ANGYALISKOLA

Mihály arkangyal kardja

Szerző:
Szabó Anna
Mihály arkangyal régóta védelmezőnk és irányítónk a megosztottságon át vezető úton. Amikor Lucifer önként jelentkezett az anyag sűrű magjának átalakítására, Mihály a fejlődésünk felügyelését vállalta.

 

Ebben a minőségben szolgál azóta, hogy alászálltunk az anyagba. Azok, akik abban az időben érkeztek a bolygóra, az ő mennyei seregének tagjai. A később inkarnálódott lények közül néhány szintén Isteni szövetségben áll vele. Így kapcsolatunk Mihály arkangyallal igen mély, mindegy, hogy tudtunk –e róla korábban, vagy sem. Szolgálatunk összekapcsol minket, együtt figyeljük, ahogy a bolygó fokozatosan átalakul és felemelkedik az

Egységbe.Az igazság kardja

Mindenki, aki szövetségben áll Mihállyal, az igazság kardját is hordozza. Nagyon sokan vonakodva hordtuk a kardot esetlen földi megtestesüléseink során. Gyakran lehetett látni, hogy csak magunk után vonszoljuk a földön, nem tudván, mit kezdjünk vele. Majd később, felébredésünk folyamata alatt, amikor belső konfliktusok szaggattak minket, gyakran próbáltuk erőnket és az ezzel járó Isteni hatalmunkat megtagadni. Néha megpróbáltuk eldobni a kardot, de az valahogy mindig visszatért hozzánk. Amikor elviselhetetlenül nehézzé vált a kardviselés súlya, úgy próbáltunk megszabadulni tőle, hogy mélyen a testünkbe vágtuk a kardot. Néhányunk még mindig magába ágyazva hordozza azt.

 

A hívó jel

Mihály arkangyal kardját nem lehet visszaadni, vagy eldobni, amíg be nem teljesítettük küldetésünket a Földön. Először is megtisztulásra van szükség. Az utóbbi néhány évben Mihály arkangyal újra összegyűjti kardjait, hogy megtisztítsa és megújítsa őket. Ahogy kardjának ibolyakék sugara feltölti őket, a múlt karmájának minden csorbulása, karcolása és minden kioltott vér eltűnik. Ismét olyanok lesznek, mint új korukban, amikor nekünk adta, megtestesüléseink kezdetén. Elérkezett a végső csata ideje, mely után Mihály arkangyal seregeit hazahívják. Először teljes készültségben leszünk, hogy fel tudjunk ébredni hosszú szendergésünkből, emlékezzünk arra, kik vagyunk és megszabaduljunk az illúzió minden béklyójától. Kardjaink segítségével kivágjuk magunkat a tudatlanság láncaiból, és visszaszerezzük Isteni Örökségünket. A cselekvésre hívó jelzés már elhangzott. A seregek elindultak, az aktiválók köztünk vannak. Ők a beavatkozás Isteni eszközei.

A belső harc

Az első harcot mindenkinek önmagával kell megvívnia. Csak ezután lehetsz fényhozó lélek. De, ne feledd: az arkangyalok is egyek velünk, együtt alkotjuk az Egyet. A föld nagy teremtményei is így állnak össze. Ezért van az is, hogy olyan sok ember állítja, hogy előző életében Nefretiti, vagy Assisi Szent Ferenc volt. Mindenki úgy érzi, hogy emlékeik valósak. Ezek a nagyszerű személyiségek is kis tudatok sokaságából álltak össze egyetlen fizikai testben. Lehetséges, hogy te is azt érzed, hogy mondjuk Nefretiti voltál, de nem az egész személyiség, talán csak a haja. De feltétlenül része voltál, az emléked biztosan valódi. Talán, mi is számos lélek kombinációja vagyunk, akik rajtunk keresztül akarják megtapasztalni a fizika valóságot. Habár Mihály arkangyalt kívülállóként érzékeljük és szólítjuk meg, mindegyikünk az ő mérhetetlen lényében lakik. Nem csak egy család vagyunk, nem csak az ő mennyei serege vagyunk, több vagyunk ennél: egyek vagyunk vele. Az arkangyalok lényünk azon részét képviselik, amelyben már megvalósult az Isteni Végtelenség állapota.

 

 


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL