FÉSZEK

Otthonod mesél a nőiességedről

Szerző:
Szabó Anna
Minél nőiesebb vagy, annál boldogabb vagy/leszel. Ezzel azt hiszem, egyet is érthetünk, ugyanakkor rögtön felmerül bennünk a kérdés: mitől lesz nőiesebb, majd ettől boldogabb egy nő? Gyakorta még azzal sem vagyunk tisztában, mit is jelent nőnek, nőiesnek lenni.
A mai világban elsősorban inkább a „Vénuszi jellemzők”, mint például a jól ápoltság, utolsó divat szerinti öltözködés, kedvesség, vidámság, barátságosság, bájosság, érzékiség és kihívóság, ami hirtelen eszünkbe jut, ha a nőiességet definiáljuk. Igen ám, de hogyan lehet egy nő igazi nő, ha a „Holdi jellemzők”-et, azaz a befogadási-, otthonteremtési-, összetartó-, meghallgató képességet, ösztönösséget, érzékenységet, félénkséget, szolgálatkészséget, alkalmazkodást, stb. nem fejleszti magában, vagy egyszerűen elutasítja.


Hold és Vénusz egyensúlyban

A kihívás ott kezdődik, hogy hogyan is lehet a két minőséget egyensúlyba hozni, hiszen csak a Vénuszi és Holdi minőség megfelelő kombinációja esetén lesz igazán nő egy nő.
Hiszen hiába vesznek azonnal észre egy csábító, szexi, kihívó és utolsó divat szerint öltözködő, ápolt nőt a férfiak, ha nem választják párjuknak, mert a gondoskodás, befogadás, otthonteremtés, összetartás területén bizony alapos hiányosságokról tesz tanúbizonyságot.
Ugyanakkor az is igaz, hogy hiába főz fantasztikusan egy nő, ha nem megfelelően ápolt a külseje, nagy valószínűséggel nem lesz vonzó a férfiak többsége számára.


Vagy nézhetjük másképp is az egyensúlytalanságot. Egy egyedülálló nőnek természetesen a Vénuszi jellemzőkön van elsősorban a figyelme annak érdekében, hogy minél vonzóbbá tegye magát a párkeresők piacán, és minél hamarabb megtalálja álmai hercegét, aki oltárhoz vezeti.
Míg egy férjes asszony a férjről és a gyermekekről való példás gondoskodása, valamint a munkahelyen való tökéletes helytállása miatt állandó versenyfutásban van az idővel. Alig marad ideje magára és estére már nehéz kedves, bájos társsá, valamint kihívó szex istennővé válnia. Ebben az esetben egyértelmű a figyelem elsősorban a Holdi jellemzőkön van.


Bizonyára többeknél felszínre tör az ellenkezés a sorok olvasása közben, hogy érzésük szerint ők bizony mindkét területen „odateszik” magukat és mégsem boldogok, akkor az hogyan lehetséges?


A nőiesség fejlettségi szintjei

Nőiességünk fejlettségi szintjének feltárása nem könnyű feladat, hiszen önmagunkra őszintén, új szemszögből, reálisan tekintenünk a legnehezebb. Ilyenkor hasznos dolog tanácsot kérni, támogatást arra, hogy felmérjük, hol is tartunk valójában. Hiszen jól tudjuk már: ahogy bent, úgy kint, ezért egy jó szakember képes rá, hogy abból, amit tükrözünk a külvilágba képet alkosson rólunk, és azt velünk megosztva új felismerésekre vezessen bennünket utunkon.
Ilyen szakember lehet a térpszichológus. Ezt a szakterületet még nemigen ismerjük, pedig élvezetes, látványos segítséget nyújthat nekünk pillanatnyi állapotunk megismeréséhez és a fejlődéshez.


Otthonunk a lelkünk meghosszabbítása

A térpszichológia szerint otthonunk a lelkünk meghosszabbítása, ezért az a probléma, amelyet nem tudunk szellemi szinten megoldani, az látható aktuálisan a térben (otthonunkban), mintegy inspirációként a változásokra. A lakótér tárgyai tárgyi kivetülések, a belső tartalom tárgyiasult részei. Annak jelképei, ami bennünk lakozik, s majd aszerint változnak, ahogy valami bennünk átalakul. Az asztrológiából már ismert 12 állatövi jegy energiaminőségét alapul véve a térrendezés során 12-féle tendencia is megjelenik, szimbolizálva az aktuális életfolyamatokat.


A térpszichológia nem a befolyásolásról szól, így nem arról szól, hogy a tanácsadó javaslatára drága bútorokat, kiegészítőket, berendezési tárgyakat vásárolunk, számunkra kedves képeket, ajándéktárgyakat kidobálunk, vagy bizonyos tárgyakat ide-oda helyezünk annak érdekében, hogy attól fejlődni fog a nőiességünk, javulni fog a párkapcsolatunk, a szexuális életünk, vagy az anyagi helyzetünk vagy pedig több barátra teszünk szert. A fizikai változtatások szellemi megértés nélkül eleinte ugyan eredményesek lehetnek, de tartósak biztos, hogy nem.
A térpszichológia önismereti módszer (térbe zárt önismeret), azt vizsgálja, hogy az élet mely területén van elakadásunk, ahonnan nem vagyunk képesek továbblépni. Ha nem tudjuk, hogy hol állunk, akkor nem tudjuk, hogy merre menjünk. Az önismeretnek köszönhetően pedig képesek vagyunk a céljaink megfogalmazására, az utunk megtalálására, amelyen járnunk kell.


Hol rejtőzik a nőiességed?

Tehát életterünk visszatükrözi többek között azt is a számunkra, hogy milyen szinten áll a nőiességünk. Hogyan is lehetséges ez? Nos, amíg fürdőszoba pontosan elárulja, hogy mennyire vagyunk Vénusziak, addig a konyha és az étkező pontos képet ad a Holdi fejlettségünkről. A nappali arra világít rá, hogy milyen kép van a fejünkben a számunkra ideális férfiről, míg a hálószoba bemutatja, hogy mennyire éljük meg magunkat a szexualitásban.


Hogyan is néz ki a térben, ha nincs meg az egyensúly a Vénuszi és a Holdi minőség között? Ez a térben túlzások (azaz valamiből túl sok, valamiből pedig túl kevés van) révén jelenik meg. Nézzünk néhány példát.

Vénuszi túlzásról beszélünk például akkor, ha egy nőnek a fürdőszobája zsúfolt a kozmetikumoktól, színes vattapamacsoktól, különböző sminkeszközöktől, parfümös üvegcséktől. A csempe általában tetőtől talpig rózsaszín vagy zöld árnyalataiban pompázik. A férfi tisztálkodási eszközeinek szinte hely sem marad ebben a fürdőszobában. Ennek a nőnek a csábítás, a szexualitás és a férfi megszerzése a fontos, nem pedig a megtartása.


Holdi túlzásról van szó például akkor, ha egy nő minikonyhát (hűtő, tűzhely, mosogató egy bútort képez) rendez be magának konyhaként, ahol hiányzik a bútorok egy része, minimális az edények, tányérok, evőeszközök és poharak száma. A főzéshez szükséges minimális alap élelmiszerek sem állnak rendelkezésre. Ennek a nőnek nem fontos a gondoskodás, az otthonteremtés, hiszen az otthona tulajdonképpen csak éjszakai szálláshelyként funkcionál.


Egy rózsaszín konyha is arról árulkodhat, hogy az adott térben élő nő nem éli meg a Holddal kapcsolatos női jellemzőket. Egy ilyen konyhában szinte kötelező enni, akár éhes valaki, akár nem: egyszerűen, muszáj. Ha lelki és szellemi szinten nem tudjuk a nőiességünket megélni, akkor marad a fizikai szint: az evés. Amennyiben a hangsúlyt az evés veszi át (mint ismeretes az evés is Holdi tevékenység), akkor ennek hatására nagy valószínűséggel a szexualitás erősen háttérbe szorul a párkapcsolatban. Mint tudjuk egy párkapcsolat szex nélkül olyan, mint a pirítós fűszervaj nélkül.

Amennyiben ismerősek a fenti a berendezések, akkor sem kell kétségbe esni, ugyanis a fizikai síkon való eltúlzás azt is jelenti, hogy valójában már csak egy ugrásnyira vagyunk attól, hogy képesek legyünk a problémát lelki síkon is megoldani.

Természetesen rengeteg variáció van még a fentieken túl a térben, ami hűen tükrözi a nőiességünk aktuális fejlettségi szintjét, azaz, hogy mennyire éljük meg nőiességünket, milyen társak vagyunk, milyen anyák vagyunk, milyen a gyermekünkkel a kapcsolat, stb.

Az életterünk feltérképezésével többek között azt is megtudhatjuk, hogy milyen férfi partnerre vágyunk. A vágyott férfi jellemzőit a nappalink berendezéséből olvashatjuk ki, amennyiben a férfi nem él velünk egy térben.
Amennyiben megosztjuk a terünket a férfival, akkor nappalink társunk párkapcsolatban, családban és munkahelyen elfoglalt pozíciójáról ad információkat: mennyire éli meg férfiasságát, milyen társ, milyen apa mennyire vezető alkat, stb.

A térpszichológiai tanácsadás a lakótér nagyságától függően 2-3 órát vesz igénybe, mely során a térpszichológus végignézi a teret, és a látottak alapján irányított kérdéseket tesz fel nekünk. Olyan kérdéseket, amelyek alapján rálátunk saját nőiességünk aktuális állapotára, és saját magunk fogjuk a kérdések alapján megfogalmazni azt is, hogy hol akadtunk el, valamint azt is, hogy a jelenlegi helyzetünkből hogyan, milyen lépésekben tudnánk a vágyott boldogságot (harmónia önmagával, harmónia a családdal, jól működő párkapcsolat, jó szexuális élet, stb.) elérni. Gyakran olyan oldalunkat ismerhetjük meg, amelyről magunk se tudtunk. A módszer előnye, hogy gyors, látványos, időnként megdöbbentő felismeréseket eredményez, melyek révén a pozitív változások nagyon hamar beköszönthetnek életünkbe.

Hölgyeim! Tegyünk a nőiességünkért! Megéri, hiszen nem kevesebb, mint a saját és párkapcsolatunk boldogsága immáron a tét!


Kíváncsi vagy arra, hogy otthonod mit árul el rólad?
Kérdezd szakértőnket >>




Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL