KÖZÉRZET

A leggyakoribb női hormonális és anyagcserezavar

Szerző:
Szabó Anna
Majd minden 10. nőt érint a PCOS, ami azt jelenti, hogy bizonyára a környezetedben van legalább egy, aki szenved tőle. Még döbbenetesebb, hogy valószínűleg nem is tud róla.



Jelez a tested, csak győzd követni

A PCOS tünetei igen sokrétűek, ráadásul nemegyszer utalnak más-más betegségekre, melyek gyakran az orvosokat tévútra vezetik. Éppen ezért célszerű olyan dolgokat is elmondanod nekik, amit először talán te magad butaságnak tartasz.

Ha eddig úgy gondoltad, hogy ez a betegség csak a dundikat érinti, el kell, hogy keserítsünk: felmérések szerint a kifejezetten sovány alkatúak egyaránt szenvednek tőle. Azonban azt is jó, ha tudod, hogy a hasi elhízás már jellemző tünet lehet. Ezt a legegyszerűbben úgy ellenőrizheted, ha kiszámolod a derék-csípő körfogatod arányát, és ha 0,8 vagy afeletti, akkor kezdhetsz aggódni.

Voltál már úgy, hogy az édesség után őrjítő, parancsoló vágyat éreztél? Vagy épphogy 1-2 órával az édes ételek után nyugtalanság, gyengeség, verejtékezés, hirtelen éhségérzet tört rád? Sajnos, ezek szintén tünetei a PCOS-nek.

A bőröd elsősorban – a hormonzavarhoz hasonlóan – zsírosságával, pattanásosságával hívja fel a betegségre a figyelmed. Ezenkívül gyakran előfordulhat eleinte alig észrevehető, majd egyre erősödő férfias szőrösödés, hajhullás, kopaszodás. A túlsúllyal küszködőkön barnásfekete, durvább bőrfelület jelentkezhet a hajlatokban.

Talán az egyik legdrámaibb tünetköre a menstruációs zavarokhoz, a peteérés hiányához kapcsolódik. Mivel egyrészt a serdülőkortól rendszertelen menzesz, másrészt a rendszeres esetén elmaradó peteérés nehezíti a teherbeesést, és a betegség jele lehet. Ha ezek ellenére sikerül teherbe esned, - a felmérések tanulsága alapján – nagy eséllyel számolhatsz a korai vetéléssel, a koraszüléssel, a méhlepény rendellenességekkel, a terhesség alatti cukorbetegséggel.

Olyan pszichés tünetei lehetnek a PCOS-nek, mint a gyakori levertség, kiábrándultság, depresszió. De ezekről a mai napig nem tudják, hogy a panaszok kiváltotta következmény, vagy az inzulin érzékenység csökkenésének tudható-e be.

 

Rejtőzködő betegség

Persze a fenti tünetek alapján még nem mondhatod magadról egyértelműen, hogy PCOS betegségtől szenvedsz. Jelen pillanatban még nincsenek meg a pontosan mérhető paraméterei, valamint megállapítását nehezíti, hogy az egyes betegeken eltérő mértékben jelennek meg a tünetek, vagy azok teljesen eltérőek. Mivel elég sokrétű betegségről van szó, egy 2003-as konferencián úgy döntöttek, hogy az alábbi tünetekből legalább kettő meglétekor beszélnek a szakemberek PCOS-ről.

• Menstruációs vagy peteérési zavar: rendszertelen havi vérzés vagy a ciklus során nem figyelhető meg peteérés.
• Férfihormon-túlsúly tünetei: aknés bőr, erőteljesebb szőrnövekedés, hajhullás, hasra történő hízás vagy laboratóriumi körülmények között kimutatható emelkedett tesztoszteron szint.
• Policisztás ováriumok – mindkét petefészekben 8-10 mm-es kis ciszták találhatóak, amelyek gyöngyfüzérszerűen helyezkednek el – észlelése ultrahanggal.

Ha a fentiekben említett tünetek közül egy is megvan neked, mindenképpen fordulj orvoshoz, mert ezek többnyire komoly betegségekre utalhatnak.

 

Nem gyógyítható, de kezelhető

Sajnos, a PCOS még nem gyógyítható, viszont az állapotromlást megakadályozhatod, a tüneteket visszafordíthatod. A hármas alapkezelés a megfelelő gyógymód, és ez esetben is nem magát a tünetet kell kezelni, hanem az alapbetegséget. Alappillérei pedig a diéta, a mozgás, és a gyógyszeres kezelés.

Diétázáson ne bonyolult szabályokat, és aszkétikus étrendet érts, hanem inkább visszatérést ahhoz az életmódhoz, ami felmenőinknek köszönhetően szervezetünknek egyébként a normális lenne. Először alakítsd ki az étkezések napi ritmusát, ami álljon 5-6 alkalomból, és kis adagokból. A vércukorszinted nagy ingadozásait kell elkerülnöd, vagyis a hirtelen csökkenését, és a kiugró emelkedését. Ki kell iktatnod a finomított szénhidrátokat – a cukros, agyonfőzött, sok keményítőt tartalmazó ételeket.

Pékáruból válaszd a teljes kiőrlésű lisztből készülteket, illetve a gabonákból inkább a kölest és a hajdinát részesítsd előnyben. Keveset ugyan, de ehetsz száraz hüvelyeseket, viszont a burgonyát hagyd el, amennyire csak tudod. A gyümölcsök közül mérsékelned kell a szőlő, a banán, a görögdinnye, valamint az aszaltak fogyasztását. Tejtermékeket is ehetsz némi korlátozással, de kerüld a cukrozott joghurtokat, a zsíros sajtokat. Kifejezetten ajánlott húsok fogyasztása, persze nem a jó kis zsíros oldalas, kolbász, szalonna… Az édességet próbáld meg teljesen kivonni az étkezéseidből, sőt ha lehet még a fejedből is verd ki. (A szerkesztőség véleménye szerint ez utóbbi pont a legnehezebb.)

Az inzulin érzékenység csökkenését egyértelműen javítja a rendszeres mozgás. Bár a szakemberek szerint a zsírégető mozgásformák a legjobbak, alapvetően, ha legalább hetente háromszor fél-egy órát mozogsz, akkor már 40%-kal javíthatsz állapotodon. Persze, megértjük ha időhiányban szenvedsz, és iszonyat fáradtan sem tanácsos intenzíven mozogni, de éppen ezért akár napi fél órás sétát is bevezethetsz – ez például lehet a munkából való hazaérkezés (egy része).

Sajnos azonban az életmódbeli változtatások önmagukban még nem elegendőek, a végső sikert az esetek majdnem felében a gyógyszeres kezelések hozzák meg. E sorokon nem szeretnénk ezekről szólni, mivel mindenképpen orvosi felügyelet szükséges mind a PCOS megállapításához, mind pedig a teljes körű – és ezen belül is a gyógyszeres – kezeléséhez.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL