LELKIPATIKA

Veled mit tesz egy válság?

Szerző:
Szabó Anna
„Minden válsághelyzet magában hordozza az újjászületés esélyét, hogy megválasszuk azt a fajta változást, mely hozzásegít bennünket ahhoz, hogy kiteljesedjünk.” (Nena O’Neill)


Tudtad?

- A legrosszabb, amit válság esetén tehetsz, ha pánikba esel, és elkezdesz kapkodni
- A krízis nem betegség, de ha nem kezelik megfelelően, betegséget is okozhat
- Életünket „mini krízisek” kísérik végig
- A kríziseket az esetek nagy százalékában nem lehet – és sokszor nem is érdemes – megelőzni vagy elkerülni
- A krízis a görög Krizei szóból származik, és nem katasztrófát, hanem változást, fordulatot jelent

Napjainkban a különböző globális gazdasági és éghajlati problémák kapcsán sok szó esik a válságról, a krízisek valódi természetéről mégis nagyon keveset tudunk. Rendszerint már a szó említését is szorongás, pánik kíséri, mert a válságot valami végzetszerű örvénynek hisszük, amely magába szippant, és tönkreteszi addigi életünket. El sem tudjuk képzelni, hogy az életünket fenekestől felforgató, romboló esemény hozhat számunkra valami jót is.

Éppen ezért erről a témáról beszélni, gondolkodni sem szeretünk, hátha akkor elkerül bennünket – holott biztosak lehetünk abban, hogy egy egész életet nem lehet leélni krízisek nélkül, tehát amitől félünk, valamikor biztosan utolér. Ha azonban hajlandóak vagyunk időben és konstruktívan foglalkozni a kérdéssel, a bekövetkező válság nem okoz katasztrófát, sőt, akár egy hosszú távú, pozitív változás elindítója is lehet.

A krízis ugyanis az esetek nagytöbbségében két lehetőséget rejt magában. Lehet egy totális összeomlás elindítója, de álruhába öltözött áldás is, amely lezár egy régi fejezetet, és ajtót nyit egy újnak, egy jobbnak. Az pedig, hogy a kettő közül melyik következik be, nem a sorson, hanem nagyrészt rajtad múlik! (Ez az igazság éppúgy érvényes rád, ha fogékony vagy az ezoterikus gondolatok iránt, mint ha Te vagy a világ legracionálisabb embere!)

A népszerű Mesterkurzus sorozat február 8-i rendezvényén négy ismert, hiteles és kiváló gondolkodótól tanulhatod meg, hogyan fordíthatod a saját javadra azokat az eseményeket, amelyek látszólag csak pusztítást végeznek az életedben. A legsikeresebb emberek titka ugyanis nem az, hogy ők sohasem kerülnek padlóra, hanem az, hogy másokkal ellentétben mindig képesek felállni! Ráadásul nemritkán jobb helyzetbe kerülnek, mint amilyenben korábban voltak...

Ha kíváncsi vagy, mit tehetsz magadért egy szakítás, munkahelyvesztés, családi trauma vagy egyéb krízishelyzet esetén, akkor ez a Mesterkurzus Neked szól!

Tölts egy vasárnapot Müller Péterrel, Popper Péterrel, Dr. Mérő Lászlóval és Dr. Lukács Bélával, amely után garantáltan másképp fogod látni a világot, mint eddig, s számos félelmedet képes leszel elengedni. Az előadások között frissítő, feltöltő meditáción vehetsz részt Horváth Zoltán vezetésével, és kipróbálhatod az ingyenes yumeiho masszázst is!

Részletes információ és jegyrendelés: mesterkurzus.com >>


Charlize Theron 15 éves volt, amikor édesanyja a szeme láttára lőtte agyon alkoholista, erőszakos édesapját. Ma Oscar-díjas amerikai színésznő, akit munkatársai harmonikus, melegséget árasztó, kiegyensúlyozott természete miatt imádnak.

„Tragikus, ami apámmal történt, de sem anyám, sem én nem engedhetjük meg magunknak, hogy egész életünket ez az esemény határozza meg. Ilyen szörnyűséget az ember sosem választana magának önként, de abban van választási lehetőségünk, hogy miként állunk hozzá, és dolgozzuk fel. A továbblépés képessége számomra mindennél fontosabbá vált” – nyilatkozta a színésznő.


 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL