Napi horoszkóp - 2018-08-11

Kos

Kedves Kos! Hiába figyelmeztettek, elhanyagoltad egészségedet, és most erőteljesebben jelentkezhetnek a panaszok. Ha hosszabb útra indulsz, nézesd meg a kocsidat, nehogy útközben felmondja a szolgálatot. Valami oknál fogva idegesebb, feszültebb lehetsz a szokásosnál, ezért figyelmesebben közlekedj.

Bika

Kedves Bika! Ugye, csak a kezdet volt nehéz és szokatlan? Ha már sínen vagy, te uralod a pályát. Szívósan, kitartóan munkálkodsz a sikerért, azzal sem törődsz, hogy ma pihenőnapod van. Mire a többiek észbe kapnak, te már messze jársz. Mérsékelheted az iramot, de megállni semmiképpen se állj meg!

Ikrek

Kedves Ikrek! Reggel úgy ébredsz, mintha kicseréltek volna. Kezd visszatérni már-már elveszettnek hitt életkedved, fejed csak úgy zsong a jobbnál jobb ötletektől. Szokásodtól eltérően helyesebben tennéd, ha nem akarnád egyszerre megvalósítani valamennyit, hanem csak néhányat. Néha a kevesebb több!

Rák

Kedves Rák! A váratlan fordulat, amit tegnap éreztél, még várat magára. Az is lehet, hogy nem vetted észre, milyen közel voltál a szerencséhez. Néha balgán elsétálsz esélyeid mellett akkor is, ha tudod, merned kellene lépni egyet előre. Egészségi állapotod eléggé megsínylette a rendszertelenséget.

Oroszlán

Kedves Oroszlán! Nézz körül otthonodban és vedd észre mi az a teendő, amely már nem várhat tovább. De ha netán valami jó tündér már gondoskodott volna arról, hogy erre a napra semmilyen ház körüli munka ne maradjon, akkor szellőztesd ki a fejedet, élvezd a napsütést, tölts néhány órát a szabadban.

Szűz

Kedves Szűz! Igyekezz eltervezni a mai programot, hiszen sokfelé kell menni, és csak így juthatsz el mindenhová időben. A nap végére elfáradsz, de büszke is vagy egyben, hiszen minden elintéződött, amit elterveztél. Az esti program ezért elmarad. Egyáltalán nem biztos, hogy nyugodtan alhatsz majd.

Mérleg

Kedves Mérleg! Társaságra, szórakozásra vágysz, és nem bánnád, ha rád mosolyogna a szerencse, legalábbis, ami a szerelmet illeti. Ehhez az önfeledt naphoz öltözz tarka színekbe, ezzel is kimutatva jókedvedet. Járj nyitott szemmel, számtalan kellemes percben lehet részed, csak észre kell venni őket.

Skorpió

Kedves Skorpió! Nem vitás, hogy most valaki mellett le kell tenned a voksodat, valaki mellé oda kell állnod. Nehéz a választás, hiszen mindkettőjüket régóta ismered, és tisztában vagy jó és rossz tulajdonságaikkal egyaránt. Ne a pillanatnyi érdekeket tekintsd, hanem próbálj meg a jövőbe nézni.

Nyilas

Kedves Nyilas! Ne hagyd, hogy szalmaláng természeted ma elővegyen, és megfontolatlan döntést hozzon. Vonatkozhat ez éppúgy munkahelyi, anyagi, mint érzelmi kérdésekre. Ahelyett, hogy sokat rágódnál, inkább foglald el magad valami hasznos dologgal. Így megtisztulva vágj neki az esti programnak.

Bak

Kedves Bak! Sorsodnak alakulásában jelentős momentum, hogy bírod szuflával. Nincs az a megterhelés, fizikai, szellemi próbatétel, melynek ne tudnál eleget tenni. Ilyenkor döbbensz csak rá, hogy mennyire megérte odafigyelni. Ma minden, ami zenével kapcsolatos, sikert hoz. Feloldást jelent a muzsika.

Vízöntő

Kedves Vízöntő! Jókedvű vagy, és tettre kész. Ma valahogy nem is érzed annyira taszító foglalatosságnak a házi munkát. Jó hangulatú, dolgos szombat elé nézel tehát, az este pedig koronája lehet a napnak. Ehhez még a televíziót sem kell bekapcsolnod, hiszen ma számtalan programajánlat kecsegtet.

Halak

Kedves Halak! Vajon mivel töltötted az éjszakát? Titokzatosan mosolyogsz… Ez azt jelenti, hogy legalább te tudod, mi idézte elő e csodálatos változást a tegnapi naphoz képest. Talán különleges túlvilági lényekkel kerültél kapcsolatba? Netán testetlen szellemekkel, avagy egy földre szállt angyallal?

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL