SZÉPSÉG

Bőrápolás terhesség alatt és szülés után

Szerző:
Szabó Anna
Tényleg az a legfontosabb, hogy a baba egészséges legyen, de természetes, ha azért is aggódunk, hogy hogyan nézünk ki a terhesség idején és szülés után. Ilyenkor tombolnak a hormonjaink, és ez sokkal inkább nyomot hagy a bőrön, mint más szerveken.


A terhesség csodálatos időszak is lehet. Egyes nők pompásan néznek ki (és úgy is érzik magukat), a rózsás arcbőr az ösztrogénnek köszönhető, melynek szintje mintegy 50 százalékkal megnő a vérben. Mások arra is nehezen gyűjtenek erőt, hogy a fésűt végighúzzák tönkremnet hajukon. Minden, a terhességet sugárzó szépséggel megélő nőre jut egy, aki olyan tünetektől szenved, mint a hiperpigmentáció, a száraz bőr vagy a pattanások. Lehetetlen kiszámítani, kit ajándékoz meg a terhesség szép bőrrel és hajjal, és ki lesz az, akire korábban nem tapasztalt méretű pattanások várnak, és reggelente csomókban szedi a haját. Egy megnyugtató tapasztalat: mindkét állapot visszaáll a normálisba.

Fontos, hogy kiemeljük külsőnk pozitív tulajdonságait. Ha melleink teltebbek lettek, hordjunk dekoltált ruhát. Ha hajunk dús és csillogó – ez főleg a második trimeszterre jellemző –, viseljünk divatos hajdíszeket. Ha nagynak érezzük magunkat, de lábunk csinos maradt, mutogassuk rövid szoknyában. Lényeges, hogy jól nézzünk ki, és vonzórank érezzük magunkat, nemcsak a terhesség idején, de akkor is, amikor életünket megváltoztató, új szerepben mutatkozunk, édesanyaként. Íme néhány ötlet, amely megkönnyíti a terhesség és a szülést követő időszak nehéz útját.

 

Az arc

Napi program

A gyermekvárás idejére vezessük be a következő lépéseket:
• Mossuk meg az arcunkat kímélő tisztítóval reggel, est illet torna után (ha megizzadnánk).
• Ha pattanásaink vannak, cseréljük le a krémünket olajmentes hidratálóra, mely pótolja a nedvességet, de nem tömi el a pórusokat.
• Igyunk sok vizet.
• Cseréljük gyakran a párnahuzatot, hogy óvjuk bőrünket.

A hormoningadozás az arcon hagy nyomot legelőször. Egyes nők bőre természetesen ragyogó. Másoknak meg kell dolgozniuk ezért a hatásért. A pozitívumok: nő a vér térfogata, a bőrünk pedig egészséges rózsás színt ölthet, a test vizet tart vissza, ami kitölti a finom ráncokat, a fokozott faggyútermelés szép, üde arcbőrt ad. De a hormonok hatása a visszájára is fordulhat, és zsíros bőrt, puffadtságot vagy kiszáradt bőrt okozhat.



Hajszálerek
A terhességtől – és a szülés okozta megerőltetéstől – a kis erek megrepedhetnek, az arcon vékony piros csíkok jelenhetnek meg. Masszírozzunk napi kétszer pár csepp rózsaolajat a bőrre. Ez összehúzza az ereket, és csökkenti a vörösséget.


Álomszuszék
Kimerültek vagyunk, és látszik is rajtunk. Azonban ez leplezhető: használjunk szempilla-göndörítőt, vagy fessük pilláinkat göndörítő hatású spirállal.

Tökéletes pillák
A vízhatlan pillafestéket nehéz lemosni. Ez a probléma így csökkenthető: először egy réteg hagyományos pillafestéket viszünk fel, erre kerül egy réteg vízhatlan festék.

Látszatüdeség
Használjunk üde színű pirosítót, aranyló vagy rózsaszín árnyalatú púdert. A fáradtság eltüntetésének legjobb módja: egy kevés zselés pirosító az arccsontokon. A por állagú pirosító vagy alapozó még fakóbbnak mutatja a fáradt arcot.

Fakó ajkak
Egyes nők ajka a várandósság idején sötétebb színt ölt, másoké kifakul. Ha ajkunk fakó, és a rúzs szaga émelygéssel tölt el, mártsunk nedves fültisztító pálcikát cseresznyés zselatindesszertporba, és simítsuk a szájra, rózsaszín fényt ad.

Fáradt szemek
A csillogó tekintet érdekében a felső szemhéjra kerüljön semleges színű szemhéjpúder. Hangsúlyozzuk a szemöldökcsontot világos festékkel (esti smink esetén fénylővel), ez eltereli a figyelmet a karikákról.

 

A „terhességi maszk”

A terhességi maszkként is emlegetett melasma főleg az ázsiai és hispániai nőket sújtja, de bárkinél előfordulhat. Az ösztrogén és aprogreszteron fokozza a bőr melanin nevű festékanyagát, ezáltal az arcon maszkszerű, sötét foltok jelennek meg. Főleg az orcán, néha az állon, a homlokon vagy az ajkak körül. Szülés után elhalványodnak, de amíg láthatóak, óvjuk őket a naptól. Használjunk 15-ös faktorú napkrémet, amely titatanium-dioxidot, cink-oscidot vagy Parsol 1789 nevű fényvédőt tartalmaz.

A melasma a gyermekvárás idején nehezen kezelhető, mert a hatékony szerek – a hidrokortizonos krém, a Retin- A, a bőrfehérítő termékek és a lézer nem feltétlenül biztonságosak a kismamáknak. Beszéljünk orvosunkkal, tegyünk meg mindent, hogy megelőzzük a foltosodást, és ha megjelentek, fedjük el korrektorral, amíg megszületik a baba, és szoptatunk.

 

A test

Nehéz nem tudomást venni testünkről, amikor nagy változásokon megy keresztül. Súlynövekedés, puffadás, kimerültség, viszkető vagy hámló bőr és terhességi csíkok, hogy csak néhányat soroljunk fel. Ám egyszerű stratégiákkal jobban nézhetünk ki, és jobban is érezzük magunkat, amíg felkészülünk a szülésre, és utána is.

Pikkelyes bőr
Hidratálás, hidratálás és hidratálás. Használjunk hidratálókrémet arcmosás és tusolás után, és bármikor, ha bőrünk száraz és feszül. Permetezzünk vizet az arcunkra egy miniszórófejes flakonból. Kerüljük a szappant, használjunk inkább lágy arctisztítót.

Érzékeny bőr
A babavárás hónapjaiban bőrünk érzékenyebbé válik, rosszul reagálhat olyan kozmetikumokra is, amelyet évek óta gond nélkül használtunk. Térjünk át bőrnyugtató, gyulladásgátló hatóanyagokat, kamillát vagy körömvirágot tartalmazó termékekre.

Viszkető bőr
Az utolsó trimeszterben sokan szenvednek terhességi viszketésben (pruritus gravidarum), ez minden látható tünet nélkül viszketegséget okoz a testen, főleg az altesten. Úgy vélik, hogy a viszketést az epevezetékek enyhe eltömődése okozza. Amíg elmúlik, áztassuk testünket hűvös, zselés gyógyfürdőbe (például zabtejjel), és ápoljuk bőrünket olajjal krém vagy lotion helyett.



Helló, édes!
Ha lábunk kiszárad és hámlik – a terhesség idején általános jelenség –, fogjunk egy marék kristálycukrot, keverjük össze repce- vagy szezámolajjal (ez az egyik legjobban felszívódó olaj), és masszírozzuk a bőrbe fürdés vagy zuhanyzás előtt.

Forró napok a városban
Mindig legyen nálunk egy kis szórófejes üvegben víz vagy rózsavíz, amivel hűsíthetjük magunkat. Törölgessük le a bőrről szalvétával, zsebkendővel vagy pamutkendővel.

Anyajegyek
A terhesség második és harmadik harmadában egyes nőkön kis, kiemelkedő anyajegyek jelennek meg, főleg a hónaljon. A szülés után ezek elmúlhatnak. Ha nem, bőrgyógyász könnyedén eltávolítja őket. Mindenképpen mutassuk meg orvosunknak, hogy kiderüljön, nincs-e szükségünk azonnal beavatkozásra.


Forrás:

Rona Berg: Villámszépség
1000 gyors tipp és trükk

 

Ez a könyv a szépségápolás nélkülözhetetlen tárháza a gyorsan szépülni vágyók számára. Gyakorlati tanácsokat ada a stressz leküzdéséhez, a frizurához, a fénylő archoz, utazáshoz és edzéshez, a bőrápoláshoz minden életkorban. Hogyan tüntessük el a pattanást mézzel, tegyük tartóssá a szájfényt, gyorsítsuk a lakk száradását? Hét gyors tippel változatathatjuk át munkahelyi sminkünket alkalmi csilogássá.

ILLIA Kiadó, 2006 >>

 

.
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL