REJTÉLY-MISZTIKA

6400 kilométert tekert, hogy beteljesítse a neki szánt jóslatot és meglelje élete szerelmét

Szerző:
Szabó Anna
Mahanandia nem mindennapi életéből könyv készült, és egy indiai rendező már a filmadaptáción is dolgozik. Még a National Geographic is kíváncsi volt annak az indiai férfinak a történetére, aki feladta régi életét azért, hogy 6400 kilométert kerékpározzon Svédországba az újért és hogy viszontlássa élete szerelmét, akit a falu jósa jósolt meg neki.

Az indiai származású Pradyumna Kumar Mahanandia Odishában született egy olyan szövőcsaládba, akik a legkisebb kasztban éltek szegénységben és diszkriminációban. Így hát álmodni sem mert arról, hogy a sors összehozza Charlotte Von Schedvinnel, a gazdag svéd hölggyel, akit ráadásul meg is jósoltak neki.

Indiában bevetett szokás, hogy az újszülötthöz asztrológust hívjanak, hogy az beavassa a szülőket a gyermek sorsába. Minden akkor kezdődött, amikor a falu jósa Mahanandia szüleinek azt jósolta, hogy fiúk párja távoli országból érkezik, Bika csillagjegyű lesz illetve egy erdőbirtokos, aki nagyszerűen játszik furulyán. Azt is megtudták, hogy a fiúnak művészettel és a színekkel kell foglalkoznia. Hamar ki is derült, hogy tehetséges rajzoló. 1971-ben csatlakozott a Delhii Művészeti Főiskolához. Majd a hatóságoktól kért engedélyt, hogy a Connaught Place szökőkútjánál rajzolhasson portrékat.

Azokban az időkben, mikor az utcán festett pályája során sok hírességgel is találkozott, mint például Valentina Tereskovácal az orosz űrhajósnővel, aki Indiai ott tartózkodása alatt portrékat rendelt Mahanandiától – és képei még a tévében is megjelentek, így vált híressé - vagy éppen Indira Gandhi miniszterelnökkel.

Élete szerelmével 1975. december 17-én találkozott ott a szökőkútnál. Charlotte egy Londonban dolgozó diák volt, négy felnőttel és egy gyermekkel utazott Indiába és pont megálltak a Connaught Place-hez közel, ahol PK portrékat készített. A nőt azonnal megfogta Mahanandia, rögtön megérezte a közöttük lévők kapcsolatot. Odament a festőállványához, de a férfit annyira megbabonázta, hogy aznap el sem bírta vállalni, annyira remegett a keze a nő gyönyörűségétől és aki kék szemeivel a veséjébe látott. Arra kérte, másnap menjen vissza hozzá. Három alkalommal járt nála és 10 rúpia helyett mindig 20-at fizetett neki, amit Mahanandia sosem akarta tőle elfogadni. Különben a férfi már a második alkalomnál tudta, hogy ez az a nő, akit megjövendöltek ki. Minden stimmelt. Távoli országból érkezett, Bika volt a csillagjegye, van egy saját erdősége, furulyázik és zongorázik. Eleinte alig bírta angolul megértetni magát kedvesével, akinek végül elmesélte a harmadik napon, hogy találkozásuk meg volt írva. Azt mondta: „Odaadhatom neked a horoszkópomat. Te leszel a feleségem."

Mint kiderült, Charlotte régóta elszeretett volna utazni Indiába, és mikor odaért, úgy érezte, mintha hazatért volna. Charlotte hisz a reinkarnációban, és úgy érzi, hogy már élt korábban Indiában. Mikor meghallotta a jóslatot azt kérte Mahanandiától, hadd találkozhasson a fiú családjával, szüleivel, testvéreivel, nővéreivel. A jeles alkalom napján az egyik testvére el is vonult meditálni majd így tért vissza: "Igen, ez az a nő, akit el fogsz venni. Kövesd a lépteit."

Gyorsan össze is házasodtak ám Charlotte-nak 2-3 hét után vissza kellett mennie Göteborgba. Arra kérte férjét, tartson vele, de ő éppen tanulmányai kellős közepén tartott. Így az ezt következő években csupán levelezni tudtak egymással.

Végül Mahanandia befejezte tanulmányait és meghozta döntését: eladott mindent, és vett egy kerékpárt. Mindössze 80 dollárral és pár száz rúpiával vágott neki az 6400 kilométeres útnak, hogy eleget tegyen a sorsnak és a jóslatnak. Négy hónapig és három hétig tartott az útja Új-Delhiből Göteborgba. Mahanandia megjárta Afganisztánt, Iránt, Törökországot, Bulgáriát, Jugoszláviát, Németországot, Ausztriát és Dániát. Sok helyen a festményeiért cserébe kapott szállást és ételt.
Az utolsó akadályt maga Svédország jelentett, ahol megkérdőjelezték Mahanandia belépését, de ezt megtudva Charlotte a segítségére sietett rokonaival (akik nemes család sarjai) és nyomban be is fogadták családjuk tagjaként.

Ma Dr. PK Mahanandia ismert művész Svédországban, és Svédország indiai Odiya kulturális nagykövete. Ő és Charlotte újra összeházasodtak 1979-ben és már 40 éve házasok és van két gyerekük Siddharth és Emelie. Jelenleg Borås városában élnek.
A boldog házasságukat illetően azt mondja, nincs titok. A házasság nem pusztán fizikai, hanem lelki kötelék is és ezt kell tudni felismerni.

Szeretnél elsőként értesülni a legújabb cikkekről, angyal- és csillagüzenetekről, számmisztikai elemzésekről, ezoterikus írásokról, önismereti tesztekről, jóslatokról, misztikus előrejelzésekről? Iratkozz fel a hírlevélre itt >>

 

 

 

Szólj hozzá Te is!

OLVASS TOVÁBB!

SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL