Szaturnusz

 

Ha a Szaturnuszt választottad, akkor a folyamatos fejlődés számodra a legfontosabb. A három körgyűrű, amely körülveszi, egészen egyedülálló, és ezek mindegyike örvénylő jégből és szikladarabokból áll. Igazán kevés ember tud meglenni a Szaturnusz hatása nélkül, és te vagy az az ember, aki köteléket teremtesz mások között. Olyan energia van ugyanis benned, amely központi szerepet játszik a közösségek életében.

Hagyod, hogy mások is ragyogjanak és kiteljesedhessenek, mialatt te is véghez viszed a céljaid és megvalósítod saját álmaidat, sorsod beteljesítve. Noha önzetlen vagy, ám független típus is egyben, így ritkán akadnak gondjaid az emberekkel, mivel tiszteletben tartod mások életét. A Szaturnusz felszínén óriási viharok dúlnak, a szelek sebessége elérheti akár az 1800 km/órát is. Ha valakin azt érzed, hogy hamis, akkor egyszerűen likvidálod, és nem élvezheti többé a társaságodat.

Küzdesz azzal, hogy meg tudj bízni másokban, és magadban sem hiszel sokszor eléggé, ám mivel későn érő vagy, sokszor vagy erőd teljében a 40-es, 50-es vagy akár a 60-as éveidben is! Légy merész és tedd, amit akarsz. Ideje tündökölnöd, akár egy csillag, mert hatalmas tehetség és potenciál van benned.

Vissza a cikkhez >> 

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL