FOGYÓKÚRA

10 diétás tipp a könnyű és gyors fogyásért

Szerző:
Szabó Anna
Biztosan kipróbáltál már minden diétát, ami gyors fogyást ígért: káposztaleves kúra, egy hónapig csak zöldség és gyümölcs stb. A legtöbb diétával az a baj, hogy a gyorsan leadott kilók hamar visszajönnek. Joy Bauer azonban teljesen mást ígér a négy lépcsős diétának köszönhetően.

Fontos, hogy változtassunk étkezési szokásainkon

Most bemutatunk 10 tippet, melyek segítségével örök életre karcsúak maradhatunk.


1. Légy szenvedélyes

A legfontosabb dolog, amit a fogyókúránál meg kell jegyeznünk, hogy akkor lehet igazán sikeres, ha magunk miatt tesszük és nem másokért. Elsősorban magunknak akarjunk megfelelni. Az anyukánk, a barátnőnk, vagy a barátunk miatt nem fogunk lefogyni. Első lépésként találjuk ki, hogy miért is akarunk diétázni.

Talán egy közelgő esküvőn szeretnénk szűk ruhában tetszelegni vagy kifulladás nélkül szeretnénk lépcsőzni, vagy csak a lepedő méretű ruháinktól szeretnénk megszabadulni?


Joy Bauer ezt a mozzanatot a tett iránti szenvedélynek nevezi, amire igenis nagy szükség van. Akik sikeresen lefogytak, mind azt mondják, hogy ez a szenvedély végig uralkodott rajtuk.


2. Ne légy negatív


Féltél már attól, hogy túl sokat kellene fogynod? Azelőtt kipróbáltál már egy tucat diétát mégsem fogytál le?

Ezeket felejtsd el, és indulju tiszta lappal. Mindenki, akinek sikerült lefogynia már kipróbálta a káposztaleves kúrát és minden egyes elképzelhető diétát. A megélt kudarcok, ne befolyásolják a jövőbeli sikereidet. Soha nem lehetünk elég öregek és elkeseredettek egy diétához.


3. Érezd a sikert

A siker sikert szül és ez különösen igaz a fogyókúránál. Minél többet fogyunk, annál jobban érezhetjük magunkat. Hogyan érjük el, hogy sikeresnek érezzük magunkat? Tapasztalással és odafigyeléssel a kis dolgoktól a nagyokig.  Ha már a diétánk első napján érezzük, hogy sikerülni fog, a 301. napon is ezt fogjuk érezni és látni is. A siker bennünk rejlik. Ha feladunk egy-két dolgot, mondjuk a kedvenc édességünket, már biztosan fogyunk pár kilót.


4. Felnőtteknek ajánlott ételek

Ahhoz, hogy valóban sikeres legyen a próbálkozás, bizonyos élelmiszerekre tiltó táblát kell tennünk, például a cukorra, a mesterséges édesítőszerekre és az alkoholra. De ne dobjuk azonnal a szemetesbe. Ugyanis jelentős súlyveszteség után ismét bevezethetjük az étkezésünkbe, persze csak mértékkel.

Az egyik alapszabály, hogy az első héten semmiféleképpen ne együnk vacsorára keményítőt tartalmazó ételeket. Ez azt jelenti, hogy többek között nem ehetünk rizst, tésztát és burgonyát sem.

Viszonylag elég sokféle keményítő hasznos a szervezetünknek, de ezek hatására többet ehetünk. Szóval egészen addig kerüljük a keményítőt, amíg a szervezetünk teljesen átprogramozódik.

A későbbiek folyamán egy-két fenséges édes kedvenc ismét része lehet a napi étkezésünknek, mert akkorra már tudni fogja a szervezetünk, hogy hogyan kezelje.


5. Átprogramozott étkezések

A sovány emberek nem hagynak ki étkezéseket, és nem is szabad nekik. Szóval, akkor mi a titkuk? Rendszeresen étkeznek, körülbelül 5 óránként. De jó, ha tudjuk, nem dugdosnak több zacskó csipszet a táskájukban. Bauer szerint a napi 3 fő étkezést sosem szabad kihagyni, és egy uzsonna is bőven belefér.


Ha az étkezést egy tál salátával vagy zöldséglevessel kezdjük kellően eltelít, és ennek hatására nem akarjuk felfalni az egész hűtőt. Nyugodtan ehetünk bármennyit a keményítőmentes ételekből és zöldségekből, anélkül, hogy plusz kalóriát szedjünk fel. Este 9 óra után azonban már ne együnk semmit, jobban is alszunk majd, és nem hízunk.


6. Megfelelő adagokat egyél

A tartós eredmény érdekében változtatni kell az adagokon. Ne púpozd az ételt a tányérodon, az eddigi adagod felét fogyaszd csak el. Mindig olvasd el a csomagoláson található ismertetőt, így könnyebben el tudod dönteni, hogy mennyit ehetsz belőle. Amíg szemre nem tudod belőni a megfelelő adagot, nyugodtan használd egy kis konyhai mérleget.

Még pár hasznos tanács:

Kérd meg a hentest, hogy a kiválasztott húst csomagolja be neked 15 dkg-os adagokban.

Használj mérőkanalat a salátaöntetek, a gabonafélék és a fűszerek méréséhez.


7. Ne harapj hatalmasat

Természetesen örökké nem élhetünk keményítő és zsír nélkül. Gondoljunk csak bele: családi vacsorák, éttermi ebédek, koktélozás a barátokkal vagy az ünnepek... Fogyás után is nagyjából próbáljuk meg ugyanazt enni, amit a fogyókúra alatt, vagyis nagyjából. A lényeg, hogy a nem túl diétás ételekből a diéta előtti adagnál jóval kisebb mennyiségben fogyasszunk.

Kedvenc receptjeinket alakítsuk át, legyen egészségesebb a szokottnál. Például sima napraforgó olaj helyett, használjunk olíva olajat.

Az étteremben a húst grillezve kérjük, a zöldségeket pároljuk, az önteteket mellőzzük.

Egy kis fekete csokoládéra, fagyira vagy netán borra vágyunk? Lassan, fokozatosan visszaépíthetjük az étrendünkbe, de maximum, napi 150 kalóriáig.


8.A torna elkerülhetetlen

A mozgás általában nagy akadály lehet, a sikeres fogyókúra menetében. Rossz hír, hölgyek, torna nélkül nem lehet igazán sikeres a hosszan tartó súlyvesztés. A tapasztalok is azt mutatják, hogy a sikeres diéta egyik kulcsa a rendszeres mozgás. A torna az egészségünkre is kedvezően hat. Az energiaszintet és a vérnyomást javítja, a csontokat erősíti. Harcol a cukorbetegség ellen.

Nincs sok időnk erre minden nap? Akkor naponta háromszor 10 percet szánjunk egy kis mozgásra, amit akár az irodában is elvégezhetünk. Ha van több időnk is, akkor néha egyben tornázzuk le ezt a 30 percet.


Fontos! Ne nevezzük tornának ezt az időt, hanem a saját magunkra fordított időnek. Máris barátságosabban hangzik.


9.Mindig legyen egy álmod

Legyen arra időnk, hogy a hőn áhított ruhát, ami még nem jön ránk, néha nézzük meg a kirakatban. Készítsünk egy fotót álmaink tárgyáról, legyen az egy ruha, vagy egy homokos tengerpart, ahol bikiniben szeretnénk sütkérezni. Néha vegyük elő és nézegessük, hogy emlékeztessük magunkat a célunkra.

Ha már elértünk, amit kitűztünk magunk elé, fényképezzük le magunkat abban a bizonyos ruhában vagy bikiniben, és mindig tartsuk magunknál a fotót, ha ránk törne a falás, vegyük elő és nézzük meg. Ez biztosan motiváló lesz.
Ha csatlakozunk egy online fórumhoz, az is sokat segíthet, mert akkor tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal.


10.Kalória kell is meg nem is

A legtöbb vékony ember rendelkezik különböző stratégiával, hogyan kerüljék a túlzott kalória bevitelt. Ha tudjuk, hogy este egy partira vagyunk hivatalosak, ahol finom ételek lesznek, napközben együnk jóval kevesebbet, hogy ne lépjük túl a megadott kalóriamennyiséget. Sose együnk annyit, hogy azt érezzük majd’ szétdurranunk. Mindig maradjon egy kis hely a gyomrunkban. Igenis tegyük le a villát, mielőtt mindent felfalnánk a tányérról.

A legtöbb ember azt gondolja, hogy sikeresen csak az tud lefogyni, akinek saját edzője és szakácsa van, ezt persze nem mindenki engedheti meg magának. Nem is kell. A lényeg, hogy minden a fejben dől el, elhatározás és kitartás kérdése.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL