legrosszabb lehetőségre is, inkább vigyél több ruhát, minthogy ott kelljen majd fagyoskodnod vagy épp, megsülnöd a nagy melegben. Célszerű tehát a réteges öltözködésre felkészülnöd: többi könnyű kardigánnal, vékony pulóverrel, pólókkal, rövid és hosszú aljakkal egyaránt. A széldzsekiről se feledkezz el. Egyszóval legyen rugalmasan variálható a ruhatárad!

• Cipők
Mivel a cipők helyigényesek, pakolj oda amennyire csak lehetséges, minél kevesebbet. A cipős dobozokat tehát felejtsd el, ehelyett rejtsd őket újrahasznosított szatyrokba, nehogy bepiszkítsák a ruháidat.

• Kiegészítők (ékszerek, övek, pénztárcák, sálak)
Felejtsd el a drága holmikat, akármennyire is jól mutatsz bennünk! Ha mégis megkockáztatod, hogy magadon vagy magaddal viszed az értékesebb darabjaidat, akkor számíts rá, hogy a szállodaszarkák célpontjává válsz, akik ellen még a szállásadók sem tudják igazán felvenni a harcot.

• Irodaszerek (útikalauzok, térképek, tollak, puha fedelű könyvek, magazinok)
Ezek annyira nehezekké válhatnak, ha túlzásba viszed őket, hogy inkább kényszersúly, mint szórakozás lesz velük az élet. Szorítkozz tehát a minimumra belőlük!

• Iratgyűjtő (mindenféle hivatalos irat: a foglalások másolatai, útlevelek… stb.)
Mindig legyen a kézitáskádban egy másolat az összes hivatalos papírról, arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva eltűnik a bőröndötök. Ilyen az útlevelen kívül a foglalások másolatai, a gépjárműkölcsönzésről szóló iratok, a telefonszámok, számlaszámok…

• Okos kézipoggyász
Nagyon sok poggyász tűnik el, ezért készíts már az út elején egy okos kézitáskát. Ebben az előző pontban leírtakon kívül legalább két napra elegendő készpénz és fehérnemű legyen.

Ha elkészült vele, és ki is nyomtattad, válaszd a jólbevált kihúzós módszert: vagyis egész egyszerűen, ami már landolt a táskádban, és úgy érzed végeztél, ellenőrizd végig, és húzd ki a listáról.

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL