Az eredetileg vadászgép pilóta, Kenju Terauchi és a másodpilóta Takanori Tamefuji illetve Yoshio Tsukuba repülési mérnök 17:11-kor körül furcsa fényt láttak balra lefelé a gép orrától, miközben Párizsból a Narita nemzetközi repülőtérre tartottak, ami Tokió közelében volt. Az egyébként 29 évnyi repülési tapasztalattal rendelkező kapitány azt hitte, hogy a fények egy katonai repülőgéphez tartoznak, ami különben nem is lett volna nagy marhaság, ugyanis akkoriban voltak olyan gépei az amerikai légierőnek, amely Alaszkában, Oroszországhoz közel járőröztek. Nem mellesleg a területen, ahol elhaladtak, két katonai bázis is található, az Eielson és az Elmendorf.

Tearuchi próbált nem tudomást venni a fényekről, ami két téglalapalakú tárgytól származott,és amelyek szabályosan követték a JAL 1628-atot, és a gépek rövidesen a gép elé vágtak. A kapitány vallomásában az áll, hogy két űrhajóval kerültek szembe, amiknek hatalmas fényük volt és egy szinten repültek velük. A pilótafülke belseje ragyogott, és meleget érzett az arcán. Ráadásul a gépek ellentmondtak a gravitáció törvényeinek, képesek voltak hátramenetben is menni és pillanatok alatt helyet változtatni.

Majd Terauchi megkérdezte az Anchorage-i Légiirányító Központot, hogy volt-e látható forgalom a radaron a gépük előtt. Először azt a választ kapták, hogy nem volt. Azután kérték azt, hogy Terauchi írja le pontosan, mit látott. Főleg abban volt biztos, hogy sárga és fehér villogó és navigációs fényeket látott.

Ezt követően az űrhajók megváltoztatták a helyzetüket, az egyik a másik fölé került, majd egymás elé. Eközben Terauchi megkérte a másodpilótát, hogy készítsen képeket az űrhajóról egy egy Alpha 7000 típusú fényképezőgéppel, de az nem tudott eleget tenni a kérésnek, mert a gép nem volt hajlandó működni. Ugyanakkor Terauchi azt is megfigyelte, hogy a két gép részei voltak egy sokkal nagyobb anyahajónak, ami kétszer akkora volt, mint egy repülőgép hordozó.

Mindeközben a Légiirányító felvette a kapcsolatot az Elmendorf katonai bázis Irányítóközpontjával, hogy ők mit tudnak az esetről, érzékelik-e a másik két gépet, akik nemleges választ adtak. Viszont a JAL 1628-as radarján meg láthatóak voltak. Míg végül a Légiirányító Központ is befogta a jelet és az  Elmendorf bázison ugyancsak megjelent az azonosítatlan tárgy a radaron. Vagyis megerősítést nyert, hogy valóban volt ott másik gép, - mivel a radaron egynek látszott a két kis gép - amiket képtelenek voltak azonosítani.

Az anyahajó kitartóan követte őket, bárhogy is próbáltak manőverezni.

A Légiirányító megpróbált többet megtudni a gépről úgy, hogy az United Airlines utasszállítót a JAL 1628 pozíciójába irányították, a hatalmas űrhajó lemaradt, és mikor a két gép összetalálkozott 17:51-kor, az United gép egyedül a JAL 1628-ast látta. Onnantól kezdve már nem követték a gépüket.

(Kenju Terauchi)

De egyáltalán ki és miért követte a gépet?

1986. decemberében Terauchi interjút adott a Kyodo News újságírójának. Ezután áthelyezték őt, hogy irodai munkát végezzen, és onnan ment nyugdíjba Észak-Kanto-ba. Mindeközben a Kyodo News munkatársa, Paul Steucke-t, kikérte december 24-én az Anchorage-i Légiirányítótól az adatokat, a hang- és videófelvételeket.

Egy nappal később a Légiirányító helyettese, Donald D. Engen admirális arra a döntésre jutott, hogy az anyagok nem juthatnak ki tőlük. Így hát megjelent az FBI képviselői, a CIA és módszeresen elkezdték begyűjteni a bizonyítékokat. De John Callahan, a balesetek és kivizsgálások vezetője a Légiirányítónál megtartotta az eredeti dokumentumokat.

Három hónappal később a Légiirányító 1987. március 5-én tartott sajtótájékoztatóján hivatalosan kiadta eredményeit. Paul Steucke elvileg a háttérbe vonult és a Légiirányító dióhéjban azt közölte, hogy nem rendelkeztek elegendő anyaggal ahhoz, hogy megerősítsék, mi van a radaron és bár elfogadták a kapitány beszámolóját, még sem értettek vele egyet.