2018. június 19. - Gyárfás
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom
DXN termékek Az örök szerelem lakatja
Női Portál
2018. június 19. - Gyárfás
RSS hírcsatornák Pinterest Tweet
Megosztom

10 sztárpár, akik forgatás alatt jöttek össze - A legtöbbjük azóta is együtt van!

Wadolowska Balogh Orsolya

Színészek, tudjuk jól, hogy megy ez, sokszor egymás ágyába repkednek. Mint ahogy azt is sejthetjük, hogy néha a kamu szerelem tüze könnyen igazivá tud lobbanni. Így járt a következő 10 sztárpár is, akik keresgéltek, aztán egymás leltek. Pedig voltak olyanok, akik előtte gyűlölték egymást. És olyanok is akadnak, akik bár álompár volt, mégis szétmentek. Na, kik lehetnek azok, akik azóta is együtt vannak?

Ez a 10 sztárpár a forgatás ideje alatt jött össze

Ez a 10 sztárpár a forgatás ideje alatt jött össze

Channing Tatum és Jenna Dewan

A páros a Step up forgatásán ismerte meg egymást, ahol természetesen el kellett játszaniuk, hogy szerelmesek, majd egy idő után ment az már nekik megjátszás nélkül is miután Jenna felfedte érzéseit, hogy márpedig ő meglelte a lelki társát Channing képében és ez a padott a pasinak löketet. 2009-ben összeházasodtak, 2013-ban pedig megszületett első gyermekük.

SzavazzSzavazzSzavazzSzavazzSzavazz

Személyre szabott horoszkóp ingyen!

Add meg a születésed időpontját!

Év: Hó: Nap:

óra perc mp

vagy napszakot:

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Top 3 olvasnivaló

Milyen meglepetést fúj az életedbe a nyári szél? - Nótusz, a déli szél istene megsúgja

Milyen meglepetést fúj az életedbe a nyári szél? - Nótusz, a déli szél istene megsúgja

A görög mitológiában Nótusz, a déli szél istene. Ugyanakkor a dél képviseli a forróságot és a meleget, ezáltal Nótusz istennek hatalmában áll megsúgnia, hogy a nyár milyen meglepetéseket hoz neked, mikor megérkeznek forró szelei. Ha kíváncsi vagy, hoz-e szerelmet, pénzt, jó hírt vagy bármilyen más kellemes meglepetést, akkor húzz egy lapot!

Tovább »
Hozd összhangba az álmaidat az alakoddal - Egy új alak van születőben!

Hozd összhangba az álmaidat az alakoddal - Egy új alak van születőben!

Elérkezett a nyaralási szezon, a szekrény mélyéről elő kerülnek a fürdőruhák és a strandruhák. De mi van akkor, ha nem férsz bele a tavalyi bikinidbe? Veszel egy másikat? Mi tudunk egy sokkal jobb megoldást ennél, és még az egészségedet is támogatod vele!

Tovább »
Ezzel a 4 megdöbbentően tanulságos leckével végül minden ember szembenéz az életben

Ezzel a 4 megdöbbentően tanulságos leckével végül minden ember szembenéz az életben

Az élet bizony nem habos torta, komoly leckéket tanít számunkra. Sokszor kényszerülhetsz arra, hogy határozott döntéseket hozz meg, amelynek vállalnod kell a következményeit. Az alábbi leckéket azonban meg kell tapasztalnod, mert csak így értheted meg és csak így tudod levonni a kellő tanulságot, ha részed van bennük.

Tovább »

Kalkulátor

Válaszd ki a szerencsekövedet!

A sok kő között valahol ott van a Tiéd is. Nem kell mást tenned, mint kiválasztani a listából, és elolvasni, mi az üzenete. Hagyd, hogy a megérzéseid vezessék a kezedet!

Még több kalkulátor »

Szakértők

Rosta Szilvia

Ingatlan értékbecslő

Kérdezz! »
Összes szakértő »
Rosta Szilvia

Társkereső

Társkereső
Horváth Mária Eva Erika Éva Mária 
Társkereső
Antal Attila Preky69 Gyula Attila 

Még több társkereső »

Női Portál oldaltérkép