SZEX, SZERELEM

Van-e "pszichikai kapcsolat" közted és a partnered között?

Szerző:
Szabó Anna
Sokféle kapcsolat létezik. Ám amikor két ember között „pszichikai kapcsolat” jön létre, az egészen másféle érzés.  Na de mi is az valójában? A pszichikai kapcsolat az, amikor fizikailag nem is kell egy légtérben tartózkodnotok, mégis érzitek egymás gondolatait, érzed a partnered energiáit.

 

Tegyük fel, hogy a partnered elutazott néhány napra, és bár eddig minden rendben volt, a harmadik napon kellemetlen előérzeted támad. Telefonálsz, és bizony kiderül, a megérzéseid helyesek voltak – baleset történt. Ezt azok tapasztalják meg, akik igazán közel állnak egymáshoz. Ám olyan pszichikai kapcsolat is létezik, amikor megérzed, hogy a partnered valamit rejteget előled, nem mond el bizonyos dolgokat, titkolózik. Ezt nevezik eltúlzott pszichikai kapcsolatnak.

Ez a fajta kapcsolat akkor következik be, amikor két kozmikus erő ugyan igazodik egymáshoz, de mégsem megfelelően működnek. A kommunikáció ugyanis blokkolva van a két fél között, és a folytonos aggodalmaskodás és stressz bizalmatlanságot eredményez a partnered és közted. Ahelyett, hogy befelé fordulnál és átgondolnád a dolgokat, túlzottan ráakaszkodsz a partneredre vagy görcsösen más emberek társaságát keresed. Eddig egyik pszichés kapcsolat sem hangzott túl jól, ugye?

Ám a lelki munka bizony nagyon fontos, egyáltalán nem elhanyagolható, hiszen a lelkifejlődés csak így tud bekövetkezni. Emily Dickinson szerint az embereknek igenis szükségük van lelki terhekre, hogy kialakulhassanak a pszichés izmok és az erő. Bizony, képesnek kell lenned tolerálni adott helyzetekben a fellépő bizonytalanságot is.

El kell fogadnod önmagad a hibáiddal és hiányosságaiddal együtt, mert ezek tesznek emberré, emberivé. A lelki fejlődéshez szükséges önmagad elfogadása, mert így tudsz a kapcsolatban is érett személyként viselkedni. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent el kell fogadnod, de nem szabad mindenért hibáztatni magad, meg kell tanulnod elfogadni azt, aki vagy és hinned kell önmagadban.

Mi a teendő intenzív pszichés kapcsolat esetén, és hogyan kezeld mindezt?

Érdemes akár egy tanácsadóval felvenni a kapcsolatot, aki a veled és a benned zajló dolgokat igazán mélyen ki tudja elemezni. Segíthetnek rávilágítani a dolgokra mélyebb valójukban, amiket érzel magaddal és a partnereddel kapcsolatban. Így tudatosan is megértheted, miért is küzdesz intenzív pszichikai kapcsolattal.

Maga az intenzív pszichés kapcsolat gyönyörű is lehet, mert eggyé válsz a partnereddel, de ez csak azután történhet meg, ha meg tanultad szeretni és elfogadni önmagad.

Fontos leszögezni azt, hogy a kapcsolatban mindkét félnek őszintének és nyitottnak kell lennie egymással. Amikor megbeszéltek dolgokat, ne kezeld személyes támadásként vagy sértésként mindezt, és kerüld az olyan kifejezéseket, mint például az „én mindig…” „te soha…”. Nagyon fontos a megfelelő kommunikáció a partnered és közted, ezért kérd meg a partneredet, hogy nyugodtan foglalja össze mindazt, amit el akar mondani, és ne vedd mindezt támadásnak. Ne kezdjetek el vitázni és fájdalmat okozni egymásnak, mindkét fél nyugodtan hallgassa meg a másikat.

Ne feledkezz meg arról, hogy pszichés kapcsolatba olyan emberekkel kerülsz, akiket nem ismersz még úgy, mint például a családtagjaidat.

Példa a pszichés kapcsolatra

Lehet, hogy találkoztál egy olyan személlyel, akivel olyan közvetlen kapcsolatba kerültél, amit nem tudtál megmagyarázni. Lehet, hogy hallottál a buszon egy nevet vagy éppen a tévében, és amikor megnézed a telefonban az üzeneteidet, akkor látod meg, hogy éppen egy ugyanolyan nevű illető írt rád. Ha mindez csak néhányszor esik meg, akkor teljesen normális, ám ha ezek a dolgok rendszeressé válnak, akkor az adott illetővel bizony pszichikai kapcsolat van közöttetek. Elkezded érezni azt, amit a másik fél érez, szomorúságot, vagy éppen boldogságot. Netán olyan intenzív érzés tör rád, hogy a másik fél éppen rád gondol.

Pszichikai szinten ez azt jelenti, hogy neked és annak a másik illetőnek végül együtt kell lennetek, egymással kell megöregednetek. Ám azt is jelentheti, hogy valaha a múltban, egy másik életben megoldatlan volt a kapcsolatotok.

Vajon hány ember tapasztalta már meg mindezt?

A családi pszichés kapcsolatok leginkább a testvérek és unokatestvérek körében elterjedtek. Egyszerűen azt érzed, hogy tudod azt, mire gondol éppen a másik, átérzed, amit érez, anélkül, hogy bármit is mondana. Minderre magyarázat a genetikai kapcsolatokból fakadó erőteljes kötelék, és a legerősebb családi pszichés kapcsolat természetesen az ikerpárok között van.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL