REJTÉLY-MISZTIKA

Békítsd meg a lelkedet, mielőtt jobblétre szenderülnél, különben belőled is júrei válhat!

Szerző:
Szabó Anna
A japán folklórban jókaik gyűjtőnévvel illetik a természetfeletti lényeket, szellemeket, démonokat, akik lehetnek jók és rosszak egyaránt. Ide tartozik a júrei is, aki olyan, mint a nyugati világ szelleme. Úgyhogy érdemes mindenkinek rendbe tennie a lelkét időben, nehogy júreivé váljon, amire egyébként minden esély meg van!


Röviden-tömören, a júrei egy olyan lélek, amely valamilyen okból kifolyólag nem tudott átkelni a túlvilágra is itt ragadt. Gyakran úgy is értelmezik, mint „tönkre tett" lélek.

Nálunk európaiknál, ha meghalunk és ne adj' Isten visszatérünk, többnyire ugyanúgy nézünk ki, ahogy életünkben, legfeljebb a halálunk körülményei alakíthatnak valamelyest a külsőnkön. Ellenben a júreik kinézete inkább egységesebb és többségük jellegzetes fehér, halotti kimonót viselnek és a lábuk általában nem látszik a hosszú kimonó miatt. Általában a föld felett lebegnek és halotti lángok (azaz hitodama veszi őket körbe, ami lehet lila, kék, zöld színű)vagy levegőben úszó mocsári fények veszik körbe őket. Plusz hosszú, fekete kócos hajuk van. Talán azért is alakult ki ez utóbbi kép róluk, mert korábban a japán nők hosszú hajat növesztettek, amit feltűzve viseltek, és csak temetésen lett kiengedve. Mit ne mondjak, jóval félelmetesebbnek tűnnek, mintsem simán farmerben vagy pólóban jelennének meg.

Hogy működik a japán túlvilág?

De mielőtt jobban belegyalogolnánk a szellemvilágba, érdemes tudnod, hogy Japánban úgy tartják, hogy minden embernek van egy szelleme, lelke és az pedig a reikon. Aztán amikor valaki meghal, a reikon elhagyja a testet és valamiféle tisztítótűzbe (purgatóriumba) lép be. Legalábbis ezt a folyamatot segíti elő a megfelelő temetés és azt követő szertartások, ez kell ahhoz, hogy a szellem megbékéljen és csatlakozhasson őseihez. Ha ez sikeresen megtörténik, akkor a reikon a család védelmezőjévé válik. Tudod, mikor a japán filmekben és animékben hálálkodnak az ősök szellemeinek, amiért megvédik az élőket. A valóságban is ez történik, különösen minden év augusztusában az Obon fesztiválon.

Ám mi történik abban az esetben, ha az illető hirtelen távozott el vagy erőszakos halált halt? Gyilkosság áldozata lett vagy netán öngyilkos lett és mondjuk az előbb említett speciális szertartásokat nem hajtották végre időben? Vagy ha a szertartást olyan erős érzelmek befolyásolják, mint a szeretet, gyűlölet, szerelem, bosszúvágy, féltékenység, bánat? Ekkor bizony a reikon visszatér a fizikai világba és júreivé válik, mert ezek mind-mind megzavarják a halott nyugalmát. Egészen addig itt marad kísérteni, amíg a szertartást be nem fejezik megfelelően és meg nem oldódnak az érzelmi problémák, mert amíg ilyen erős érzelmi kötelékek vannak, addig szintén nem léphet tovább. Mint ahogy abban az esetben sem, ha maradt valamilyen bevégezetlen feladata.

Ahogy itt Európában is tudva levő, úgy Japánban is főleg helyhez van kötve a szellem, vagyis a halála helyszíne körül, szeretteinél vagy halott kedvesénél található meg. Általában éjjel kettő és három között a legaktívabbak, ugyanis ez a babonaság is egyezik velünk európaiakkal, hogy ez a boszorkányok, illetve az ördög órája, amikor a legvékonyabb a fátyol az élő és a holtak világa között.

Júrei-űző praktikák

Mit tesznek a Japánok akkor, ha egy ismeretlen vagy akár ismerős, netán gonosz júrei rájuk szállt és nem hagyja őket bélén? Főleg a hagyományos ofudával, azaz sintó talizmánnal védekeznek ellene, ami egy kami (isten) nevét tartalmazza. Ezt ha a ház ajtajára és ablakaira teszik, a júrei nem bír bemenni az épületbe. Ha pedig a szellem homlokára csapják, nyomban szedi is a sátorfáját, ezért nem árt, ha mindig van kéznél egy ofuda.

Japán szellemidézős játék

Biztos te is játszottál már olyat a barátaiddal, hogy rémtörténeteket meséltetek egymásnak halott emberekről vagy egy tábortűzi kirándulásnál riogattátok egymást igaz történetekkel. Japán sem ismeretlen ez a „játék". Még a késő 17. században alakult ki ez a játék, a Hjakumonogatari Kaidankai, amelynek az volt a lényege, hogy este összeült egy kis társaság, meggyújtottak száz gyertyát, majd a játékosok egyenként meséltek egy történetet, utána eloltottak egy gyertyát. Közben a mesék egyre ijesztőbbek lettek, és mire minden fény kialudt, állítólag megjelent egy júrei.

Szellemtípusok

A szellemek gyűjtőneve a júrei, de ezen belül kisebb csoportokra szokás őket bontani, amit a haláluk, vagy éppen a visszatérésük határoz meg és ez a következőképpen fest:

Onrjó - Olyan bosszúálló szellemek, akik visszatérnek a tisztítótűzből, mivel valami rossz dolog történt velük életükben és emiatt nem békélhetnek meg. Ők főleg akkor nyugodhatnak meg, ha gyilkosok vagy ellenlábásuk megkapja a méltó bűntetését.

Földhöz kötött júreik: Ők a legritkább júreiek, mivel ők nem keresnek beteljesülést, pusztán egy adott helyszínhez, vagy helyzethez kötődnek.

Ubume – Ők azok az édesanyák, akik a szülés során vesztették életüket és akik haláluk után is igyekszenek gyermekükről gondoskodni.

Gorjó - Életükben arisztokraták voltak, de erőszakos halált haltak.

Funajúrei - A tengerbe veszett emberek szellemei.

Zasiki-varasi – Gyermekek lelkei, akik inkább pajkosak, semmint veszélyesek.

Csábító szellemek - Olyan szellemek, akik haláluk után is zaklatják az élőket, hogy szexuális kapcsolatot kezdeményezzenek.

Szamuráj szellemek

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb cikkekről, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL