GYERMEK

Cici vagy cumisüveg?

Szerző:
Szabó Anna
Hogy szoptassunk-e vagy cumisüvegből etessük a kisbabát, azt csak mi magunk dönthetjük el. Mert az Anya az egyetlen személy, aki meghozhatja a végső döntést: az ő testéről, az ő életmódjáról és főleg az ő anyai szerepéről van szó.
A szülői szerepek nem cserélhetnek gazdát, ugyanakkor az a tény, hogy az apák nem tudnak szoptatni, még nem jelenti azt, hogy teljesen ki kell zárni őket a döntésből, és a felelősségvállalásból. Nyugodtabb szívvel választja egy nő a szoptatást, ha látja, hogy ezt a párja is pártolja, és mellette áll. Hiszen sokszor a szerető partner feltétel nélküli támogatása tudja átsegíteni a szoptatás kezdeti nehézségein. De vajon most kell ebben a fontos kérdésben dönteni? Ha csak nem valami komoly gátló, vagy zavaró tényezőről van szó, akkor egyértelmű, hogy a születés után a szoptatással kezdjük a táplálást. Ha így teszünk, akkor hosszútávon meg hagyjuk magunknak a későbbi választás esélyét, rövidtávon pedig rengeteg előnyhöz juttatjuk kisbabánkat.


Ha később úgy gondoljuk, hogy nem nyújt örömet a szoptatás, akkor gyengéden bármikor elválaszthatjuk a babát, és átszoktathatjuk a cumisüveghez. Azonban ez visszafelé nem működik! Cumisüvegről soha nem fogunk tudni át- vagy visszatérni a szoptatásra. Ha ugyanis a baba nem szopik rendesen és rendszeresen, az anya mellében nem termelődik tej. Ezért a leglényegesebb, hogy – bárhogy döntünk is- az első napokban mindenképpen próbáljunk szoptatni!

Ne hallgassunk azokra, akik azt javasolják, hogy csak akkor kezdjünk el szoptatni, ha hosszú távra gondolkozunk. Akármilyen rövid időre is tervezzük a szoptatást, a babának igenis hasznára válik. Mondhatnánk úgyis, hogy minden csepp anyatejjel hozzájárulunk ahhoz, hogy egészséges, erős felnőtt váljék belőle!

 

Felkészülés a szoptatásra


A sikeres szoptatási kapcsolatnak nincs varázsreceptje. Van viszont számtalan lépés, amit már a kezdet kezdetétől megtehetünk, hogy babánkkal együtt jó esélyekkel induljunk. Nézzük, melyek ezek a lépések:


1. Érdemes a legkorábban kezdeni


Ha természetes úton történik a szülés, már a szülőszobában érdemes elkezdeni a szoptatást. A legtöbb kórházban azonnal odaadják a babát, amint az megszületett. Ráfektetik édesanyja mellkasára, és bármilyen hihetetlen, az újszülött egyszer csak keresni kezdi az emlőt. A születés utáni percekben a legerősebb a szopóreflex, ezért a pici baba ilyenkor akar a legjobban és tud is szopni. Akkor sem kell azonban megijedni, ha ez nem így történik, hiszen semmi nincs szigorú törvényekbe fektetve. Lehet, hogy fáradt még a kicsi, és nem tud szopni, de az biztos, hogy már az emlő szopogatása is nyugalommal tölti el. Ne felejtsük el, hogy a korai kezdés még nem garancia arra, hogy ezentúl a szoptatás gördülékenyen fog menni. Anyának és babának egyaránt időre lesz szüksége ahhoz, hogy megszerezze a szükséges gyakorlatot.


2. Együtt a kórházi szobában


Ha a kisbaba abban a szobában tartózkodik, amelyben az édesanyja, akkor sokkal nagyobb az esély, hogy már az első próbálkozások sikerrel járnak – ezért ideális a baba-mama kórterem. Ha azonban az édesanya túlságosan fáradt, és mindenképpen pihenésre van szüksége, az is megoldás lehet, ha jelzi a nővéreknek, hogy mindenképpen hozzák be a kicsit, ha éhség jeleket produkál, de legalább két óránként.


3. Cumisüvegre nincs szükség


Ha valami miatt nem lehetünk egy szobában az újszülöttel, mindenképpen gondoskodjunk arról, hogy a csecsemőosztályon ne rontsák el a pici étvágyát és szopóösztönét. A két szoptatás között felsíró babákat ugyanis sok helyen úgy próbálják lecsillapítani, hogy cumisüvegből itatnak velük néhány korty cukros vizet, vagy lefejt anyatejet. Ha azonban az újszülött néhányszor találkozik a mesterséges”mellbimbóval”, amiből sokkal könnyebben jön a folyadék, nem lesz kedve bajlódni az igazival, és nem szopik rendesen. Ha pedig nem szopik rendesen a baba, a mell nem kap elég ingert, és nem termel elég tejet. Ez egy örök körforgás, amely lehetetlenné teszi a kereslet-kínálat egészséges egyensúlyának kialakulását. Kérjük meg tehát határozottan a nővéreket és orvosokat, hogy a picinek semmilyen körülmények között ne adjanak cumit.


4. A baba igényei


A szoptatás akkor lesz a legsikeresebb, ha a kisbaba akkor kap enni, amikor kér. Nem érdemes merev szabályokhoz tartani magunkat, hiszen egy ilyen pici babát még nem lehet elrontani. A másik véglet azonban az, hogy élete első napjaiban a kisbaba jobban szeretne aludni, mint enni, és nem ébred fel elég gyakran az etetésekhez. Tény, hogy ilyenkor még valóban nincs túl sok tejre szükségük, a mellnek azonban minden csepp stimulációra szüksége van. Ezért legalább 8-10 alkalommal meg kell próbálni az etetést, akkor is, ha az igénye még nem ekkora. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen korai időszakban termelődő előtejre (kolosztrumra) a babának égetően nagy szüksége van, mert ez egyfajta védőréteget képez a gyomrában, megvédve őt a különböző fertőzésektől.


5. Ismerjük fel az éhség jeleit


Sok édesanya nincs tisztában azzal, hogy babája mikor éhes. A szopás utáni vágy első jelei: kezecskéjét állandóan a szájába veszi és „rágja”, mozgatja a fejét jobbra-balra, cuppog, nyitott szájacskájával az emlőt keresi. A sírás már egy késői jel. Az anyukának sokkal korábban kell észrevennie, hogy babája szopni szeretne, mint ahogy az sírni kezdene. A már síró babát szoptatás előtt előbb le kell csendesíteni, babusgatni, mert annyira felhergelheti magát, hogy nem fog tudni szopni. Egy tapasztalatlan babának még nyugodt állapotban is nehéz megtalálni a mellet, de zaklatottan szinte reménytelen.


6. Ha nem sikerül…


Ha úgy érezzük, hogy mindent megtettünk, de nincs eredmény, akkor mindenképpen kérjünk segítséget szakembertől. Kérjük meg a védőnőt, a gyermekorvost, vagy szoptatási tanácsadót, hogy ellenőrizze szoptatási módszerünket.


A szoptatás előnyei


• Az édesanya teje az egyetlen olyan tej, amely pontosan megfelel a kisbabának. Mindig alkalmazkodik a baba korához és fejlettségéhez, ezért a konkrét összetétele az első időkben attól függ, hogy a pici idő előtt vagy időre született-e. A tej termelődése a körülményekhez is alkalmazkodik, vagyis ha meleg az idő, és a babának több folyadékra van szüksége, az anyatejből meg is fogja kapni. Az anyatej minden egyes etetésnél alkalmazkodik a baba étvágyához is – csillapítja az éhségét és segít megelőzni az elhízását.
• Amíg a kisbabát anyatejjel tápláljuk, kevésbé valószínű, hogy elkapja a fertőző betegségeket.
• Az anyatejes táplálás megvédi a kisbabát attól, hogy túlságosan korán „idegen” tejfehérjékkel kelljen megbirkóznia, még mielőtt az emésztőrendszer felkészülhetett volna rá.
• Akár csak néhány hétig tartó szoptatás egészségügyi hatása is egy életre szólhat.
• Az anyaméh sokkal gyorsabban nyeri vissza a terhesség előtti állapotát.
• Ha már beállt a tejtermelés, a szoptatás során felszabaduló hormonok segítenek a feszültségoldásban és a stresszkezelésben.
• A szoptatás nagyon élvezetes a babának, érzi édesanyja közelségét, és kialakul egyfajta kontaktus, amelyet csak ilyenkor élhetnek meg mindketten.


Szoptatási testhelyzetek


Szoptatáskor az a lényeg, mind az édesanya, mind a kisbaba a lehető legkényelmesebben helyezkedjen el. Fontos, hogy a babának az oldalán, az emlő felé kell feküdnie, és nem hanyatt. Ügyeljünk tehát arra, hogy a kis test teljesen felénk legyen fordítva úgy, hogy a baba füle, válla és csípője egy vonalba essék. A fejecskéje sem billenhet oldalra.

Bölcsőtartás


A klasszikus szoptatási testhelyzet a bölcsőtartás. Ebben a testhelyzetben a baba feje az anya könyökhajlatában fekszik, a mama keze a pici combját és popsiját tartja. Ha a baba a jobb mellből szopik, a bal alkarját húzzuk a hónaljunk alá, és a törzsünk köré, hogy ne legyen útban.

Karoló tartás


Ez a testhelyzet főleg azon édesanyáknak előnyös, akik császárral szültek, és nem szeretnék a babát a hasukra tenni. Egyszerűen vegyük a babát a karunkba, mint egy labdát, és tartsuk az oldalunkhoz úgy, hogy félig ülő helyzetben felénk forduljon. Párnák segítségével emeljük a fejecskéjét a mellbimbó magasságába.

Oldalt fekvő helyzet


Ez a testhelyzet nagyon ajánlatos az éjszakai szoptatásoknál. Fejünk alatt párnával forduljunk az oldalunkra, a kisbabát pedig hassal felénk fektessük az oldalára úgy, hogy szája a mellbimbóhoz essen. A baba mögé is tehetünk egy párnát, hogy ne billenjen a hátára.

 

A megfelelő szívóhatás


A szoptatás csak akkor lesz sikeres, ha a baba megfelelően kapja be a mellbimbót, és pontosan összetapad vele. A megfelelő szívóhatáshoz tehát nemcsak a mellbimbónak, hanem a bimbóudvarnak is a baba szájában kell lennie. A tej a bimbóudvar alatti öblökben gyűlik össze, és csak akkor ürül ki, ha a baba az ínyével kipréseli. Ha a pici csak a mellbimbót szopogatja, éhen marad, továbbá fájdalmat is okoz, akár még a bimbót is berepesztheti.


A legjobb rátapadást úgy érhetjük el, ha a mellbimbóval gyöngéden megcirógatjuk a baba ajkát, mag nagyra nem nyitja a szájacskáját, mintha ásítana. Ha netán elfordulna, gyöngéden simogassuk meg a felénk eső arcát. Ekkor a keresőreflex jóvoltából a mell felé fordítja a fejét. Ha a baba rájön a dolog nyitjára, már az emlő puszta érintésére vagy a tejszagra a mell felé fog fordulni. Ha tehát a pici kitátotta a száját, húzzuk magunkhoz közelebb. Ne a mellünket toljuk a babához, és ne is gyömöszöljük bele a szájába – engedjük át neki a kezdeményezést.


A baba akkor tapad helyesen a mellre, ha az álla és az orra hegye hozzáér. Szopás közben a mellbimbót mélyen a torkára nyeli, apró ínyecskéjével pedig a bimbóudvart szívja. Ajka minden esetben kifelé fordul! Ha látjuk, hogy a baba már nem szopik, de a mell még mindig a szájában van, és nem akarja elengedni, akkor sem szabad hirtelen kirántani a szájából, mert megsérülhet a bimbó. Óvatosan dugjuk ujjunkat a szája sarkába, hogy megszűnjön a vákuumhatás, majd toljuk tovább az ínyéig, amíg el nem engedi.


A cumisüvegből történő táplálás előnyei


Ha az anya úgy dönt, hogy mégsem szoptatja kisbabáját, vagy nem tudja kihasználni a szoptatás keresleten és kínálaton alapuló kölcsönös előnyeit, akkor szinte kínálja magát a cumisüvegből történő táplálás.

• A cumisüveghez természetesen hamarabb hozzá lehet szoktatni a babát, mint a szopáshoz, mert csak az ő kényelmére és ügyességére kell figyelnünk, saját magunk miatt nem kell aggódnunk.
• A tápszeres etetés kezdettől fogva leveszi a vállunkról a nagy fizikai és érzelmi terheket, amelyek a szoptatás bevezetésekor ránk hárulhatnak.
• Ha nem szoptatunk, akkor a testünk már nem foglalkozik a baba jólétével és újra csak a miénk. Ahelyett, hogy rágódnánk, hogy vajon a testünk megfelelően táplálja-e a babát, tudjuk, hogy szinte bárki meg tudja etetni. Apa és gyermeke között erősebb kötődés alakulhat ki, mert kezdettől fogva tudja etetni a babát, viszont anya és gyermeke között esetleg kevésbé lesz szoros a kötődés.


Helyes etetés cumisüvegből


1. Tartsuk úgy a cumisüveget, mintha az anyamellet kínálnánk a picinek. Simogassuk meg a kis arcát, hogy felénk forduljon.
2. Ahogy odafordította a fejecskéjét, a baba azonnal csücsöríti a száját. Ha megérintjük a cumival vagy az ujjunkkal, ki is nyitja. A tágra nyitott ajkak jelzik, hogy a baba készen áll.
3. Ha most beletesszük a cumit a szájába, a baba valószínűleg mélyen beszívja, és ütemesen szopni kezdi. Mindig tartsuk ferdén az üveget, hogy tele legyen a cumi. Az üveget fogjuk erősen, mert a baba erősen húzza, és ellenállásra van szüksége.

 

Heidi Murkoff, Arlene Eisenberg, Sandee Hathaway
Az első 12 hónap
(Park Könyvkiadó)

A kötet szerzői nem specialisták, „csak” szülők. Az a céljuk, hogy választ keressenek a többi szülő számára a gyermeknevelés során felmerülő, mindenkit egyformán foglalkoztató kérdésekre. Hónapról hónapra haladva igyekeznek maximálisan kielégíteni a csecsemőt gondozók kíváncsiságát. Segítséget kap, akinek nehezen megy a szoptatás, aki elakad a tápszerkészítésben vagy retteg egy szálka kihúzásától, aki bizonytalan, hogy az ijesztő kiütés vajon betegség tünete-e. Az első 12 hónap megjelenése óta több mint 7 millió példányban kelt el. Sikere minden bizonnyal a gondos kutatómunkának, a mindennapos problémák átgondolt és érvekkel alátámasztott tárgyalásának, valamint a legkisebb részletre is kiterjedő figyelemnek köszönhető.

Penelope Leach
Picik és kicsik
(Park Könyvkiadó)


Átdolgozott, új kiadás, mely a megváltozott és folyamatosan változó társadalom új típusú családjának íródott, hogy haszonnal forgatható legyen. Napjainkban a szülőknek újra és újra át kell gondolniuk, hogyan alakítható ki az egyensúly munka és otthonlét, nők és férfiak, anyák és apák között. A könyv¬ kifejezetten a kisbaba és a kisgyerek szemszögéből íródott, és azt tekinti át, mi megy végbe a gyermekben születése pillanatától kezdve egészen addig, amíg átlép az iskola tágabb világába. Tárgyalja az összes testi, lelki, szellemi problémát, tudományosan megalapozott gyakorlati tanácsokat nyújt, helyes szemléletre nevel és gondolkodni tanít.

Tovább a Park Könyvkiadó oldalára >>

 

 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL