KÖZÉRZET

A depresszió fontos tünete, melyről nem szívesen beszélünk

Szerző:
Szabó Anna
Azt gondolhatod, hogy mindent tudsz a depresszióról. Az emberek szomorúnak, üresnek érzik magukat, megváltoznak az alvási és evési szokásaik; kedvenc tevékenységeik már nem okoznak örömöt; a halál, az öngyilkosság gondolata is foglalkoztathatja őket. Ám mindközül a legjellemzőbb és a legnehezebb a magány, az egyedüllét megélése. 

Kapcsolataik révén az emberek lelkileg gazdagabbá válnak. Ám a depressziós nem érez motivációt arra, hogy barát összejöveteleken vegyen részt, egyszerűen nem képes rá. Néha még az alapvető tevékenységek is nehézséget okoznak, mint a zuhanyzás, a felöltözés, vagy a napi munka. Nagyon vágynak a társaság után, de nem mernek kezdeményezni, mert úgy érzik, hogy nem szórakoztatóak, és a jelenlétük csak teher.

Szeretnének valakivel beszélni, aki meghallgatja őket, esetleg meg is érti, hogy min mennek éppen keresztül, de nem mernek segítséget kérni. Belülről segítség után kiabálnak, de nem tudják megtenni az első lépést. Egyre mélyebb depresszióba zuhannak, így egyre inkább elszigetelődnek a külvilágtól. Ám valójában ilyenkor van a legnagyobb szükségük a megfelelő társaságra, támaszra.

 

A depresszió a magány betegsége is

Pedig a társaság elősegítené a gyógyulást is. De sokan nem értik meg ezeket az embereket, nem tudnak mit kezdeni velük, így rengeteg barátság megszűnik, tönkremegy. Mi egészségesek, próbáljunk segíteni nekik! Ne ijedjünk meg, legyünk mellettük, nézzük közösen filmet, vagy vacsorázzunk együtt, figyeljünk rájuk. Vigasztald meg te is a depressziós hozzátartozódat, még akkor is, ha úgy tűnik meg sem hallja, amit mondasz; biztosítsd szeretetedről.

Sok esetben a szeretet érzése segíthet ilyen helyzetekben. Emlékezteti őket arra, hogy méltóak a szeretetre, értékesek. Tehát, ha a barátod, vagy az egyik családtagod depressziós, ne felejts el minél több időt vele tölteni. A gyógyulását nagyban elősegítheted ezzel. 

közérzet egészség depresszió
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL