Ne tedd ki magad a csalódásnak!

Ha egy fickó találkozik egy nővel, akit vonzónak talál, akkor azt gondolja: „Kedvesnek és vonzónak tűnik, jó lenne járni vele.” Ezentúl már nem igen állít fel maga elé kívánatos célt, ha csak azt nem, hogy minél előbb magával vigye az ágyba. Ugyanez a történés a nő szemszögéből: egy nő találkozik egy fickóval, akit vonzónak talál, és aki meghívja vacsorázni. A vacsoráról hazatérve azonnal felhívja a barátnőit, és kitárgyalják a fickó potenciális tulajdonságait, és hogy mi jöhet ki ebből az egészből. Szerencsétlen pasas azt hiszi, nem történt egyéb, mint hogy együtt vacsorázik egy vonzó nővel, miközben az már a közös jövő lehetőségét elemzi.

Engedd el magad és élvezd a pillanatnyi örömöket!

Ugye, ismerős a fenti példa? Biztos vagyok benne. Mert mi nők hajlamosak vagyunk túlságosan komolyan venni minden férfit már az első pillanatban. Pedig nekünk is el kellene engednünk magunkat, és élveznünk kellene a helyzetet. A férfiak már régen eljutottak idáig. Megkérdeztünk néhány nőt és néhány férfit, mire gondoltak az első randi előtt. A nők túlnyomó része úgy nyilatkozott, hogy nemcsak az első randin gondolkozik, hanem már azon túl is. Hogy milyen jó lenne, ha… A férfiak ezzel szemben nem gondolnak az égvilágon semmire, nemhogy a jövőre. Inkább az járt a fejükben, hogy remélhetőleg jól érzik majd magukat a hölgytársaságban.

Névértéken fogadd el a férfiakat!

Önmagad teszed ki a csalódásnak, ha túlzott várakozással közelítesz a férfi felé, akivel még nem alakítottál ki komoly kapcsolatot. Soha ne keverd a reményeidet a valósággal. Ne hallj ki túl sokat a szavaiból, mert így könnyen félreértheted szándékait. És persze ne adj a barátnőid véleményére sem, mert lelkesedésükben csak túlzó reményeidet táplálják.

Csak mert egy fickó rád mosolyog, nem feltétlenül vevő a románcra is. Csak mert mond néhány kedves szót, nem feltétlenül akar újra találkozni veled. Nem kellene túlságosan sokat kiolvasni a férfiak reakcióiból. Mint ahogy nem kellene túl komolyan venni minden pozitív dolgot, amit csak mondanak. Sajnos mi nők, magunknak harcoljuk ki a csalódást. Sok férfi egyszerűen csak élvezi a nők társaságát, jól érzi magát az adott helyzetben vagy szituációban. És pont. Élvezd ki hát a pillanatot te is anélkül, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítanál neki, és ne rágódj a részleteken.

Vérmes remények

A legjobb, amit tehetsz, ha egyáltalán nem lesznek várakozásaid egy olyan férfival kapcsolatban, akit nem ismersz, és emlékezteted rá magad, hogy minden fickónak meg kell küzdenie a bizalmadért. Amikor azt mondják, majd felhívnak, ne számíts erre. Így nem leszel csalódott, ha esetleg nem telefonálnak. Hadd legyen kellemes meglepetés, ha netán mégis megcsörren a telefon. Ha nem veszed komolyan a másikat, míg erre érdemesnek nem bizonyul, még mindig jobban jársz, mintha beleélnéd magad az egészbe, utána pedig el kellene viselned a csalódást.

Mégis mi motiválja a férfiakat?

 
Megkérdeztük tőlük, miért kell levenniük a nőket a lábukról, hogy utána besöpörjék őket a szőnyeg alá. A legtöbbjük nagyon is jól tudja, hogy milyen vérmes reményeket ébreszt a nőkben, és nem győz csodálkozni azon, hogy a nők képesek ilyen komolyan venni minden szavukat.

Természetesen nem minden férfi olyan, mint a fent említett példák. Csak azt akartuk illusztrálni, hogy sok fickó nem úgy viszonyul az érzelmeihez, ahogyan mi nők. Mindenképpen rajtunk áll tehát, hogy milyennek akarjuk látni őket. Amikor a férfiak csodálatos dolgokat ígérnek mindjárt a legelején, sajnos hajlamosak vagyunk ezt romantikusnak találni. De három hét után még túl korai arról beszélni, hogy jövőre együtt utazunk majd el valahová. Egyszerűen nevetséges dolog együttélésre vagy tartós kapcsolatra következtetni egy kis randizgatásból. Időbe telik, míg az érzések valódivá válnak. Semmi sem édesebb, mint amikor hagyjuk, hogy a romantikus érzelmek szárnyakat adjanak nekünk. De ez az édesség nem éri meg azt a temérdek keserűséget.

„Majd hívlak”

A helyzet biztosan neked is ismerős: remekül érzed magad a randin egy jó pasival, és látszik, hogy ő is jól érzi magát. Sok közös tulajdonságot fedeztek fel egymásban. Búcsúzásnál a fickó gyengéden megpuszil, és azt mondja, majd hívni fog. Te persze szorongva várod, mikor csörren már meg az a hülye telefon – eltelik három nap, egy hét, két hét… és semmi. Felhívod és üzenetet hagysz neki, emlékeztetve rá, milyen pompás estét töltöttetek el egymás társaságában, és kéred, hívjon vissza. A telefon azonban halk és néma. Mi történhetett? Miért volt olyan kedves? Mit ronthattál el? Miért ilyen bunkók a férfiak?

A megkérdezett férfiak egyébként zömében bűnösnek érzik magukat abban, hogy nem tettek eleget ígéretüknek. Az egyik népszerű ok, hogy bármennyire is komolyan gondolták akkor, később elfoglaltak voltak, az idő meg csak szaladt, és furcsán érezték volna magukat, ha ennyi idő elteltével kellett volna telefonálniuk, ezért inkább nem tették. Ebből is látszik: a férfiak egyáltalán nem veszik olyan komolyan a randikat, mint mi, nők. Ha tehát a kellemes randi után azt hallod, „majd hívlak”, nem kellene komolyan venni az egészet, míg valóban meg nem történik.

És hogy miért mondják a férfiak: „majd hívlak”?

Ha hiszed, ha nem, egyszerűen nem tudják, mit is mondhatnának még. Azért mondják, mert ezt érzik kötelezőnek, illendőnek, amit a nők elvárnak tőlük. Amikor tehát együtt vagy egy fickóval, akivel jól érzed magad, és akit szívesen látnál újra, várakozásteljesen fordulsz hozzá, mert AKAROD, hogy azt mondja: „majd hívlak”. Ő pedig meglátja a várakozást a szemedben, és hogy ne okozzon csalódást, megígéri, hogy majd telefonál, pedig tudja, hogy nem így lesz. Nehézséget okoz számukra szembenézni valakivel, aki mosolyogva várja a megnyugtatást: lesz még folytatás.

Jellegzetesen emberi, hogy mindig a könnyebbik végén fogjuk meg a dolgokat. Mert ha egy fickó, aki nem érdekel bennünket, azt mondja: „majd hívlak”, vajon ki felelné erre: „ne tedd!”? Inkább elintézzük az egészet egy okéval, azután kerüljük a hívását, vagy kifogásokat találunk arra, hogy miért nem tudunk vele találkozni. Ez talán sportszerűbb?

Rossz helyen keresed a bíztatást

A másik probléma, hogy a nőknek nincs önérzetük. Csak akkor tudják, kik ők, és hogy értékesek-e, ha valaki kedves dolgokat mond róluk/nekik. Magyarán: csak akkor értékeljük magunkat igazi nőnek, ha egy férfi kedvel bennünket, vagy vonzónak talál, vagy velünk akar élni, vagy feleségül venni, stb. És ezért szeretjük annyira a bókokat. A férfiak pedig tudják ezt, és cukormázba csomagolt szavakkal vesznek le bennünket a lábunkról. Még amikor tudjuk, hogy az egész merő porhintés, egy részünk akkor is ragaszkodik az üres bókokhoz. Néha a lelkünket is eladnánk egy férfi bókért cserébe. Mindig kifelé tekintünk, ha el akarjuk dönteni, minden vendben van-e velünk. Ezzel pedig hatékony fegyvert adunk a férfiak kezébe – az elismerés, a biztatás szavait.

Hacsak nem teszel erőfeszítéseket rá, hogy kifejleszd az önbizalmadat, mindig is balekja leszel a szép szavaknak, amiket a férfiak úgy vetnek oda, mint a csontot a kutyának.