REJTÉLY-MISZTIKA

Galaktikus titkok 1. - Mi történik egy bolygó teremtésekor?

Szerző:
Szabó Anna
…Sok víz. Kék zöld víz. Sötétebb színű zöld és kék. A víz felett lebegek, mint Energiatest.Lila fénynek látszom. Erős elektromos fény és egy csomó spirál, ezekből állok. Itt a bolygó, megérkeztem. Most indulok lefelé, le, le a bolygóra.

 

 

A zöld mindenféle árnyalata vesz körül. Olyanok, amit el tudsz képzelni és néhány olyan is, amit nem ismersz. A növények, a fák még az ég is zöld. Mintha az összes árnyalat egy helyen gyűlt volna össze. Néhány óriási sárga virágot látok és kéket, sötét kéket.

Én vagyok a felelős a zöldért, a természetért. Elementál vagyok, és ezért a helyért felelek. Természetszellem – ezt kaptam feladatul.

(Kik az elementálok? Isten láthatatlan teremtményei a tűz, a levegő, a víz és a föld természetszellemei…)

Egyre több szikrát teremtek, ami csillogóvá és fénylővé tesz mindent. Ellenőrzöm az egészet, beszélek mindennel, megbizonyosodom róla, hogy boldogok-e, és növekszik a létezés. Kapcsolatba lépek velük, kiküldöm lila fényemet és ők megérzik ezt. Nem mint érintést, hanem mint egy érzést, magát az energiát érzékelik. Nagyon gyorsan suhanok át, sok a tennivalóm. A mező hatalmas, de én megértek minden egyes különböző részt. Rohanok, mert spiráljaim gyorsan forognak. Ez a növény és állatvilág teremtése. Teremtek.

Más színek is vannak itt. A kék sokféle árnyalata, barnák, sárga, kis piros, rózsaszín, és lila, sok lila majdnem olyan, mint én.

A többi színt is elementálok irányítják, hamarosan ők is jönnek segíteni. De az energia a főleg a zöld színben van, mert a zöld a szeretet színe és az én lilám a fény. Amikor ez a kettő összekeveredik, más színek keletkeznek. A por sötétlila, majdnem barna. Sok-sok hatalmas fa van itt, felszállok a magasba és tanítom a fákat lélegezni. Tudják, hogy én vagyok a természet, Elementál lélek. Szeretetemmel és fényemmel segítek nekik növekedni.

…Színek sokasága kavarog, majd belép a zöldbe, kezd formát ölteni, madarakat látok. Újabb elementálok érkeznek, ők felelősek a madarakért. Boldog vagyok, mert a fák is boldogok, hogy társaságot kapnak. Szeretik a madarakat s ők egész nap énekelnek nekik. Boldoggá teszik a fákat dalaikkal. Pillangók… még több energia érkezik, hogy végezzék a dolgukat - áttetszőek, csak a szárnyuk látszik. De én teremtem az alapot, a többi később történik. Minden nagyon gyorsan alakul ki a szemem előtt, a magok, hajtások hirtelen kifejlődnek.

Száguldok, mint a szél, aki felemel engem és visz magával. Mert barátok vagyunk, élvezzük egymás társaságát. Felveszi energiámat és tovább fújja a kedvemért messzebbre, így nem kell egyedül mennem. A barátom. Sok különböző szél van, de én egyhez kötődöm. Barátom a szél, hatalmas ereje van. Bejárja az egész bolygót egy pillanat alatt. Ő és én sokat vagyunk együtt, mert mindketten nagyon gyorsak vagyunk.

…Újra kint járok az atmoszférában. Nézem a munkámat, hogy megfelelőek-e a zöld árnyalatai. Lebegek. Úgy érzem, itt már majdnem készen vagyok. Ha végeztem, a bolygóra más természetszellemek érkeznek, hogy befejezzék a munkát, folytassák a különféle lények, dolgok teremtését. Minden az ásványok, sziklák és kristályok királyságának teremtésével kezdődik, majd a növények, lombok, fák - ez az én dolgom - ekkor megyek és mindent befejezek. Szeretek néha-néha visszatérni, de nem a fizikai energiámmal, hanem az elmémmel látogatok el. Igen, képes vagyok ezt messziről is megtenni.

 

…Visszatérek az űrbe. Az Univerzumban újra feltöltődöm fénnyel. Egy tojásban vagyok, ami egyfajta anyag, de fény is egyben - innen merítek felfrissülést. Magasan, magasan a csillagrengetegben. Rózsaszín csillagköd van körülöttem, mindig ide térek vissza a teremtések között, ez az otthonom. Mások is vannak itt, sokféle színt látok. Olyanok, mint én, elektromos energiák, de nem spirális füzérekből állnak, hanem különböző formájuk van. Telepatikusan kapcsolódni tudunk egymáshoz, a színük frekvenciája érzelmet közvetít. Így ismerjük meg egymást, mindannyian tudatosak vagyunk.

…Teljesen feltöltődtem, készen állok a következő küldetésre. Elhagyom a tojást, most egy csillagrendszeren át utazom, hogy megtaláljam távoli célomat. Messze van, s bár nagyon gyorsan haladok, mégsem eléggé. Közeledem. Elementálok az új bolygó szilárd formáit már kialakították. Sziklás nincs rajta túl sok minden, mert még csak most lett megteremtve. Érkeznek a színek, először én a zöld, én vagyok a szeretet. Elkezdek körben forogni a spiráljaimmal melyek hálósan helyezkednek el, és kilövöm az életet, a természetet. Én magam vagyok a természet, életet adok. Mások is jönnek velem a színek és a frekvenciájuk, a hangjuk, mintha építkezés zajlana. A terület kopár.

 

Eltervezem mit hová szeretnék tenni. Észreveszem, hogy a víz elementál még nincs itt, addig körülnézek. A legkisebb részletig mindent eltervezek, látom kifejlődni az elmémben. Villámló viharként kiadom fényemet, erőmet, hogy az elektromos energiát bejuttassam a sziklabolygóba.

A kezdő lökés nagyon erőszakos vad orkán, be kell töltenünk az energiát - és jön a víz is. Gyors vagyok, mindent gyorsan csinálok. Nem telik sok időbe, mindennek egyensúlyban kell lennie. A teremtés nem könnyű.

Megerősíteni mindent, a tápanyagokat elhelyezni a talajban. Dolgozni, minden energiát kiadni, hogy aztán legyen saját ereje létrehozni az életet. A bolygónak van saját tudata, de mivel még csak most született, fiatal, nem tud sokat. Az ő tudatuk is fejlődik, mint minden másnak. A fejlődés különböző fázisain mennek át, ami nagyon izgalmas számukra. Ilyenkor nagyon vidámak, sokat nevetnek és az energiaszintjük nagyon magas. Mindig kérlelnek, maradjak, ne hagyjam ott őket és szomorúak lesznek - Ne, ne menj el! - Mikor mégis távozom, egyedül maradnak, s innentől maguknak kell tovább fejlődniük. Szikrázniuk és fényleniük kell, mert az a feladatuk, nem tudom helyettük megcsinálni. Meg kell tanulniuk életben maradni és támogatni az életet.

 

GAIA a FÖLD teremtése

…Itt voltam, amikor keletkezett, én is segítettem a teremtésében.

Hosszú, hosszú idővel ezelőtt történt… Akkor formálódott, amikor egy másik bolygó, ami vízből állt, elpusztult. A föld megteremtődött, amikor a víz átesett rá, előtte nem volt rajta víz. Átáramlott hozzá s így ő is vizes bolygóvá vált. Én hoztam a zöldet ez volt a feladatom. A föld magától sokat fejlődött, a tudata és a megnyilvánulásai. Tömérdek ajándékot hoztak neki mindenhonnan növényeket, magokat, virágokat. Szerette volna megismerni önmagát a létezésben, más bolygók nem teszik ezt ilyen hamar.

…A föld jelenleg sok problémával néz szembe. A körülötte lévő külső részt egyfajta sötét, ködös rostos energia borítja be és megakadályozza, hogy a fény beáradjon. Ez a köd maga a sötétség. Sötét gondolati formák.

Az emberek teremtik őket a földön, amikor sötét, rossz gondolataik vannak. Ezek aztán felemelkednek és leblokkolják az energiákat, melyek szeretnének bejönni. A gondolatok nem szűnnek meg létezni. A sötétség a nagyvárosok, háborúk és az óceánok felett a legvastagabb. A sötétség mutációkat eredményez, ami elszomorítja a földet

Gaia így nem érezheti a nap fényét. Szereti a napot és a nap is szereti őt. Majdnem olyan, mint egy kozmikus esküvő, jól kiegyenlítik egymást. A nap megelégelte, hogy emiatt nem nézheti a szerelmesét. Egyfajta plazma sugárzással ki fogja tisztítani a sötétséget.

A nap a Teremtő Forrástól kapja ezt az energiaformát, ami segít eloszlatni a sötétséget. A föld készen áll arra, hogy a tudatában változást hozzon létre, feljebb emelkedjen, fejlődjön. Régebben már volt magasabban is, de visszaesett, lecsökkent a frekvenciája. Ez azokban az időkben történt, amikor háború volt az égben és Atlantisz elsüllyedt. A hanyatlás után volt egyfajta energia, amit fegyverként használták.

 

Ahol most sivatagok vannak, egykor tele volt élettel. Ezeken a helyeken már nincs élet, ártó energiákkal elpusztították.

Ezt a pusztító fegyvert ott telepítették és használták, ahol ma sivatagok vannak. Szaúd-Arábiában, Egyiptomban, a Közel-Keleten. Ezért azokon a helyeken nincs zöld növényzet és nem is lesz. Mérgező.

A kialakult helyzet nem csak a földet érintette, hanem az egész naprendszert és az egész Univerzumban is visszahatásai lettek volna, ha ezt megengedik. De nem így történt, ezért a romboló fegyvert mélyen eltemették a tengerbe.

A piramisokat azért építették, hogy Atlantisz pusztulása után megpróbálják a földet újra egyensúlyba hozni, mivel nagyon kiegyensúlyozatlan volt. Az összes piramissal egy örvényt generáltak. A víz alatt is vannak piramisok, hogy a vibrációs frekvenciát stabilan tartsák. Ezeket nem földi lények hozták létre.

 

…Gaia eddig várt, de mostanra megelégelte - itt az idő újra felemelkedni! Ez az Esemény megváltoztatja majd a talaj felszínét és az atmoszférát, mert mindez a föld belsejéből történik, az ő energiája, csakrái és ereje. Nagyon eltökélt. A föld lakóinak ki kell tartaniuk, amikor a föld felemelkedik. Nemcsak emelned kell a rezgésed, hanem meg is kell tartanod azt. Lesznek, akik felemelkednek és olyanok is, akik leesnek.

A frekvenciádat, rezgésszintedet a szeretettel tudod emelni.

Szeresd és becsüld meg a Földet jobban!

…Minden tökéletes rendben történik. Minden emelkedik, jelenleg új frekvenciák épülnek ki. Új dimenziók készülnek a 13. 14. 15. Újak, még nincs bennük körforgás még nincsenek teljesen készen. Én láttam őket, mert segítettem a teremtésükben, de eddig csak elementálok léteznek benne, növények és állatok.

…Befelé kell figyelnünk, ráhangolódni a Szeretet Frekvenciára. Jelenleg erős energiák érkeznek hozzánk - fény és vibráció belülről. El kell engedned a sűrűséget. Amikor a fény kitölt, megvan a fénytested, a Merkabád aktiválódik. Mint egy buborék. Pörög, forog, olyan akár egy csillag. 33 és fél forgás felül, 33 és negyed alul, különböző irányban. Az egyik

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL